Az ELTE delegációja Kínában

2018.07.20.
Az ELTE delegációja Kínában EN
Vezető kínai egyetemekre látogatott 2018. július 4–11. között az ELTE delegációja: Borhy László rektor, Hamar Imre nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes és Ye Qiuyue, az ELTE kínai intézményközi kapcsolataiért felelős rektori megbízottja. A látogatás során az ELTE tovább bővítette kapcsolatait Kínában. 

Az ELTE delegációját a Pekingi Egyetemen Lin Jianhua rektor fogadta: a két egyetem vezetői együttműködési megállapodást írtak alá. Az Erasmus+ intézményközi szerződést az ELTE és a Pekingi Egyetem már korábban megkötötte oktató- és hallgatócserére, ennek keretében az ELTE is küld hallgatókat Kínába. Az Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitási pályázaton együtt nyert a két egyetem, így az ELTE a Fudan University és az East China Normal University mellett a Pekingi Egyetemmel ebben a formában is együttműködik.

Együttműködési megállapodás és hallgatócseréről szóló szerződés született az Ázsia vezető tudományos intézményei közt számon tartott Zhejiang Egyetemen is. A Pekingi Egyetem és a Zhejiang Egyetem nem csak Kínában élen járó kutató- és oktatóhelyek, hanem nemzetközi rangsorokban is a legjobb felsőoktatási intézmények között szerepelnek: a  QS 2018-as világrangsorában a Pekingi Egyetem a 38., a Zhejiang Egyetem a 87. helyen áll.

A korábbi együttműködést most hallgatócsere-szerződéssel egészítették ki a felek a Kínai Politika- és Jogtudományi Egyetemen, ahol kínai-európai közös jogászképzési program kezdődött a közelmúltban. A kiváló állam- és jogtudományi felsőoktatási intézménynek egyébként már van egy ELTE-s jogászhallgatója, aki doktori képzésre nyert ösztöndíjat.

Az ELTE Konfuciusz Intézetének partneregyetemén, a Pekingi Idegennyelvi Egyetemen folyik a legrégebben magyar nyelvű képzés: itt a két egyetem rektorai hallgatócseréről állapodtak meg.

Liu Wei rektor és Borhy László hallgatócseréről és az együttműködés lehetséges formáiról tárgyaltak és kötöttek megegyezést Kína bölcsészettudományi területen vezető egyetemén, a Renmin Egyetemen is, majd a delegáció ellátogatott a Hanbanba (Kínai Nyelvoktatási Tanács), a Konfuciusz Intézetek Központjába is, ahol a Hanban vezetője, Zhao Guocheng biztosította a delegációt, hogy támogatják az ELTE-n működő közép-európai tanárképző központ idén lejáró szerződésének meghosszabbítását.

Útja során az ELTE delegációja több olyan egyetemen tárgyalt, amelyek nem csak Kínában, hanem az egész világon az élvonalba tartoznak. Az Egyetem biztatja a tanszékeket, hogy pályázzanak Erasmus+ mobilitásokra ezekkel a felsőoktatási intézményekkel.

Az ELTE delegációja Kínában

Az ELTE delegációja Kínában

0

/

0

0

/

0