Az ELTE-n ünnepelt a Nemzeti Aikido Szövetség

2021.01.29.
Az ELTE-n ünnepelt a Nemzeti Aikido Szövetség
Az eseményen köszöntőt mondott Borhy László, az ELTE rektora, tudományos előadást tartott Szabó Balázs, az ELTE BTK Japán Tanszék adjunktusa, majd sor került a szövetség 2020-as díjainak átadására.

A Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország (NASZMo) 2021. január 29-én az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tartotta hagyományos évzáró és díjátadó ünnepségét.

A rendezvényén köszöntőt mondott Borhy László rektor, régész, akadémikus, 3. danos aikidós. Rámutatott, hogy az ELTE-s helyszínt a japán kultúra részét képező harcművészetek iránti elkötelezettségen túl az ELTE és a NASZMo között az elmúlt évek során kialakult, közös konferenciaszervezésben is megnyilvánuló szoros együttműködés indokolja, továbbá az is, hogy az ünnepi előadó, Szabó Balázs nemcsak az Aikido 6. danos mestere, hanem az ELTE oktatója is. Borhy László elmondta: az ELTE BTK-n évtizedek óta folyik japán nyelvoktatás, megalapítója Yamaji Masanori tanár úr, a kendo magyarországi megalapítója és 8. danos mestere; 2018-ban sikerült akkreditáltatni és útjára bocsátani a japán nyelvtanár képzést, az ELTE BTK oktatási palettáján a japán nyelv a legnépszerűbbek közé tartozik. Talán ennek is köszönhető, hogy Sato Kuni asszony, Japán nagykövete részt vett a Makón megrendezett IV. Nemzetközi Aikido konferencián, Kako hercegnő pedig az ELTE BTK-n tett látogatást.

Márton Imre, a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország általános elnöke az előző évre visszatekintő köszöntőjében kifejtette: az alkalmazkodás az aikido egyik alapelve, ennek megfelelően próbáltak alkalmazkodni a tavalyi váratlan helyzethez, amelyben szinte az egész világon bezártak a dódzsók, és csak néhányan próbálkoztak szabadtéri edzésekkel. Hangsúlyozta: a mai napon díjazottak példaképek, irányt mutatnak a kitartásukkal. Zárásként az aikido alapítóját, Ueshiba Moriheit idézte: "Ne tekints félelemmel és viszolyogva erre a világra. Bátran nézz szembe bármivel, amit az istenek adnak."

Ezután Frank István (4. dan Battodo, 2. dan kendo) tartott bemutatót a japán kardművészetekből. A Battodo a karddal végrehajtott vágás komplex művészete, nagy technikai tudást igénylő összetett tudomány, mely komoly filozófiai tartalommal bír és hagyományokon alapszik. A középkori Japánban a kard volt az egyetlen, ami a szamuráj életét megmentette, ezért a harcosok nem hibázhattak a kardjuk választásában - különös tekintettel a minőségre.

A bemutatót követően Szabó Balázs, az ELTE BTK Japán Tanszék adjunktusa (6. dan Aikido) Aikido: forradalom vagy örökség? címmel adott elő a távol-keleti harcművészetekről, elsősorban azt vizsgálva, mennyire jelentett újdonságot, és mennyiben egy hagyomány szerves folytatása az aikido. Szabó szerint Ueshiba Morihei, a jelenleg 70 országban 1 millió ember által gyakorolt aikido atyja ugyan forradalmasította a japán harcművészetet, ám a technikai alapok esetében több iskolából, többek közt a Daitō-ryū jūjutsu-ból merített, elméleti tartalmában pedig a budō „pszichológiájára”, az Ōmoto vallásra és a Taishō-spiritualizmusra építhetett.

Az esemény végén a szövetség 2020-as díjait adták át. A Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország „Az Év Aikidósa”-díját a 2020-as évi teljesítménye alapján Erdei Tibor kapta, aki 2016 és 2020 között felépített egy dódzsót Békéscsabán. „Az Aikidóban és az Aikidóért elismerés”-t, amelyet „kis életműdíj"-nak is neveznek, a több éves vagy évtizedes, a magyar aikido területén végzett kiemelkedő munkásságáért idén két ELTE-s, Borhy László és Szabó Balázs vehette át. A „Piero Sensei emlékdíjat” a 2020-as évben Sztupovszki Géza kapta, akit 2003 februárjában közúti baleset ért, majd a felépülésben sokat segített neki az aikido,  jelenleg pedig a Szegedi Aikido Kultúra Egyesület elnöke.

A Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország 2007-ben alakult, majd a 2011-es névváltozást követően alakult ki mai formája. Még 2012 végén adta be jelentkezését az európai szövetségbe, majd 2013 májusában a Svájcban megrendezett európai közgyűlésen hivatalosan is megkapta a teljes jogú európai szövetségi tagságot. A szövetség hagyományos évzáróját rendszerint decemberben tartja, idén a járványhelyzet miatt azonban januárra csúszott át az ünneplés.  

Az esemény élő közvetítése az alábbi videóban visszanézhető.

Nemzeti Aikido Szövetség Magyarország - évzáró és díjátadó ünnepség

Nemzeti Aikido Szövetség Magyarország - évzáró és díjátadó ünnepség

0

/

0

0

/

0