Az „ELTE Sikerek” második előadója Tölgyessy Péter volt

2017.06.16.
Az „ELTE Sikerek” második előadója Tölgyessy Péter volt
Az Alumni Központ újonnan indult előadássorozatának következő előadója Tölgyessy Péter, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével kitüntetett alkotmányjogász, politológus volt.

Tölgyessy Péter előadásának kezdetén az egyetemi éveiről beszélt – külön kiemelve, hogy nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy egykori Alma Materében adhat elő. Hallhattunk a nagy formátumú tanárairól, akiktől még tanulhatott, csoporttársairól, valamint azokról a témákról, melyek egyetemista korában érdekelték. Kifejtette, hogy akkoriban főleg a magánjog volt a kutatási területe, érdeklődése később fordult a közjog, majd a politológia felé. Diplomájának megszerzése után az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott.

Előadásának második felében a rendszerváltásban vállalt szerepéről beszélt – ahogy még sosem: a saját szemszögéből, vagyis ahogyan ő látta fiatal politológusként azt az időszakot. Elmondta, hogy az SZDSZ delegáltjaként részt vett az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokban: egyik albizottságának elnökeként az alkotmányozás és a választójogi törvények megalkotásáért felelt. Tölgyessy röviden kifejtette ezeket, majd beszélt arról is, hogy a rendszerváltást követő években milyen politikai szerepet vállalt. Az előadás végén hallhattunk arról, hogy miként látja az azóta eltelt több mint két évtizedet, valamint hogy jelenleg milyen témák foglalkoztatják.

Tölgyessy Péter előadását videoklipen vagy komplett, másfél órás felvételét formájában meg is hallgathatja, nézheti az ELTE youtube csatornáján! Továbbá az előadás beharangozójában tartalmas ismertetőt olvashat róla.

Az előadássorozat a következő félévben folytatódik: október 4-én az előadó Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója lesz. További információkért figyelje weboldalunkat és a Facebook oldalunkat!

Sorozatismertető
ELTE Alumni
Facebok

ELTE Sikerek: Tölgyessy Péter

ELTE Sikerek: Tölgyessy Péter

0

/

0

0

/

0