Hírek, felhívások (archívum)

„ELTE Sikerek” – Tölgyessy Péter

„ELTE Sikerek” – Tölgyessy Péter
06/07

2017. június 07. 18:30

ELTE ÁJK Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3., I. em.)

06/07

2017. június 07. 18:30 -

ELTE ÁJK Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3., I. em.)


Hírneves, az ELTE falai közül kikerült alumnusok beszélnek munkájukról, sikereikről és ELTE-s kötődéseikről azon az előadássorozaton, amely „ELTE Sikerek” címmel indult május 17-én az ELTE Alumni Központ szervezésében: a nyitó előadást Lovász László, az MTA elnöke tartotta.

Az előadássorozat következő előadója Tölgyessy Péter, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével kitüntetett alkotmányjogász, politológus. 1957-ben született, egyetemi tanulmányait az ELTE ÁJK-n végezte. 1981-től az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1990-től országgyűlési képviselő, számos rendszerváltó, sarkalatos törvény kidolgozója. A 90-es évek elejétől elsősorban elemző írásaival van jelen a magyar közéletben. Az ELTE ÁJK vendégoktatója, 2006-tól az MTA Politikatudományi Intézetének munkatársa.

"Magyarország második évszázada ismétlődően nekivág nyugatos polgárosodásának, ám céljához igazán még sosem ért. Milyen tényezők okozhatták az 1989 utáni újabb kudarcot?
Ez a kérdéskör, amit legjobb tudásom szerint mostanság megválaszolni szeretnék." Tölgyessy Péter

Az "ELTE Sikerek" előadássorozat keretében részleteket hallhatunk az előadók munkásságáról, legfrissebb törekvéseiről, eredményeiről, esetenként megtudhatjuk azt is, ki hogyan emlékszik vissza az egyetemen töltött évekre, oktatókra. Milyen szerepet játszott az életében, a karrierje későbbi alakulásában az ELTE? Milyen útmutatást adna azoknak, akik most építik a saját vagy gyermekük karrierjét? Melyek korunk figyelemreméltó kezdeményezései, irányai, hol vannak a jelen ígéretes tehetségei? Az előadások végén lehetőség nyílik kérdések feltevésére is.

A sorozat védnökei: Mezey Barna rektor, Scheuer Gyula kancellár, Berend T. Iván, az MTA korábbi elnöke és Hudecz Ferenc, korábbi rektor.

A rendezvényre a belépés díjtalan, de a terem befogadóképessége miatt az esemény regisztrációköteles.
A már lezajlott eseményről recenzió olvasható.

Sorozatismertető
ELTE Alumni
Facebook