„Az ELTE soha nem zárkózott el határozott változtatásoktól”
Második ciklusát kezdi rektorként az ELTE-n. Kezdjük egy kis visszapillantással: mit tekint első rektori ciklusa legfontosabb eredményeinek?
Több dolgot is nagy eredménynek tekintek. 2017-ben léptem hivatalba, 2018-ban jött létre a Technológiai és Innovációs Minisztérium, amelyik 2019-től a fenntartónk lett. Palkovics László miniszterként kitűzött céljai, például a kis- és középvállalkozásokkal való kapcsolatok erősítése, az egyetemek mint innovációs és technológiai tudáscentrumok kialakítása, találkoztak a mi elképzeléseinkkel. 2018-ban előálltunk egy 12 pontos Innovációs Fejlesztési Tervvel, amelyet Palkovics László nagyban támogatott. E pontok többségét lépésről-lépésre megvalósítottuk, amit nagyon nagy eredménynek tartok, gondolok itt az Intézményi Kiválósági Programra és a Tématerületi Kiválósági Programra, amelyben az Egyetemünk mindig nagy támogatást kapott. Ez az a plusz forrás, amelyik a működésünk finanszírozása mellett a kutatásokra is forrást biztosít. Az Innovációs Fejlesztési Tervnek volt köszönhető a Nemzeti Laboratórium Programban való sikeres részvételünk is, vezetőként és konzorciumi partnerként. Nagyon
nagy eredménynek tartom az ELTE szemléletváltoztatását az innováció és technológia területén,
ez önmagában is egy innováció volt: egy olyan egyetem, amely a műszaki és mérnökképzésben, az orvosi képzésben a kari adottságainál fogva nem érintett, mégis eredményesen tudott előre lépni.
A következő pont pedig a nemzetköziesítésünk: szaporodtak a bilaterális kapcsolataink, rektori biztosok felügyelik a különböző földrajzi térségeket Ázsiától kezdve Oroszországon át a német nyelvű országokig, nagyon erőteljes kapcsolatépítés folyik. Ebben nem vetett hátra minket a koronavírus járvány sem, bár nem utazunk el kölcsönösen egymást meglátogatni, de a technika biztosította lehetőségekkel élve tudtuk tartani a kapcsolatot. A nemzetközi építkezés megkoronázása a CHARM-EU európai egyetemi szövetség 2018-as sikere, valamint az azzal elnyert H2020-as pályázat. Európa olyan kiemelkedő egyetemeivel működünk együtt, amelyek erősítenek minket minden területen.
Van-e, amit bán, hogy nem sikerült megvalósítani?
Amiben mindig partnernek mutatkozom, de nem mindig sikerül áttörést elérni, az alacsonyabb normatív finanszírozásban részesülő karok helyzetének a segítése. Fájó pont, hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai képzésben ezt a normatívaemelést – bár mindvégig képviseltem – nem sikerült még elérni. Persze nem adom fel, minden lehetséges fórumon előhozom a problémát, és remélem, hogy ez egyszer szintén meg fog valósulni. Ugyanígy: az első ciklusban nem sikerült, de most már sikerülni fog a béremelés, amire a Rektori Konferencia elnökeként is mindig javaslatot tettünk, több ciklusra visszamenőleg, ennek az eredményei most érnek be…
Melyek a legfontosabb célkitűzései a második ciklusra?
A most már az innováció és technológia szemszögéből is nézett kutatások támogatását, idevonzását a tudományegyetemi lét további erősítése szempontjából nagyon fontos feladatnak tartom. Jelentős lenne, ha nekünk is sikerülne egy science parkot létrehozni. Erre a Lágymányosi Campuson térben és szellemiségben minden lehetőség adott, a fizikai megvalósítását kellene elérnünk. Remélem, hogy a második rektori ciklus végére ebben jelentős előrelépések történnek, hiszen benne van a legújabb intézményfejlesztési tervünkben, illetve a Helyreállítási Alapból való részesülésnek is egy sarkalatos pontja a Lágymányosi Campus fejlesztése, amely szűkebben három kart érint, a karokat átszövő kapcsolatrendszer, pályázati együttműködések miatt viszont az egész egyetemet.
Ezen kívül a smart campus megvalósítása a hallgatók bevonásával nagyon jelentős előrelépés lenne a fenntarthatóság, a környezetvédelem szempontjából. Célom a nemzetközi rangsorokban való további előrelépés, nem csak a pozíciónk a megőrzése, amihez
kulcsfontosságú, hogy a kutatási források nagyobb volumenben érkezzenek az Egyetemre.
Mindezt érdemes lenne a második ciklusban megvalósítani. Ennek az egyetemnek ugyanakkor vannak olyan értékei is, melyek nem mérhetők Hirsch-indexben, Q1-es, Q2-es besorolású cikkekkel (itt például a pedagógiai, gyógypedagógiai képzésre gondolok), ezeket is ápolni kell.
A rektorválasztási folyamat fontos tanulsága volt, amit a kari vezetőkkel folytatott beszélgetésekből levonhattam, hogy a stratégiaépítésbe a karokat és mindazokat, akiknek ebben ötlete van, erőteljesebben be kell vonnunk, amiben nagy szerep hárul a rektorhelyettesekre és a Rektori Kabinetre is. Ez is célkitűzésem a következő évekre.
Az ELTE nem szerepelt a modellváltó egyetemek között. Nem hátráltatja ez a felsorolt tervek megvalósításában?
Én azt szoktam mondani, hogy a többi egyetem modellváltásával remélhetőleg a fenntartó figyelme még inkább ránk irányul. Nagyon szívesen működnénk együtt állami finanszírozású, kimagasló eredményeket hozó, nemzetközileg jól látható egyetemként a kormányzattal, és minden adottságunk megvan, hogy ezt az eredményességet megfelelő, kiemelt finanszírozással még tovább erősítsük. A modellváltásról már sokat tudunk, sok mindent viszont még nem ismerünk. Ahogy a tanévnyitó beszédemben is elmondtam: az ELTE soha nem zárkózott el határozott változtatásoktól. Szeretnénk látni a modellváltás eredményességét, folyamatosan kapcsolatot tartunk a modellváltó intézmények vezetőivel. Én a Magyar Rektori Konferencia elnökeként még szorosabban, testközelből kísérem figyelemmel ezt a folyamatot, hiszen például a szeptemberi plenáris ülésén a modellváltó intézmények kerekasztalbeszélgetéseken számoltak be a tapasztalataikról.
A CHARM-EU mesterképzésének évnyitóján úgy fogalmazott, a szövetség keretében új egyetem épül. Mik ennek a távlatai, milyen lesz reményei szerint ez az új egyetem középtávon?
Az ELTE része lesz egy európai egyetemnek, „feloldódni” persze nem fog benne. Számomra példát jelent, amikor a ’80-as években, még a rendszerváltás előtt eljutottam Németországba, hallgatóként és doktoranduszként is éveket töltöttem a heidelbergi egyetemen. Elképedve néztem mindig azt az átjárhatóságot. Sokan érkeztek Erdélyből, Magyarországról is Heidelbergbe, de az egyetem természetesen a nyugati országok irányába is nyitott volt. Svájcból, Spanyolországból, Olaszországból, Amerikából, Izraelből érkező szakmai körrel ismerkedhettem meg ott, nagyon szoros szakmai, baráti együttműködés alakult ki közöttünk, ami mind a mai napig él és intenzíven működik.
Ezért örülök a CHARM-EU európai egyetemi szövetség létrejöttének. Pontosan ez az átjárhatóság, kapcsolódás a fő mondanivalója: minden irányból nyitott, mindenki számára elérhető. Megnézve azt a hallgatói sokszínűséget, amely a CHARM-EU mesterképzés tanévnyitó ünnepségét jellemezte, látszik, hogy ebből valami máris megvalósult. Ha belegondolunk abba, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemre ugyanúgy jöhet bárki az érdeklődési körének megfelelő kurzust felvenni majd 5-10 év múlva, mint ahogy tőlünk is elmehet Írországtól kezdve Barcelonáig szinte bárhova, ez hatalmas lehetőség lesz egy egyetemista számára, aki egy európai diákigazolvánnyal minden szolgáltatást igénybe vehet... Ha ez megvalósul, akkor elmondhatom, hogy a ’80-as évekbeli egyetemista álmaimból egy nagyon nagy rész valóra vált.
Nagyon váratlanul ért minket a pandémia, még a 2020 márciusi zárást megelőző napokban sem volt teljesen világos, hogy ez Magyarországot mennyire fogja érinteni. De időben létrehoztuk azt a minden szintet képviselő Járványügyi Operatív Koordináló Testületet (JOKT), amely megtette a szükséges előkészületeket és irányította az átállási, védekezési folyamatot, amivel az ELTE elöl járt a hazai felsőoktatási intézmények között. A JOKT részben megelőzte, részben lekövette az országos szabályozást, a mi munkánkat és a testület rendelkezéseit nagyban megkönnyítette az, hogy kaptunk ágazati ajánlásokat, utasításokat, például a kollégiumok kiürítéséről vagy a jelenléti oktatás felfüggesztéséről. 17 ezer kurzust kellett hirtelen átállítanunk, az Informatikai Igazgatóság hatalmas munkát végzett, a Karok nagyon kooperatív partnernek bizonyultak ebben a folyamatban. Bár a technika rendelkezésre állt, de korábban nem alkalmaztuk ilyen mértékben, a Teamstől kezdve az O365-ön át a Canvas rendszerig. Szerencsére gyorsan beletanultunk.
Ugyanakkor az, hogy hirtelen otthon kellett maradnom a gyerekekkel, köztük egy csecsemőkorúval, és egyik pillanatról a másikra a bezártság és az otthonról végzett munka várt minket, nagyon nehéz volt. Az emberben működtek még a reflexek, mint egy levágott fejű kakasban, reggel felkelt és elindult, majd a kapunál megállt, hogy: hát nem lehet, nincs hova… Nehéz volt számomra egyik pillanatról a másikra feladni az intenzív, rengeteg személyes jelenléttel, értekezlettel, utazással, konferenciamegnyitókkal, rendezvényekkel tűzdelt életet. Nehéz volt, hogy az előadásokat tulajdonképpen a falnak mondtuk fel a Teams-felületen, nehéz volt szemináriumot, értekezletet tartani így. A hallgatóknak is trauma volt, hogy a hallgatói lét hétköznapjait, a társasági életet nem élhették meg, hiszen minden zárva volt. De azt gondolom, a munkatársaknak, hallgatóknak, oktatóknak köszönhetően a korábbi éveknek megfelelő eredményeket sikerült felmutatnunk. Nagyon gyorsan alkalmazkodott az Egyetem az új helyzethez.
Megszoktuk azt, hogy az egyéb teendők mellett a feleségem a kislányommal írni, olvasni és számolni tanult, énekeket gyakoroltak, amit én gitárral kísértem, megszoktuk az otthoni testnevelésórát a labdapattogtatástól kezdve az ugrálókötelezésig. Nagycsaládban nőttem fel, öten voltunk testvérek, sokat éltem kollégiumban, ahol legalább hárman voltunk egy szobában, én megszoktam ezt hajdanán, előjöttek az emlékek... A helyzet mindenkit alkalmazkodásra tanított.