Bővülő tartalom az ELTE Tudástérképen

2023.04.13.
Bővülő tartalom az ELTE Tudástérképen
A tavaly ősszel indult honlapon áprilistól megjelennek a kutatók által megadott kulcsszavak is.

A tudástérkép célja, hogy egy adott szervezet „feltérképezze” és kategorizálja tudásvagyonát. A tudástérképet használva kideríthető, hogy egy intézményen belül mely témában kihez érdemes fordulni. Az ELTE Rektori Kabinet és az Informatikai Igazgatóság együttműködésében 2022 őszén elindított ELTE Tudástérképben szereplő adatokat az Egyetem kutatói adják meg magukról az ELTE folyamatosan frissíthető Stratégiai Adatbázisában, amelyből a Tudástérkép automatikusan átveszi a szükséges információkat. Az ELTE Tudástérképet használva kiderülhet például, hogy ki foglalkozik az egyetemen eszmetörténettel, környezetpszichológiával vagy mesterséges intelligenciával.

2023 áprilisától az átvett adatok közé kerültek a kutatók által megadott kulcsszavak is, ezzel még eredményesebbé téve a felhasználók által indított kereséseket. Szintén újdonság, hogy mostantól egy kattintással elérhető a kutatók MTMT- és ORCID-oldala is, amivel az ELTE Tudástérkép könnyű továbblépést biztosít a nemzeti és a nemzetközi nyilvántartások felé.

KERESÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE TUDÁSTÉRKÉPBEN
Kulcsszó szerint: A menüpontban tudományágakra, kutatási területekre és emberekre is kereshet.
Tudományág szerint: Tudományági felosztás szerint listázhatja ki az ELTE kutatóit, a felosztás az ún. Frascati-féle rendszert követi.
Szervezeti egységek szerint: Itt az ELTE szervezeti fájában jelölheti ki a szűkebb egységeket és listázhatja az oda tartozó kutatókat.
Összetett keresés: A fenti három lehetőséget egyesíti.
ELTE Tudástérkép