Brüsszelben járt a CELSA elnöksége

A látogatás során bemutatták Navracsics Tibornak a Leuveni Katolikus Egyetem kezdeményezésére 2016 májusában alakult CELSA hálózatot, melynek Leuven és az ELTE mellett a prágai Károly Egyetem, a Csehországi Műszaki Egyetem, a Tartui Egyetem, a Ljubjanai Egyetem, valamint a Semmelweis Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a tagjai. Az együttműködés egyik fő célja a közös kutatási projektek támogatása: a CELSA Research Fund keretében az elmúlt két évben négy ELTE-s részvételű projekt nyert támogatást, az idén induló új kutatási projektek kiválasztása pedig jelenleg zajlik.
Navracsics Tibor örömmel üdvözölte a CELSA tevékenységét, s elmondta, hogy a hasonló, több egyetemet tömörítő kezdeményezéseket kiemelt jelentőségűnek tartja.
A közös kutatások támogatása mellett az együttműködés figyelmet fordít az adminisztratív támogató kollégák szakmai képzésére, illetve idén első alkalommal hirdették meg a CELSA Service to Society Awards-ot, amely a társadalmi felelősségvállalás területén kiemelkedően aktív kiváló oktatókat és kutatókat hivatott díjazni.
A CELSA együttműködés elnöki tisztségét 2019. május végéig Borhy László tölti be.