Csanád Máté a Young Academy of Europe-ban

2018.01.31.
Csanád Máté a Young Academy of Europe-ban
Az Európa vezető fiatal tudósait tömörítő Young Academy of Europe (YAE) tagjai közé választotta az ELTE Atomfizikai Tanszék egyetemi docensét.

A fiatal szakember 2004-ben kapta meg diplomáját az ELTE Természettudományi Karának fizikus szakán, 2007-ben szerezte meg doktori fokozatát részecske- és asztrofizika témakörben, és 2013-ban habilitált. Számos kitüntetéssel és ösztöndíjjal büszkélkedhet, egyebek mellett kétszer nyerte el a Bolyai-ösztöndíjat. Tudását külföldi tanulmányutakon mélyítette az Innsbucki Egyetemtől, a New York-i Stony Brook Egyetemen át a CERN-ig. Közéleti tevékenysége is jelentős: az MTA köztestületi tagja, a Magyar Fulbright Egyesület vezetőségi tagja, a Zimányi Iskola főszervezője.

Tudományos tevékenységének fókuszában az erősen kölcsönható maganyag kísérleti vizsgálata, valamint az erős kölcsönhatás fázisainak feltérképezése áll. Kísérleti és elméleti kutatásokkal egyaránt foglalkozik, részt vesz például a CMS és PHENIX kísérletekben.

„Nagyon megtisztelő, hogy a lendületes fiatal kutatók szervezete tagjai közé választott tavaly év végén. Mindez a presztízs mellett a tudománypolitikai és iskolaszervező szerepvállalás miatt is fontos számomra. A YAE nemrégiben kiadott nyilatkozatának témái – az alapkutatások (blue sky research), nyílt publikációk (open access), a fiatal kutatók életpályája és a forrásszegényebb európai országokkal való kapcsolatépítés – minden hozzám hasonló fiatal kutató számára lényegesek.

"Hosszú távú célom az ELTE nagyenergiás kísérleti nehézionfizikai iskolájához való jelentős hozzájárulás,

diákok és újabb fiatal kutatók bevonásán alapuló iskolaszervezés, és ehhez is nagy segítséget nyújt a YAE kutatóhálózatába való bekapcsolódás” – hangsúlyozta Csanád Máté.

A szervezetnek olyan nemzetközileg elismert kutatók a tagjai, akik többféle tudományterületet ismernek és a tudománypolitika iránt is érdeklődnek, emellett bizonyították vezetői képességeiket, ERC (Európai Kutatási Tanács) vagy más nagy pályázat nyertesei, ajánlólevelet kaptak az Academia Europaea vagy a YAE két tagjától, PhD-jük megszerzése óta pedig legfeljebb 12 év telt el. A csaknem kétszáz jelenlegi tag között Kubinyi Enikő etológus és Csanád Máté révén immár két ELTE-s szakembert tarthatunk számon.

A Csanád Mátéval készült korábbi interjúnk itt olvasható, legutóbbi jelentős kutatási eredményéről pedig itt számoltunk be.