Deák Ferenc-díjban részesült Nagy Marianna

2021.01.27.
Deák Ferenc-díjban részesült Nagy Marianna
AZ ELTE Közigazgatási Jogi Tanszék vezetője a jogászi hivatásrendek által alapított rangos elismerést jogtudós kategóriában kapta meg.

A Deák Ferenc-díjat az Alkotmánybíróság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a Legfőbb Ügyész, a Magyar Jogászegylet elnöke, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, a Magyar Közigazgatási Kar elnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Bizottságának elnöke 2004-ben közösen alapították azzal a céllal, hogy minden évben kitüntessék azon szakembereket, akik életútjuk alapján kiemelkedő jogászként a deáki hagyományok méltó utódai.

A 2020-as kitüntetettek között van Nagy Marianna, az Állam- és Jogtudományi Kar oktatója, aki a díjat több évtizedes jogtudósi tevékenységéért kapta meg. A járványhelyzet miatt a kitüntetést egy későbbi időpontban adják át. 

Nagy Marianna az ELTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. 1986 óta dolgozik az ELTE-n, PhD-fokozatát is itt szerezte meg 1999-ben. 2010-ben habilitált. Kutatási területe a közigazgatási jogi szankciótan, a szabálysértési és büntetőjog kapcsolata, valamint az objektív felelősség. Az utóbbi években a kognitív idegtudományok és az evolúciós pszichológia segítségével azt vizsgálja, milyen folyamatok játszódnak le az agyban, amikor döntünk a jogkövető vagy jogellenes magatartás folytatása mellett.

Korábbi interjúnk Nagy Mariannával

Az elte.hu 2019-ben készített filmet a professzorról az "ELTE Arcai" sorozatban:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Deák Ferenc-díjasai