Elhunyt Nagy Károly
Nagy Károly 1926. december 12-én született Ete községben, elemi iskoláit szülőfalujában végezte. Polgári iskolába Kisbérre járt, középiskolai tanulmányait a budapesti Kereskedelmi Kamara ösztöndíjával a Kossuth Lajos Kereskedelmi Középiskolában végezte. A Pázmány Péter Tudományegyetemen (a mai Eötvös Loránd Tudományegyetemen) az elméleti fizika iránti érdeklődését Novobátzky Károly előadásai keltették fel, erre így emlékezett egy vele készített interjúban: „ekkor szerettem bele az elméleti fizikába, és ezt tartom ma is a legszebb tudománynak, mert néhány alaptörvényből kiindulva a jelenségek óriási körét képes részleteiben is értelmezni. Mintha hályog esne le az ember szeméről, amikor rácsodálkozik a dolgok magyarázatára.”
1950-ben szerzett diplomát, majd az Elméleti Fizika Tanszéken kezdett tanítani és kutatni. 1954-ben készítette el kanditátusi értekezését, 1960-ban védte meg a doktori disszertációját, 1961-ben nevezték ki egyetemi tanárnak. Az Elméleti Fizikai Tanszéket 1968-tól huszonöt éven keresztül vezette, 1993-ig. 1968 és 1999 között az ELTE-MTA Elméleti Fizikai Tanszéki Kutatócsoport vezetője.
1961 és 1966 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar dékánja, majd 1966-tól 1972-ig az egyetem rektora, 1972 és 1975 között az egyetem tudományos rektorhelyettese. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1965-től, rendes tagja 1982-től. 1970 és 1973 között az MTA Elnökségének választott tagja, tagja (mint osztályelnök) 1993–1999 között. Az MTA Fizikai Tudományok Osztályának első elnöke 1993 és 1999 között, a Tudományos Minősítő Bizottság titkára 1963–1966-ig. Az Országos Köznevelési Tanács tagja 1993 és 1996 között, az Állami és Kossuth-díj Bizottság tagja 1966 és 1973 között, a Tudományos és Felsőoktatási Tanács tagja 1963 és 1966 között.
Nagy Károly széleskörű kutatásai során az alábbi területeken végzett kutatásokat: az elektromágneses sugárzási tér kvantumelmélete szigetelőkben, fotonok viselkedése átlátszó (izotróp és anizotróp) közegekben, a neutrínók fizikája, a kvantummechanika és a relativitáselmélet különféle elvi problémái, valamint a 20. századi modern fizika tudománytörténeti vonatkozásai.
Munkásságát, közéleti tevékenységét számos díjjal és kitüntetéssel elismerték: 1965-ben vehette át az Eötvös Fizikai Társulat Schmid Rezső-díját, 1969-ben a Finn Fehér Rózsa Érdemrend parancsnoki fokozatát és a Munka Érdemrend arany fokozatát. 1986-ban Apáczai Csere János-díjat, 1986-ben a Szocialista Magyarországért Érdemrendet kapott. 1993-ban vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1996-ban Széchenyi-díjat kapott. 2000-ben Pázmány Péter-díjjal, 2001-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Eötvös Érmével, 2002-ben az Arany János Közalapítvány a Tudományért Nagydíjával ismerték el munkásságát. Egyetemünk díszdoktora 2002 óta, szülőfaluja 2005-ben választotta díszpolgárrá, 2006-ban vette át az ELTE Eötvös-gyűrűjét, a 2008-ban létrehozott ELTE Alumni Alapítvány egyik alapító tagja.
Hamvait a Farkasréti temetőben 2016. július 19-én 14.30-kor helyezték örök nyugalomba. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a kollégák, a barátok és tanítványok nevében Mezey Barna, Egyetemünk rektora búcsúztatta a professzor urat.
