Rektorok

2017–

Borhy László (1963)

Akadémiai és Széchenyi-díjas régész, történész, ókortörténész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. 1963-ban született Szombathelyen. 1988-ban szerzett diplomát az ELTE-n, majd az MTA tudományos ösztöndíjasa lett. 1988 és 1990 között a heidelbergi Ruprecht Karls Universität doktorandusza, 1992 és 1994 között pedig tanársegédje volt. 1991 óta az ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszékének oktatója, 2005 óta tanszékvezetője, 2014-től a Régészettudományi Intézet igazgatója. Kezdettől fogva a római provinciák régészete, Pannonia provincia régészete és történelme kötötte le a figyelmét. 1992-ben kezdte meg a Komárom/Szőny területén fekvő ókori Brigetio régészeti feltárását, a római legiotábor és határváros mindennapjainak aprólékos és sokirányú kutatását később a régészképzés integrált részévé tette, az ásatás eredményeit Komáromban a Klapka György Múzeum gyűjti egybe. A több évtizede folyó munka elismeréseképpen a város 1997-ben Pro Urbe, 2014-ben díszpolgár címmel tüntette ki. PhD-fokozatát 1996-ban szerezte meg, 2002-ben habilitált, akadémiai doktori értekezését 2004-ben védte meg. 2010 óta a Történelemtudományi Doktori Iskola Régészeti Doktori Programjának vezetője, számos PhD-hallgató felkészítője. 2013-tól az MTA levelező, 2019-től rendes tagja. Oktatói tevékenysége mellett több nemzetközi együttműködési projekt magyar felelőse, illetve társszervezője, OTKA- és MTA-ELTE-kutatócsoportok vezetője. Kutatásai felölelik a késő római hadtörténet, a római császárkori művészet, az ókori falfestészet, glyptika, latin epigraphia területét. Számos nemzetközi és hazai tudományos társaság és bizottság tagja, több mint 200 tudományos közlemény szerzője. 1997 és 1999 között az ELTE Rektori Titkárságát vezette, 2015-től 2017-es rektorrá választásáig az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja volt. A hazai és nemzetközi ókortudomány elismert szakértőjeként folytatott jelentős kutatásai, valamint egyetemi oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként 2020-ban Széchenyi-díjat kapott.

2010–2017

Mezey Barna (1953)

Jogtörténész, a magyar alkotmány- és jogtörténet tudósa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 2012-2014 között a Magyar Rektori Konferencia elnöke, később tiszteletbeli elnöke. 1953-ban született Debrecenben, 1971-ben a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, 1977-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd posztgraduális képzésben szociológiát tanult. Szakmai pályafutását a Magyar Tudományos Akadémián kezdte, 1983 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója. 1993 óta vezeti az Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékét, 2000 és 2008 között a jogi kar dékánja volt. Kutatási területe a magyar és európai büntetés-végrehajtási jog története, a börtönügy, a rendvédelem és a rendőrségek története, illetve a magyar és európai parlamentarizmus története. Kandidátusi disszertációja A magyar polgári börtönügy kialakulása (1991), akadémiai doktori értekezése A munkáltatás a büntetés-végrehajtás történetében. A fenyítőházi modelltől a rabdolgoztató házakig (2009) címet viseli. Kutatásait többek között az Universität Wien, az Universität Kiel, az Universität Bonn, az Universität Heidelberg és az Universität Basel intézményekben folytatta. A jogászképzés tartalmi megújításában és értékes hagyományainak megőrzésében végzett tevékenységéért, oktatói, kutatói és vezetői munkásságáért 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át, hallgatói pedig számos alkalommal választották az év kiváló oktatójának. Számos hazai, tudományos szerkesztői munkája mellett 2005 óta az European Lawyer Journal, 2009 óta Journal of European History of Law tanácsadó testületének tagja.

2006–2010

Hudecz Ferenc (1952)

Kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1977-ben szerzett vegyész diplomát az ELTE Természettudományi Karán, ezt követően az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszékének munkatársa lett. 1980-ban védte meg egyetemi doktori értekezését, 1993-ban pedig az MTA akadémiai doktori értekezését. 1996-ban habilitált, egyetemi tanári kinevezését 2003-ban kapta meg. Ugyanezen év októberétől 2006-ig az ELTE oktatási és tudományos rektorhelyettese, majd rektora (2006-2010). Alelnöke, majd elnöke (2008-2009), majd tiszteletbeli elnöke (2014-2018) volt a Danube Rectors Conference (DRC) egyetemi hálózatnak (2014-2018). 2007-től tagja, 2010-től főtanácsadója, 2011-től pedig tiszteletbeli tagja a Confucius Institute Headquarters igazgatótanácsának (Peking). Rektori mandátumának lejárta után, 2010 augusztusától az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszékének vezetője (2010-2016). Az ELTE Eötvös József Collegium Biológia-Kémia Műhelyének vezetője (2009-2015). Egyetemi pályafutásával párhuzamosan 1980-tól az MTA-ELTE Peptidkémiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa, 1993-tól tudományos tanácsadója, 1999-től 2017-ig a csoport vezetője. 2010-ben az MTA levelező, majd pedig rendes (2016) tagjává választották. 2011-től az MTA Doktori Tanács tagja, társelnöke (2014-2017). 2014-től az MTA Felügyelő testületének tagja, majd elnöke (2017-2020). Az European Peptide Society (London) titkára (2000-2008), választott elnöke (2010-2016). Fő kutatási területe: peptid- és fehérjekémia, biomolekuláris kémia és az immunkémia.

2000–2006

Klinghammer István (1941)

Térképész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a hazai és nemzetközi térképészet vezető személyisége. 1941-ben született Budapesten, 1966-ban szerzett térképész diplomát, 1965 óta az ELTE Térképtudományi Tanszékének (később: Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének) oktatója, egyetemi tanári kinevezésére 1987-ben került sor, ugyanekkor kapott tanszékvezetői megbízatást is. Akadémiai doktori értekezését 1992-ben védte meg. 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2010-ben pedig rendes tagjává választották. 1983–1989, majd 1991–1994 között az ELTE Természettudományi Karának dékánhelyettese volt, közben 1989–1990-ben dékánként tevékenykedett. 1997-től 2000-ig az ELTE rektorhelyettese. Legfontosabb oktatási-kutatási területe a tematikus kartográfia, amelynek ábrázolási módszereit kidolgozva Magyarországon iskolát teremtett. 2006-ban kapta meg Egyetemünk legmagasabb elismerését, az Eötvös-gyűrűt. 2011-ben a Magyar Köztársaság érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést vehette át, 2013 és 2014 között felsőoktatásért felelős államtitkár volt.

1993–1999

Szabó Miklós (1940)

Széchenyi-díjas régész, ókorkutató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1991 és 1993 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános rektorhelyettese, majd hat évig rektora. 1963-ban szerzett tanári diplomát az ELTE-n, majd 1965-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját ugyanitt. 1973-ban az ELTE Bölcsészettudományi Kar ókori régészeti tanszékének mellékállású oktatója lett, majd 1983-ban docensi kinevezést kapott, 1987-től pedig az egyetem főállású oktatója. 1989-ben egyetemi tanárrá és a tanszék vezetőjévé nevezték ki. 1994 és 2005 között az ELTE BTK Régészeti Intézete igazgatója is volt. Fő kutatási területe Európa vaskorának története és régészete, a kelta művészet és az ókori görög, etruszk régészet.

1990–1993

Vékás Lajos (1939)

Széchenyi-díjas jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2014-től társadalomtudományi alelnöke. 1958-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán, ahol 1963-ban szerzett jogi doktorátust. Diplomájának megszerzése után az ELTE polgári jogi tanszékén kezdett el tanítani, ahol 1979-ben docensi és tanszékvezetői, 1984-ben pedig egyetemi tanári kinevezést kapott. 1999-ig a Polgári Jogi Tanszék vezetője. 1985 és 1986, valamint 1987 és 1990 között az egyetem rektorhelyettese. 1976-ban védte meg az állam- és jogtudományok kandidátusi, 1984-ben pedig akadémiai doktori értekezését. 1990-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben pedig annak rendes tagjává. Az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottsága Elnökségének tanácskozási jogú tagja, emellett több nemzetközi jogtudományi szervezet tagja. Fő kutatási területei a magyar polgári jog, az összehasonlító polgári jog és a nemzetközi magánjog.

Korábbi rektoraink:

Fülöp József (1984/90)
Eörsi Gyula (1978/83)
Ádám György (1972/78)
Nagy Károly (1966/72)
Sőtér István (1963/66)
Ortutay Gyula (1957/63)
Világhy Miklós (1956/57)
Székely György (1956)
Sőtér István (1955/56)
Tamás Lajos (1953/55)
Trencsényi/Waldapfel Imre (1950/53)
Vadász Elemér (1949/50)
Német Gyula (1947/49)
Frigyesi József (1947)
Ádám Lajos (1946)
Moór Gyula (1945/46)
Frigyesi József (1945)
Aistleitner József (1944/45)
Mauritz Béla (1943/44)
Bakay Lajos (1942/43)
Navratil Ákos (1941/42)
Schütz Antal (1940/41)
Domanovszky Sándor (1939/40)
Verebély Tibor (1938/39)
Kenéz Béla (1937/38)
Pataky Arnold (1936/37)
Kornis Gyula (1935/36)
Kenyeres Balázs (1934/35)
Angyal Pál (1933/34)
Trikál József (1932/33)
Petz Gedeon (1931/32)
Nékám Lajos (1930/31)
Doleschall Alfréd (1929/30)
Wolkenberg Alajos (1928/29)
Fináczy Ernő (1927/28)
Preisz Hugó (1926/27)
Szentmiklósi Márton (1925/26)
Zubriczky Aladár (1924/25)
Szinnyei József (1923/24)
Bársony János (1922/23)
Timon Ákos (1921/22)
Hanuy Ferenc (1920/21)
Ballagi Aladár (1919/20)
Moravcsik Ernő Emil (1918/19)
Grosschmied Béni (1917/18)
Mihályfi Ákos (1916/17)
Beöthy Zsolt (1915/16)
Lenhossék Mihály (1914/15)
K. Kováts Gyula (1913/14)
Kiss János (1912/13)
Fröhlich Izidor (1911/12)
Genersich Antal (1910/11)
Sághy Gyula (1909/10)
Székely István (1908/09)
Ponori Török Aurél (1907/08)
Ajtay Kovács Sándor (1906/07)
Láng Lajos (1905/06)
Demkó György (1904/05)
Heinrich Gusztáv (1903/04)
Kétly Károly (1902/03)
Vécsey Tamás (1901/02)
Kisfaludy Á. Béla (1901)
Rapaics Rajmund (1900)
Ponori Thewrewk Emil (1899/1900)
Mihálkovics Géza (1898/99)
Herczegh Mihály (1897/98)
Bognár István (1896/97)
Lengyel Béla (1895/96)
Fodor József (1894/95)
Schnierer Aladár (1893/94)
Breznay Béla (1892/93)
Eötvös Loránd (1891/92)
Schulek Vilmos (1890/91)
Hajnik Imre (1889/90)
Klinger István (1888/89)
Hunfalvy János (1887/88)
Korányi Frigyes (1886/87)
Lechner Ágost (1885/86)
Bita Dezső (1884/85)
Szabó József (1883/84)
Jendrassik Jenő (1882/83)
Apáthy István (1881/82)
Bergerev János (1880/81)
Margó Tivadar (1879/80)
Lenhossék József (1878/79)
Hoffmann Pál (1877/78)
Laubheimer Ferenc (1876/77)
Than Károly (1875/76)
Kováts Józseg (1874/75)
Kautz Gyula (1873/74)
Hatala Péter (1872/73)
Toldy Ferenc (1871/72)
Stockinger Tamás (1870/71)
Konek Sándor (1869/70)
Pollák János (1868/69)
Róder Alajos (1867/68)
Ruppner János (1866/67)
Wenzel Gusztáv (1865/66)
Schopper György (1864/65)
Jedlik Ányos (1863/64)
Sauer Ignác (1862/63)
Pauler Tivadar (1861/62)
Márkfy Sámuel (1860/61)
Virozsil Antal (1849–1860)
Szabó Alajos János (1847/48)
Verney József (1846/47)
Fabini János Teophil (1845/46)
Vízkelety Ferenc (1844/45)
Filinger Lipót (1843/44)
Degen János (1842/43)
Birly Ede Flórián (1841/42)
Virozsil Antal (1840/41)
Oswald Ferenc (1839/40)
Wolfstein József (1838/39)
Böhm Károly (1837/38)
Vízkelety Ferenc (1836/37)
Dertsik János (1835/36)
Schedius Lajos (1834/35)
Weleczky János (1833/34)
Frank Ignác (1832/33)
Fischer Bertalan (1831/32)
Faliczky Mihály (1830/31)
Stáhly Ignác (1829/30)
Rötth József (1828/29)
Vass László (1827/28)
Krobot János (1826/27)
Reisinger János (1825/26)
Markovics Pál (1824/25)
Batthyány Alajos (1823/24)
Tomcsányi Ádám (1822/23)
Schuster János (1821/22)
Vuchetich Mátyás (1820/21)
Tumpacher József (1819/20)
Schmidt György (1818/19)
Lenhossék Mihály (1817/18)
Brezanóczy Ádám (1816/17)
Láng János (1815/16)
Stipsics A. Emmánuel (1814/15)
Eckstein Ferenc (1813/14)
Sax Nep. János (1812/13)
Korbélyi Mihály (1811/12)
Bruna Ferenc (1810/11)
Bene Ferenc (1809/10)
Kelemen Imre (1808/09)
Vrana István (1807/08)
Szűts István (1806/07)
Stipsits Nándor Károly (1805/06)
Demjén Antal (1804/05)
Trenka Mihály (1803/04)
Stipsits Nándor Károly (1802/03)
Markovics Mátyás (1801/02)
Mitterpacher Lajos (1800/01)
Schönbauer József (1799/1800)
Kelemen Imre (1798/99)
Domin József Ferenc (1797/98)
Stipsits Nándor Károly (1796/97)
Demjén Antal (1795/96)
Schönwisner István (1794/95)
Rácz Sámuel (1793/94)
Stuhr József (1792/93)
Rausch Ferenc (1791/92)
Winterl Jakab József (1790/91)
Markovics Mátyás (1789/90)
Chiolich Miksa (1788/89)
Dugonics András (1787/88)
Trnka Vencel (1786/87)
Barits Béla (1785/86)
Horváth K. János (1784/85)
Shoretich Mihály (1783/84)
Gyurkovits Ferenc (1782/83)
Hubert Ferenc (1781/82)
Mitterpacher József (1780/81)
Winterl Jakab József (1779/80)
Nagy István, Nitray Gábor (1778/79)
Zelenay János (1776/77)
Csapody Lajos (1775/76)
Weisz Ferenc (1774/75)
Prandt Ádám Ignác (1773/74)
Lakits György Zsigmond (1772/73)
Keglevich Zsigmond (1771/72)
Prileszky Iván (1768/69–1770/71)
Schmitth Miklós (1765/66–1767/68)
Kéri Bálint (1762/63–1764/65)
Kéri Ferenc (1759/60–1762/63)
Kunics Ferenc (1756/57–1759/60)
Kéri Ferenc (1752/53–1755/56)
Kunics Ferenc (1748/49–1751/52)
Patay Endre (1746/47–1748/49)
Graff Gábor (1739/40–1745/46)
Kazy Iván (1736/37–1738/39)
Fitter Ádám (1733/34–1735/36)
Kecskés Ferenc (1730/31–1732/33)
Tapolcsányi Lőrinc (1728/29–1729/30)
Raicsányi György (1725/26–1728/29)
Kiris Ferenc (1722/23–1725/26)
Tapolcsányi Lőrinc (1719/20–1721/22)
Horváth András (1715/16–1718/19)
Kapy Gábor (1713/14–1715/16)
Wenner Jakab (1710/11–1712/13)
Kapy Gábor (1709/10)
Páhy János (1707/08–1708/09)
Berzeviczy Henrik (1704/05–1707/08)
Zanger János (1702/03–1704/05)
Sennyey László (1700/01–1701/02)
Kecskeméty János (1697/98–1699/1700)
Despotovich János (1694/95–1696/97)
Szentiványi Márton (1690/91–1693/94)
Gribóczy Mihály (1690/91)
Sennyey László (1686/87–1689/90)
Vid László (1684/85–1686/87)
Bánki János (1681/82–1684/85)
Szarka Gáspár (1677/78–1680/81)
Gribóczy Mihály (1674/75–1677/78)
Sennyey László (1671/72–1674/75)
Gribóczy Mihály (1668/69–1671/72)
Vid László (1664/65–1668/69)
Juranits Márton (1661/62–1663/64)
Trinkellius Zakariás (1658/59–1660/61)
Palkovich Márton (1654/55–1657/58)
Turkovich György (1652/53–1653/54)
Palkovich Márton (1648/49–1651/52)
Keresztes István (1645/46–1648/49)
Lippay János (1644/45–1645/46)
Dobronoki György (1644/45)
Bellecius Péter (1640/41–1643/44)
Forró György (1636/37–1639/40)
Dobronoki György (1635/36)