Elismerés a Tanítsunk Magyarországért Program mentorhallgatóinak
Az ELTE 2020 januárjában kapcsolódott be az immár 21 egyetem közreműködésével zajló Tanítsunk Magyarországért Programba, amely hátrányos helyzetű településeken támogat általános iskolai tanulókat. A mentorhallgatók féléves felkészítő kurzus után hetente járnak a 6–8. osztályos, Pest és Nógrád vármegyei hátrányos helyzetű településeken élő gyerekekhez, és segítenek nekik a tanulásban, a pályaválasztásban, környezetük jobb megismerésében.
Az ELTE-n a programot koordináló Tanárképző Központ (TKK) február elején elismerő oklevéllel jutalmazta azokat a hallgatókat, akik már négy féléve vesznek részt a mentorálásban. Az elismeréseket György László, a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjáért felelős kormánybiztos, Papp Tünde, a Tanítsunk Magyarországért Alapítvány szakmai vezetője, Csapodi Csaba, az ELTE TKK főigazgatója, valamint Kiss Edina programvezető adták át.
Elismerő oklevelet vehetett át Baranyi Hanna, Bessenyei Brigitta, Biró-Markovics Dániel Máté, Csák Rebeka Fanni, Csente Dorottya Zsófia, Farkas Dániel Sándor, Haszilló Regina, Józsa Fanni, Késmárky Csaba Zsombor, Kovács Liliána, Láng Gabriella, Lévai Lilla Valéria, Lisznai Bonita, Makk Olivér, Molnár Krisztina Dorottya, Nyisztor Sarolta, Orbán Mária Evelin, Rácz Bálint Máté, Scheib Luca Anna, Szokol-Humay Blanka, Tóth Viktória, Ulicska Sára Kata és Zubor Sándor Boldizsár.
A díjátadó ünnepségről további fotók érhetők el az ELTE TKK honlapján.
Borítókép: ELTE Online