Először kell egy jó kérdés

A kétnapos ötletverseny során graduális és doktorandusz hallgatók innovatív szemlélettel vizsgáltak meg társadalmi, gazdasági problémákat, majd bölcsész ismereteiket felhasználva megoldási ötleteiket projektekké formálták. A legnépszerűbb javaslatokat végül csapatban is továbbgondolták, majd a vállalati és innovációs szektorból érkezett zsűri előtt prezentálták. A résztvevőket szakértő trénerek támogatták, akik a folyamatos mentoráláson túl rövid workshopok segítségével adtak konkrét ismereteket a versenyzőknek a perszóna- és pitch-készítés, az üzleti lehetőségek felismerése, a Design Thinking és a Lean Canvas témakörökben.
A kidolgozott ötletek között volt értékőrző podcast, helyi kulturális rendezvényeket és múzeumokat támogató vagy a népi kultúrát a turistákkal összekötő app éppúgy, mint filozófiára építő terápiás módszer globális cégek alkalmazottai számára. Az első helyet végül a Fryxa megoldás szerezte meg: a nyertes csapat egy rendezvényt vázolt fel a hozzátartozó appal, amely
megkönnyíti a külföldi hallgatók bevonását az egyetemi közösségi életbe,
illetve segít nekik a szakmai fejlődésükben, későbbi boldogulásunkban. Az ELTE Hallgatói Önkormányzat tagjai, valamint a Nemzetközi Stratégiai Iroda munkatársai jó ideje dolgoznak azon, hogy a nemzetközi hallgatók minél gyorsabban beilleszkedhessenek az ELTE rendszerébe, nemrégiben Szombathelyen rendezték meg például a harmadik Bridging the Gap konferenciát az ismerkedés, a közös ügyek megbeszélése és a jövőbeli elképzeléseik egyeztetése céljából. A Fryxa így nemcsak hasznosnak, de módfelett aktuálisnak is bizonyult.
A rendezvényről a szervezők (ELTE BTK, ELTE Innovációs Központ) és szponzorok (ELTE BTK HÖK, NKFIH, Magyar Nyelvőr Alapítvány, Trefort Kert Alapítvány) jóvoltából minden csapat értékes nyereményekkel távozott, a legmagasabbra értékelt team tagjai pedig pénznyereményen túl lehetőséget kaptak, hogy ötletüket egy vacsora során a témában járatos szakemberek és befektetők előtt is bemutassák.
Forrás: ELTE BTK