ELTE-s kutatók az MTA vezetésében

2020.07.08.
ELTE-s kutatók az MTA vezetésében
Megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia új vezetőit: az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzorai közül Erdei Anna főtitkárhelyettes, Hudecz Ferenc alelnök lett. Lovász László, az MTA leköszönő elnöke a magyar tudomány egységének fontosságára hívta fel a figyelmet éves beszámolójában.

A Magyar Tudományos Akadémia 193., tisztújító közgyűlésén július 7-én Freund Tamás akadémikust választották meg az MTA új elnökévé. A neurobiológus, aki  1983-ban szerzett biológus diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, az ELTE hat év után leköszönő matematikusát, Lovász Lászlót váltja a Magyar Tudományos Akadémia élén. Erdei Anna, az ELTE immunológus professzora a főtitkárhelyettesi posztot, Hudecz Ferenc, az ELTE Szerves Kémia Tanszék egyetemi tanára, az ELTE korábbi rektora az egyik alelnöki posztot tölti majd be a következő hároméves ciklusban.

Lovász László, az MTA 2014-ben megválasztott, idén leköszönő elnöke éves beszámolójában hangsúlyozta: a legfőbb szempont a magyar tudomány működésének megőrzése minden területen, illetve az akadémiai közösség, a tagság és a köztestület egységének megőrzése, a politikai megosztottság elkerülése.

Köztestületi tagjainak felbecsülhetetlen értékű szellemi potenciáljára támaszkodva az MTA továbbra is készen áll arra, hogy rendszeresen felmérje és elemezze a hazai tudományos kutatás helyzetét, részt vegyen a legfontosabb kutatási területek azonosításában és a nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs stratégia megújításában.

Napjaink nagy társadalmi kihívásainak megoldásában a tudomány nélkülözhetetlen.

Együttműködésre van szükség az egyetemi, intézeti és ipari kutatóhelyek között, a humán és a természettudományok között, a hazai és a határon túli tudományos műhelyek között, továbbá a kutatók nemzedékei között is – mondta Lovász László.

Erdei Annát, az ELTE Immunológiai Tanszék egyetemi tanárát, az MTA-ELTE Immunológiai Kutatócsoport vezetőjét a közgyűlés a szavazatok döntő többségével (69,63%-ával) választotta meg. A Széchenyi- és Ipolyi Andor-díjas kutató az immunválasz kialakulásával, az immunfolyamatok szabályozásával, a veleszületett immunrendszer elemeinek szerepével, az adaptív immunrendszerhez való kapcsolódással, a limfociták aktiválásával foglalkozik.

Természettudományi alelnöknek Hudecz Ferencet, az ELTE Szerves Kémia Tanszék egyetemi tanárát a szavazatok 57,28%-ával választották meg. A Pro European Peptide Society Award és az Akadémiai Díj birtokosának kutatási területe a peptid- és fehérjekémia, a biomolekuláris kémia és az immunkémia. 2006 és 2010 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora volt.

Az MTA főtitkári posztját Kollár László Péter építőmérnök tölti majd be, a társadalomtudományi alelnök Lamm Vanda jogtudós lett. Az élettudományi szekció alelnökéről még nem döntöttek, Kosztolányi György orvos-genetikus mellett a másik jelölt Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az ELTE Biológiai Intézet professzora.

Az Akadémia vezetői megbízatásuk lejárta után egyszer újraválaszthatók.

Forrás: MTA itt és itt