ELTE-s sikerek a Kooperatív Doktori Programban

2021.02.11.
ELTE-s sikerek a Kooperatív Doktori Programban
Egyetemünkről összesen 42 doktorandusz nyert támogatást, több mint 1,5 milliárd forint összértékben. A legtöbb támogatott doktorandusz az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kutathat majd, nagy részük a Természettudományi Kar doktori iskoláiban.

Mint arról beszámoltunk, az Innovációs és Technológiai Minisztérium piacorientált kutatói utánpótlást támogató kooperatív doktori ösztöndíjprogramot indított 2020 őszén, amely célzottan támogatja a gazdaság igényeit követő kutatásokat, és lehetőséget biztosít elsősorban a fiatal kutatóknak, hogy tudásukat a partnervállalatoknál végzett kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységük során a gyakorlatban is hasznosítsák.

Az elsődlegesen a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai területeket célzó pályázat keretében a kooperatív ösztöndíjas hallgató havi nettó 200.000 és 400.000 Ft közötti támogatásban részesül. Ugyancsak támogatást kap a doktori iskola a kooperatív doktori hallgató után, ennek összege szemeszterenként legfeljebb bruttó 2,5 millió forint, amelyből félévenként bruttó 1,2 millió forint a témavezetői juttatás és legfeljebb 1,3 millió forint a projektalapú támogatás. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által kezelt pályázatot olyan doktori hallgatói jogviszonyban álló hallgatók nyújthatták be, akik emellett más (nem felsőoktatási) munkahelyen is végeznek kutatómunkát, illetve azok, akik doktori tanulmányaikat a 2020/2021-es tanévben kezdték meg.

A beérkezett pályázati anyagok formai ellenőrzését követően 446 db pályázat szakmai bírálatát végezték el az anonim szakértők. Végül a Kooperatív Doktori Kollégium javaslatára és az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóváhagyásával az eredetileg tervezett számot (100 fő) jelentősen meghaladva,

18 felsőoktatási intézmény 246 pályázója részesülhet ösztöndíjban.

A kiosztott támogatás összege 8 673 399 600 Ft, amely magában foglalja az ösztöndíjas, a témavezető, a vállalati szakértő, valamint az érintett doktori iskola számára járó juttatásokat.

Az eredmények kihirdetése után kiderült: a legtöbb támogatott doktorandusz az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kutathat majd. Egyetemünkről összesen 42 doktorandusz nyert támogatást, több mint 1,5 milliárd forint összértékben.

A legtöbb nyertes a Természettudományi Kar doktori iskoláiban végzi majd munkáját (Környezettudományi Doktori Iskola: 8, Biológia Doktori Iskola: 7, Fizika Doktori Iskola: 6, Földtudományi Doktori Iskola: 6, Hevesy György Kémia Doktori Iskola: 6, Matematika Doktori Iskola: 3), de sikeresen szerepeltek az Informatika Doktori Iskola (4), a Neveléstudományi Doktori Iskola (1) és a Politikatudományi Doktori Iskola (1) hallgatói is.

Az ELTE után a legtöbb támogatott a Semmelweis Egyetemhez kapcsolódik (30), majd a Debreceni Egyetem (22), a BME (20), a Pécsi Tudományegyetem (20) és a Szegedi Tudományegyetem (20) következik.