„Emberek találkozásai révén”
1934-ben Györffy István lett az akkor még Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézetének első nyilvános, rendes professzora. Honnan indult a Néprajzi Intézet?
A muzeológus Györffy István professzori meghívását és kinevezését megelőzően több évtizede törekedtek arra, hogy hazánkban is katedrát kaphasson a néprajz, Jankó János már a millennium idején szorgalmazta ezt. 1898-ban nevezték ki Herrmann Antalt a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a néprajz magántanárává, aki ott az egyetem 1919-es Szegedre meneküléséig tartott kurzusokat Budapestről ingázva, hiszen itt volt állása. Herrmann tanítványa volt a földrajz szakos fiatal Györffy is, később Szegeden többek között József Attila és Bálint Sándor is. Halála után néhány évvel, 1929-ben a Szegedi Egyetemen alapítottak néprajzi tanszéket Solymossy Sándor kinevezésével. Öt évvel később az ő nyugdíjazása folytán ott üresedés állt be, és a minisztérium akkor járult hozzá a budapesti tanszékalapításhoz. Györffy csak öt évig lehetett professzor, 55 évesen halt meg 1939-ben, de mivel már kinevezése előtt is tanított magántanárként, igen erős tanítványi kört hagyott maga után. Az első doktori szigorlatokra már 1935-ben sor került, és szellemi hagyatékát sokáig őrizték. Emléktáblája tíz éve van fent a Néprajzi Könyvtár falán.
Milyen fordulópontokat emelne ki az Intézet életéből?
Ilyenek egyfelől a személyi-szervezeti változásokhoz köthetők, másfelől a képzési rendszer változásaihoz. Györffy után a következő kinevezett professzor 1946-tól a fiatal, és politikusi ambíciókkal is rendelkező Ortutay Gyula volt. 1951-ben hozták létre a Folklore és a Tárgyi Néprajzi Tanszéket, utóbbira Tálasi Istvánt nevezték ki. A két tanszék együttesen látta és látja el a néprajzi szakképzést. Az Egyetem, illetve a Kar 2000-ben a tanszékekre, a Kulturális Antropológiai Szakcsoportra és a kiváló szakkönyvtárra alapozva hozta létre (újra) a Néprajzi Intézetet. A TáTK megalakulásakor a Szakcsoport kivált az Intézetből. Az egyetemi doktori fokozat visszaállítását követően 1957-től kezdve lehetett újra doktorálni néprajzból, számosan meg is tették, és innen indult el tudományos pályájuk. Jelentős fordulat volt az 1970-es évek közepén, hogy „A szak” lett a néprajz is, vagyis teljes öt éves egyetemi képzést lehetett kapni felvételi vizsgát követően. Ennek vetett véget 2006-től a kétszintű képzés bevezetése, melynek keretei között meglehetős nehézségekbe ütközik a színvonal fenntartása.
Az Intézet falai között iskolateremtő professzorok – például Tálasi István, Dömötör Tekla, Paládi-Kovács Attila, Voigt Vilmos – dolgoztak. Hogyan járultak hozzá az Intézet folyamatos fejlődéséhez?
Az említettek is, és az itt fel nem sorolt oktatók is igen jelentős tudományos munkát, eredményes oktató-nevelő munkát végeztek, számos hazai és nemzetközi kezdeményezést indítottak el. Csak példaként említem a néprajzi filmezést, melynek az 1950-es években itt volt a központja, a Magyar Néprajzi Atlaszt, a nagy-budapesti néprajzi kutatást, a hiedelemmonda-katalógust, és persze könyvek tucatjait, tanulmányok százait. Tanárként a legtöbben igyekeztek mindent megtenni tanítványaik szakmai előmenetele érdekében, az egyetemi képzésen túl is.
A Néprajzi Intézet aktív tudománynépszerűsítő, számos konferenciát és könyvbemutatót szerveznek. Mely kezdeményezéseiket emelné ki?
Nagyon fontosnak tartjuk a fiatalok szakmai bemutatkozási lehetőségeit. Ilyen az évről évre megrendezett Belépő-konferenciasorozat, ahol a legjobb szakdolgozatok szakmai vitájára kerül sor, vagy a doktoranduszok rendszeres műhelykonferenciája, melyeknek anyagából a közeljövőben jelenik meg tanulmánykötet. Büszkék lehetünk a hallgatók kezdeményezésével indított Etnoszkóp című folklorisztikai folyóiratra, a harmadik szám most van nyomdában. Az elmúlt években az alsópapság komplex kutatási lehetőségeiről, az életrajz, önéletírás, emlékezet témakörében és a néprajzi oktatásról is rendeztünk konferenciát.
Melyek az Intézet kutatási profiljának meghatározó elemei?
Noha kevesen vagyunk, mindkét tanszék oktatói dolgoznak monografikus munkákon. A bérmálás szokáskörével és az alsópapsággal Bárth Dániel, a modern városi zsidóság kultúrájával Vincze-Kata Zsófia, a spanyol románcköltészettel Smid Bernadett, a 18–20. századi gyermekmunkával Deáky Zita, a Kádár-korszak falusi társadalom- és kultúra-alakulásával Bali János foglalkozik, személy szerint pedig a csíksomlyói búcsújárás modern kori változásait kutatom. Tiszaladányban és Átányban a hallgatókkal közösen zajlanak leletmentő-feltáró munkák. A mindkét tanszéken folyó doktori programok keretében is aktuális, érdekes és eredményes kutatások zajlanak.
A néprajz tudománya gyakran „használja” a kulturális antropológia vagy éppen a szociológia módszereit. Ön hogyan jellemezné a modern néprajztudomány eszköztárát és kérdésfeltevéseit?
A módszertanok technikai és metodológiai vonatkozásukban a modern néprajztudományban is rendkívül sokfélék, akárcsak a pszichológiában vagy az irodalomtudományban. Ami összekapcsolja őket, az leginkább az a meggyőződés, hogy a néprajz az alapot jelentő empirikus ismereteit döntően élő emberek találkozásai révén, valóságos helyzetekben szerzi meg és rögzíti; ezáltal a már korábban rögzített forrásokra is képes úgy tekinteni – azokat ennek megfelelően elemezni –, hogy azok hasonlóképpen jöttek létre, legyen szó akár tanúvallomásokról, akár gazdasági naplókról. A feltett kérdéseket egyaránt motiválják a történeti idők változásai (a kora újkorig visszanyúlóan is) és a jelenkori társadalmi kihívások, mint például a megélénkülő és egyre tudatosabb kifejezést kapó vallási, etnikai, lokális és nemzeti kötődések, a szöveg- és szimbólumalkotási folyamatok, vagy akár a legkeményebbek, mint a szegénység, a szegregáció és a migráció.
Milyen hazai és nemzetközi tudományos és szakmai kapcsolatokkal rendelkezik az Intézet?
Kiterjedt kapcsolatok nélkül sem a képzés, sem a kutatás nem végezhető eredményesen. A néprajzi kutatómunkát végző intézetekkel, a múzeumokkal, társaságokkal itthon és külföldön egyaránt gyümölcsöző szakmai kapcsolataink vannak. Szakmai gyakorlatok, terepmunkák, kirándulások el sem képzelhetők ilyen együttműködések nélkül. Erasmus cserekapcsolatunk például Tartuval, Szófiával, Lyonnal és Kolozsvárral működik; az utóbbi időben ugyan ritkábban, de eljutunk nemzetközi konferenciákra is. Vendégoktatói meghívásokra viszont alig-alig tud sor kerülni, e téren van mit fejleszteni.
Évente hány néprajz szakos hallgató végez?
Évente átlagban kb. 8–10 fő végez. Szakmai elhelyezkedésre a legjobbaknak van esélyük múzeumban, kutatóintézetben, doktoranduszként; mások az éppen adódó munkalehetőségeket használják ki valami jobbnak a reményében. Mindig bízunk benne, hogy a legtehetségesebbek megtalálják a szakmai előmenetel útját, de kétségtelen, hogy hosszú távon veszteségeket is el kell könyvelnünk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a néprajzi szakképzés jól hasznosítható más fontos, nem kifejezetten kutatói vagy muzeológusi pályákon. Ilyenek például az írott és elektronikus médiumok szerkesztőségei, iskolák, vagy a hagyományőrzés különféle intézményei. A néprajzi ismeretek terjesztése és hasznosítása csak akkor képzelhető el, ha a kutatók eredményeit és mondandóját egy szélesebb kör képes érteni, befogadni, átadni és hozzákapcsolni ismeretek más rendszereihez.
Milyen rendezvényekkel ünneplik a 80. évfordulót?
2014. május 20-án egész napos konferenciát tartunk a Bölcsészettudományi Karon, melyen az Intézet oktatói, doktoranduszai tartanak előadásokat nemcsak aktuális témáikról, hanem a jövőbe tekintő kilátásokról is. Ennek végén baráti találkozóra is sor kerül majd. A tavaszi szemeszterben kéthetente sorra kerülő találkozókat szervezünk a szakma ELTE-n végzett idősebb képviselőivel a személyes emlékezet felelevenítése, rögzítése és átadása érdekében; az elhangzottak kutatószemináriumi feldolgozást is kapnak. Terveink között szerepel egy kamarakiállítás megrendezése is, de két frissen megjelenő kiadványunk bemutatójára is sort kerítünk. A fiatalabb generációkat annak tudatában várjuk, hogy a csaknem „karnyújtásnyira” lévő 100 éves évfordulót már ők fogják megrendezni. Bízunk benne, hogy ezt még mi is megérhetjük, és hogy a néprajz továbbra is betölti legfontosabb szerepeit, a hagyományok értékeinek feltárását, illetve az eltérő kultúrák, társadalmi csoportok közötti megértés képességének a maga eszközeivel történő előmozdítását.
képek: parokia.hu