ERC Starting Grant pályázat

2016.09.27.
ERC Starting Grant pályázat
Az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) fiatal kutatóknak szóló pályázatot hirdet. A Starting Grant-pályázatok a PhD-fokozattal rendelkező fiatal kutatók munkáját segítik: a nyertesek önálló kutatócsoportokat hozhatnak létre, amelyek öt éves kutatási tervvel rendelkeznek. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. október 18. 17 óra, a rendelkezésre álló keretösszeg 605 millió euró.

A maximálisan elnyerhető támogatás projektenként 1 500 000 euró, ezen felül megpályázható még úgynevezett start-up költség címén további 500 000 euró abban az esetben, ha a kutató az Európai Unióba vagy a H2020-hoz társult állam valamelyikébe költözik az ERC-projekt megvalósítása céljából, valamint ha a projekt megvalósításához nagy értékű eszköz beszerzésére, illetve nagy infrastruktúra hozzáférésre van szükség. Fontos befogadási kritérium továbbá, hogy a pályázó kutatónak 2017. január 1-jét megelőző minimum két, maximum hét éven belül kellett megszereznie az első PhD-fokozatát.

2014-ben Kocsis Bence, az ELTE TTK Atomfizikai Tanszékének kutatója, 2015-ben pedig Kubinyi Enikő, az ELTE TTK Etológia Tanszékének kutatója alapíthatott kutatócsoportot, miután sikeres ERC Strating Grant-pályázatot nyújtott be.

Részletes pályázati kiírás és további információk