Éremeső a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

Vasárnap ért a 2800 méterrel a tengerszint felett fekvő bolíviai fővárosban, Sucrében rendezett 2025. évi Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (International Olympiad in Informatics, IOI). A verseny nyolc napon át zajlott, 84 ország 330 középiskolása részvételével. A diákok két versenynapon oldottak meg komplex, algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokat, alkalmanként 5-5 órában, a megoldásokat egy automatikus tesztelő rendszer valós időben ellenőrizte.
A négytagú magyar csapat 2-2 arany- és bronzérmet szerzett. Aranyérmes lett Görömbey Tamás (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium) és Molnár István Ádám (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), bronzérmet Czanik Pál (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium) és Szilágyi Balázs (Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium) nyert el.
A versenyző magyar diákok felkészítése idén is az ELTE Informatikai Kar és a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya együttműködésében valósult meg. A versenyre Nikházy László, az Algo Pro Club elnöke és a Szakosztály pedagógusa és Horváth Győző, az ELTE Informatikai Kar tanszékvezető egyetemi docense kísérte el a csapatot.
Az olimpia megvalósításában kulcsszerepet vállalt két másik magyar szakember: Németh Zsolt (ELTE IK) a versenyfeladatokat kidolgozó helyi tudományos bizottság vezetőjeként, míg Erdősné Dr. Németh Ágnes (ELTE IK, NJSZT) a lebonyolítást irányító nemzetközi bizottság tagjaként működött közre a szervezésben.
A fotón balról jobbra: Erdősné Dr. Németh Ágnes, Nikházy László, Czanik Pál, Görömbey Tamás, Molnár István Ádám, Szilágyi Balázs, Dr. Horváth Győző, Dr. Németh Zsolt
A 2025-ös informatikai diákolimpiai szezonban a magyar diákok rendkívül jó eredményeket értek el: a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról egy ezüst- és két bronzéremmel, a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiáról egy ezüsttel és egy bronzzal, az Európai Lány Informatikai Diákolimpiáról pedig két arany- és két ezüstéremmel tértek haza. A versenyek még nem értek véget: 2025. augusztus 2-9. között Pekingben zajlik a másodszor megrendezett Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpia, ahol az apáczais Nagy Dávid Leonárdnak is drukkolhatunk.
Forrás: NJSZT