Értékelés és számvetés

2020.12.17.
Értékelés és számvetés
Az ELTE valamennyi dolgozójának szeretném megköszönni azt a helytállást, amelynek eredményeként az egyetem gördülékenyen tudott megbirkózni a rendkívüli feladatainkkal – hangsúlyozta Scheuer Gyula kancellár, akit az idei esztendő nem mindennapi történéseiről kérdeztünk.

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet meghatározta az egyetem egész évi működését. Milyen módon sikerült megszervezni a védekezést az egyetemen és biztosítani az oktatást a veszélyhelyzet ideje alatt?
Az ELTE az elmúlt év során a humánerőforrás- és technikai kapacitását elsősorban a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására, a hibrid, illetve a távolléti oktatás megszervezésére és működtetésére fordította. A legfontosabb, hogy egyetemünkön nem alakultak ki a járványhoz kapcsolódó gócpontok, sikerült dolgozóink és hallgatóink számára biztonságos környezetet teremteni.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az ELTE a digitális oktatás támogatására már az elmúlt években jelentős lépéseket tett. Ennek köszönhetően a digitálisan támogatott oktatásra, az online tanításra való átállás nem jelentett megoldhatatlan feladatot. A Kancellária központi és kari szervezeteinek sikerült jól megküzdeniük a járványhelyzet okozta kihívásokkal. Nagyon örülök annak, hogy az Informatikai Igazgatóság, valamint az Oktatási Igazgatóság magas szinten biztosítja a távolléti oktatáshoz szükséges eszközöket és technológiákat az ELTE közössége számára. Ennek kapcsán szeretném megjegyezni, hogy a kancellári rendszer bevezetése előtt az Informatikai Igazgatóság alapvetően csak a korábbi Gazdasági Főigazgatóság számára biztosított támogatást. Jelenleg informatikusaink nem csupán egyetemünk egésze számára nyújtanak széles körű szolgáltatásokat, hanem számos egyéb magyar felsőoktatási intézmény részére is. Természetesen tudom, hogy az informatika és az oktatásszervezés olyan területek, amelyekkel sohasem vagyunk, lehetünk teljesen elégedettek, ugyanakkor meggyőződésem, hogy a járvány néhány évvel korábbi érkezése esetén lényegesen nagyobb bajba kerültünk volna.

A járvány okozta nehézségek ellenére azért nem állt meg az élet, a fejlesztések, beruházások tovább folytatódtak. Milyen projektek zárultak le, illetve vannak folyamatban?
Az ELTE nagyberuházásai mellett, amelyeket már a beruházási ügynökség bonyolít (például a Márton Áron Szakkollégium felújítása),

a fókusz 2020-ban elsősorban a kisebb, helyi közösségek életét segítő-támogató fejlesztésekre összpontosult.

Sikerült átadnunk a Gazdálkodástudományi Intézet új, Rákóczi úti épületét, amely végre megfelelő elhelyezést biztosít az ELTE legfiatalabb és egyben legdinamikusabban növekvő képzési területe számára. A belvárosi campuson pedig több épületünk vizesblokk-rekonstrukciójával, valamint digitális projektlabor kialakításával tudtunk az elmúlt évben előre lépni.

Sikeresen lezártuk a lágymányosi campuson megkezdett épületfelújítási projektünk első ütemét, amely révén a TTK Kémiai Intézet és a Társadalomtudományi Kar szervezeti egységei megújított épületrészekbe költözhettek. A projekt második üteme jelenleg folyamatban van, amelyben a TTK Fizikai Intézet és a Társadalomtudományi Kar területei kerülnek funkcionális felújításra. Szintén az idei évben zárult a Savaria Egyetemi Központ campusa felújításának harmadik üteme, amelynek eredményeként a szombathelyi oktatási épületeink is jelentős korszerűsítésen estek át, az itteni egységek korszerűbb tantermeket és megfelelőbb elhelyezést kaptak.

Komoly előrelépésnek tartom, hogy az idén sikerült megvalósítanunk a Tanító- és Óvóképző Kar régóta várt, új közösségi terének kialakítását. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Ecseri úti campusának energetikai felújítására megkötöttük a szerződést, a kivitelezés lebonyolítására a jövő évben kerül sor. Emellett két kisebb épület, a Nándorfejérvári úti Kollégium és a Gyertyánffy Általános Iskola Beethoven utcai épülete teljes energetikai felújítására is szerződést kötöttünk, ezek megvalósítása szintén 2021-re várható. Az ELTE-n komoly figyelmet fordítunk az egyetem sport-, kulturális, szabadidős és rekreációs szolgáltatásainak bővítésére, valamint a sportlétesítményeink infrastruktúrájának fejlesztésére és korszerűsítésére is. Ennek keretében újítottuk meg idén a Nándorfejérvári úti Kollégium kültéri sportpályáját.

Különös, mondhatni rendhagyó évet zárunk a vírushelyzet miatt. Ha visszatekint a mögöttünk álló esztendőre, milyen tapasztalatokat, változásokat lát az egyetem szervezeti működését illetően?
A 2020-as év valóban mindannyiunk számára emlékezetes marad. Az ELTE valamennyi dolgozójának szeretném megköszönni azt a helytállást, amelynek eredményeként az egyetem gördülékenyen tudott megbirkózni a rendkívüli feladatainkkal. Megnyugvással töltött el, hogy a járvány tavaszi időszaka alatt rekordgyorsasággal állt fel a Járványügyi Operatív Koordináló Testület (JOKT), állt át az egyetem a hibrid, távolléti oktatásra, és hallgatóink 90 százaléka megelégedettségének adott hangot a távolléti oktatás során alkalmazott oktatási felület minőségét illetően.

A járvány nyomása alatt jelentős lépéseket tettünk és teszünk folyamataink egyszerűsítésére, digitalizálására.

Egyes területeken erősödött az egyetem működésének átláthatósága, és úgy érzem, egyetemi szinten egy picit elmozdultunk az egyéni és szervezeti teljesítményértékelések irányába.

A karácsony egy nagyon különleges ünnep, meghitt és bensőséges. Miben lesz más most az ünnep?
A már hagyományossá vált karácsonyi ünnepségünket sajnos az idén nem rendezhetjük meg a Lágymányosi Campuson. Ezt különösen sajnálom, mert kollégáimmal évek óta nagy hangsúlyt fektetünk a rendezvényre, és úgy érzékeltük, hogy munkatársaink szívesen vettek részt a közös ünneplésen. Ez az év számomra azt bizonyította, hogy bár a távmunkának, távoktatásnak vannak jelentős előnyei, a személyes visszacsatolások elmaradása, az emberi kapcsolatok eróziója, a közösségi élet leépülése az emberek többsége számára súlyos károkat okoz. A szeretteinkért, ismerőseinkért és talán magunkért való aggódás mindenkinél más-más mértékben, de szintén nagy nyomást jelent.

Bízom benne, hogy az idei karácsony a jelenlegi nehéz helyzet ellenére, vagy éppen ennek következtében meghittebb és csendesebb lesz; értékelni tudjuk majd emberi kapcsolataink fontosságát. Szerencsés esetben szeretteinkkel értékes időt tölthetünk el együtt – reményeim szerint egészségben! Minden kedves munkatársamnak és az egyetem hallgatóinak áldott, békés karácsonyt és egy szebb új esztendőt kívánok!

Forrás: ELTE UNIverzum, 2020 december