Felkészítő tanfolyamra küldték az algoritmust

2023.02.28.
Felkészítő tanfolyamra küldték az algoritmust
Az ELTE fizikus doktoranduszai nyerték a Nightingale Open Science nemzetközi adatelemzési versenyt. Bedőházi Zsolt, Biricz András és Oz Kilim azzal értek el átütő eredményt, hogy saját algoritmusukat egy nyilvános adatbázist használva előre optimalizálták a daganatos szövetminták elemzésére.

Az ELTE fizikus doktoranduszai – Bedőházi Zsolt, Biricz András és Oz Kilim – első helyen végeztek a Nightingale Open Science nemzetközi adatelemzési versenyen. A megmérettetésen emlődaganatokból készített szövetminták képeit kellett elemezni saját fejlesztésű algoritumusok segítségével, majd ebből megállapítani a betegség stádiumát. Míg az emberi elemzés során ezt klinikai adatok, vizsgálati és biopszia-eredmények alapján állapítják meg, a versenyen csak az emlőből vett szöveti kép állt rendelkezésre. Mivel a gépi látás sajátos mechanizmusokkal elemzi a képeket, olyan mintázatokat is észrevehet, amelyekre az emberi figyelem az evolúció során nem alakított ki érzékenységet.

A versenyen rendelkezésre bocsátott, 130 terabyte méretű szövettani adatbázis több mint 4200 eset 72000 patológiai metszetét tartalmazta a 2014–2020-as időszakból. Ezt az adatbázist azonban csak távoli eléréssel, korlátozott körülmények között lehetett elemezni. Az ELTE doktoranduszai azzal értek el átütő eredményt, hogy egy másik, ám publikus egészségügyi adatbázis képeit használva saját algoritmusukat előre optimalizálták a szövetminták elemzésére. Létrehoztak egy szoftverkönyvtárat is, amely nagyon hatékonyan képes előkészíteni és feldolgozni a gigantikus patológiai képeket, így

megoldásuk hozzájárulhat a hazai egészségügy gyakorlati problémáinak megoldásához is.

Az ELTE és a Semmelweis Egyetem együttműködése már számos eredményt hozott Csabai István fizikus professzor kutatócsoportjában. Az első sikert Ribli Dezső érte el mammográfiai elemző algoritmusával még 2017-ben, később Pataki Bálint első helyezést ért el szintén egy DREAM Challenge versenyen, ahol várandós anyák szülési időpontját kellett minél pontosabban megjósolni. 2022-ben egy Covid-megbetegedési súlyosságot felmérő és értelmező eljárás nyert versenyt Olar Alex vezetésével.

Bár a versenyzők maguk végzik az elemzői, fejlesztői munka oroszlánrészét, sikereik mögött mindig ott állnak hallgatótársak, az oktatók és a témavezetők is. A csoport munkáját minden esetben segítik a Semmelweis Egyetem munkatársai, akik konzultációval, adatértelmezéssel vagy a napi gyakorlatból szerzett tapasztalatokkal támogatják a munkát.

Forrás: ELTE TTK