Geodéta gondolkodás, mérnöki múlt, kulturális érdeklődés
Hogyan kapcsolódik munkája egyetemünkhöz, karunkhoz és intézetünkhöz?
Kapcsolatom kettős: egyrészt hasonló tudományos kérdésekkel foglalkozom, mint az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézetében dolgozó kollégáim, másrészt van egy sajátos személyes kötődésem is egyetemük névadójához. Hadd kezdjem a másodikkal! Pályám kezdetén a gravitációs mező differenciális háromdimenziós geometriájával foglalkoztam. Ekkor kerültem kapcsolatba Eötvös Loránd gravitációs gradiensekre vonatkozó méréseivel. Még mindig emlékszem, hogy meglepődtem, amikor tudomást szereztem Eötvös úttörő kísérletéről, amelyet a Balaton befagyott vizén a torziós mérlegével végzett. Az Eötvös-inga sok éven át kísért a munkáimban. Megérthetik tehát meghatottságomat, amikor a nagy tudósról elnevezett egyetem abban a megtiszteltetésben részesített, hogy díszdoktorai közé kerülhetek.
Később érdeklődésem a térképészet és térképek felé fordult, de továbbra is megmaradt "geodéta" hozzáállásom. Ekkor találtam rá az ELTE-s kollégákra, akiknek munkája, gondolkodásmódja és kutatási módszerei nagyon hasonlóak az enyémhez; talán azért is volt könnyű szoros kapcsolatba kerülni az intézet munkatársaival, mert mindannyian a „közép-európai típusú” egyetemi oktatási hagyományokban nőttünk fel. Én és a kollégáim egy mérnöki karról jövünk, az ELTE Informatikai Karán működő intézettel való együttműködésre kihívásként tekintettünk. Egyáltalán nem gyakori, hogy egy mérnöki kartográfiai csapat szinergiákat alakítson ki egy informatikai kartográfiai csapattal! De az is inspiráló, hogy mindkét csapat olyan egyetemhez tartozik, amely a humán és klasszikus tudományokat oktatja magas szinten, márpedig ezen a területen a térképészet fontos szerepet játszik, különösen a digitális korszakban!
Miről tartja díszdoktori előadását? Miért éppen ezt a témát választotta?
Az előadásom arról szól, miként lehet szimbiózist teremteni a térképészet (mint tudományág) és a térinformatika (mint a térbeli adatok és információk feldolgozásával és kezelésével kapcsolatos különböző kérdések tudományos kontextusa) között. Mi a különbség közöttük, és szükség van-e egyáltalán a szimbiózisukra?
E két területnek van egy közös pontja, az ábrázolás. A térinformatikában a képek dominálnak, amelyeket tömegesen, gyorsan és meglehetősen olcsón szolgáltatnak a különböző szenzorok, befolyásolva a kereskedelmi, társadalmi és környezeti visszacsatolásokat is. A képek könnyedén kiszolgálják a gyorsan fejlődő negyedik ipari forradalmat. A földrajzi információs tudományok szereplői mindent tudnak is, ami ezzel kapcsolatos. Kit érdekel akkor a térképészet és a hozzá szorosan kapcsolódó műveltség? Manapság mindenki állít elő képeket. Ez nem is probléma. A probléma ott kezdődik, amikor a képek előállítói – önkényesen – azt kezdik hinni, hogy az általuk létrehozott képek – térképek.
De a képekből csak a térképészeti műveltség segítségével lesznek térképek!
A kartográfia ebben tudja támogatni a geoinformatikát. Azért választottam előadásom témájául ezt a témát, mert szeretném megmutatni, hogy a kartográfiai műveltség továbbra is feltétlenül szükséges és elengedhetetlen ahhoz, hogy a felhasználókat valóban szolgáló, hatékony és minőségi földrajzi ábrázolások szülessenek.
Mióta foglalkozik térképészettel? Mi fordította figyelmét ebbe az irányba?
Diákkoromban – a hatvanas évek második felében – az Athéni Műszaki Egyetem közép-európai típusú földmérnöki diplomája a geodézia (elsősorban geometria és helymeghatározás), a felmérés (a mérések kiigazítása), a fotogrammetria és az általános térképészet (elsősorban térképvetületek) tudományának megismerését jelentette. Görögországban bizonyos korlátozó körülmények miatt a kartográfiát és a fotogrammetriát (a térképezést és a fotótérképkészítést) csak érintőlegesen oktatták, mivel a légifényképek és a térképek titkosak voltak. A földmérés állt a képzés előterében, illetve fontos volt még az útépítés és a vízépítés, ezt a vidékfejlesztési és földmérő mérnökök tanulták. A geodézia (nem sokkal később a gravimetriat és a műholdas geodézia) területén a külföldi tanulmányok folytatását ösztönözték. Ez az oka annak, hogy sok görög geodéta külföldön aratott sikert. Csak később, amikor a korlátozó feltételeket feloldották, történt némi előrelépés a fotogrammetria és a térképészet területén.
Az Athéni Műszaki Egyetem asszisztense voltam a hetvenes években, amikor fiatal geodéta létemre
felkértek, hogy az országban először szervezzek tematikus térképészeti kurzust,
a hiányosságokat pótolandó. 1979-ben már a Szaloniki Arisztotelész Egyetem mérnöki karán voltam a felsőbb geodézia és térképészet újonnan létrehozott tanszékének rendes professzora, és fiatal kollégáimmal azon dolgoztam, hogy a görögországi akadémiai térképészet számára bepótoljam az elvesztegetett időt. Később még három új kurzust (általános térképészetet, tematikus térképészetet és matematikai térképészetet) építettünk fel, diplomamunkák születtek, doktori és kutatási projektek indultak, minden lehetőség adott volt, hogy az itt végzettek a kartográfia területén maradjanak. Közülük többen ma már kollégák az egyetemen. A nemzetközi láthatóságot szintén kiemelt fontosságúnak tartottuk. 1994-ben pedig megalakult a Görög Kartográfiai Társaság, a Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) mindmáig aktív tagja is.
A kérdésére adott válasz tehát nyilvánvaló. Az események, a lehetőségek és a mobilitásra való nyitottságom együtt vezettek a nyolcvanas évek közepén a kartográfia felé. De megmaradt a geodéta gondolkodásom, a mérnöki múltamnak is köszönhető vonzalmam a gyakorlat iránt, az innovációk iránti kíváncsiságom és a gyerekkorom óta fennálló kulturális érdeklődésem. Aki ezen a területen dolgozik, azt általában izgatja a történelem és a kultúra, ugyanakkor nyitott a digitális korszak újításaira is – örülök, hogy az ICA-ben sok kollégámmal, köztük az ELTE térképészeivel érdeklődésemben osztozhatom.
És miért tartja kiemelten fontosnak a térképészeti örökség kérdését?
Ez a kulturális kíváncsiságom eredménye. Különféle objektumok torzuláselemzését végeztem alap- és képfelületi összehasonlítással. A munkához olyan geodéziai módszereket használtam, amelyeket például a vetülettan és általában a matematikai térképészet használ. Úgy gondoltam, hogy a régi (történelmi) térképek geometriai összehasonlító elemzését is érdemes lenne elvégezni. Ebből jött az ötlet, hogy a térképészetet és a kulturális örökséget összekapcsoljam, és megteremtsem a „térképészeti örökség” új területét. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy az új koncepciót a digitális térben kell megvalósítani, vagyis
ötvözni kell a térképészet kulturális dimenzióját az információs technológiákkal.
A dolog a térképészek fiatalabb generációja számára is vonzónak bizonyult, hiszen új utat jelentett. A kartográfiai örökség gondolatát az ICA elnöksége 2005-ben elfogadta a Coruñában megrendezett konferencián, és létrejött egy új munkacsoport is. Bár a következő, 2007-es konferencián voltak, akik kétkedésüknek adtak hangot, olyan neves kartográfusok álltak az elképzelés mögé, mint például Ferjan Ormeling, aki a budapesti és szaloniki egyetemnek is díszdoktora, így a kartográfiai örökség fogalmát egyre inkább elfogadták, és idén szeptemberben már a 16. konferenciát rendezzük Kolozsvárott ezzel kapcsolatban.
Hogyan került kapcsolatba az ELTE-vel?
Igen sok magyar és görög térképész vesz részt az ICA tevékenységében. A szervezet egyik különösen aktív és elkötelezett vezetője Zentai László, aki megértette a kartográfiai örökség jelentőségét, és a kezdetektől támogatta a bizottság munkáját is. Mindig jelen volt a rendezvényeinken, következetesen és megbízhatóan irányította a munkát. Rendkívüli érdeme, hogy mindig azonnal reagált a megkereséseinkre, megoldást talált a problémáinkra, sőt az ELTE fiatal kutatóit is ösztönözte, hogy vegyenek részt aktívan a bizottság munkájában. Emellett ötletekkel is szolgált; az ő javaslata volt például, hogy nyissunk a bölcsészettudomány felé, kezdjünk együttműködéseket a könyvtárakkal. Jó kapcsolatom az ELTE-vel egy természetes folyamat eredménye, amit elmélyített később Gede Mátyás, aki előbb a bizottság alelnöke, majd elnöke lett.
Milyen témákon dolgozik jelenleg? Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
Nemrég jelent meg könyvem a görög szabadságharc (1821) utáni térbeli kihívásokról. Jelenleg a Szaloniki Arisztotelész Egyetem CartoGeoLabjában kollégáimmal a Görög Kutatási és Innovációs Alapítvány által támogatott "Digital Library Map System" elnevezésű projektben dolgozom. Feladatunk a történelmi térképek digitalizálása és összekapcsolása a szöveges és térképészeti adatokkal, a térképek vizualizációja, a térképhasználat kultúrájának népszerűsítése a nyilvánosság számára, valamint a kutatók munkájának segítése. A rendszer az egyetem központi könyvtárába került, onnan működtetik. Ami pedig a jövőt illeti, szeretném bepótolni azt, amit a Covid-járvány miatt elmulasztottam: tovább népszerűsíteni a könyvtárakkal együttműködve a térképészeti örökséget, valamint egy olyan rendszert létrehozni, amely a régi térképeken szereplő földrajzi neveket rögzítené.