Hallgatók a digitális közoktatás támogatásában

2020.04.28.
Hallgatók a digitális közoktatás támogatásában
Éppen csak kihirdették a távolsági oktatás bevezetését, amikor az ELTE hallgatói már megalakították első csoportjaikat a digitális oktatás megkönnyítésére. Gyorsan országos mozgalommá vált az OKTONDI, ma már több ezer taggal dolgozik a TanTáv, és kisebb ELTE-s csoportok is támogatják az iskolákat.

A távolsági oktatás hozta új körülmények a gyerekek, a szülők és a tanárok számára is nagy nehézségeket okoznak. A megoldásukért tett erőfeszítések nem csak a járvány idején kamatoznak, hanem a jövő iskolai oktatását is döntően befolyásolják. Az elmúlt időszakban több kezdeményezés is elindult az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatóinak köréből, amelyek gyorsan országos mozgalommá szélesedve jelentős támogatást nyújtanak az új helyzetbe került tanároknak és diákjaiknak, miközben tevékenységükkel a közoktatás általános digitalizációját is felgyorsítják.

Az Egyetemisták az online közoktatásért csoportot Molnár Janka fizika-gazdasági informatika szakos hallgató alapította (ő egyébként már több egyetemi projektet szervezett, nevéhez fűződik a fiataloknak szóló Tudományos Piknik is). Az átállás nehézségeit látva, a csoport először felmérte, mi okozza a legnagyobb kihívást a tanárok számára, miben szorulnak segítségre, illetve arra is kiváncsiak voltak, hányan segítenének az egyetemekről a technológia kiszélesítésében. 

Az OKTONDI-ban ma már több mint 4700 egyetemista dolgozik azon, hogy a digitális oktatás mindenkinek könnyebb legyen. A program résztvevői Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE IK oktatási innovációért felelős dékánhelyettes szakmai támogatásával

a rendelkezésre álló információkat gyűjtik össze és egységesítik egy-egy tantárgyhoz,

sőt arra is vállalkoznak, hogy tartalmat gyártsanak azokhoz a tárgyakhoz, amelyekhez kevés online hozzáférhető anyag létezik. A tudástáron kívül digitális feladatlapokat, kvízeket, teszteket is készítenek (ezekből eddig a szükségesnél kevesebb volt elérhető online), dolgozatdigitalizáló programot indítottak, és egy olyan oktatási modult is elkészítettek, ahol használati útmutatók, videók tájékoztatnak a különböző programok használatról.

Az informatikus hallgatókkal egyidőben mozdultak meg az ELTE pedagógus hallgatói, pillanatok alatt szerveződött meg a TanTáv (Tanárszakosok a távoktatásért) csoport is. Az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének demonstrátorai, Mohay Domonkos és Péter Petra a hirtelen jött technikai és módszertani váltás első napjaiban azt tapasztalták, hogy az iskolai tanárok egy része kevesebbet tud az IKT-használatról, mint ahogy arra a távoktatás bevezetésével szükség van, az ELTE tanárképzősei viszont rugalmasan kezelik az informatikai eszközöket, könnyebben tájékozódnak az online térben, sőt a tanárképzés során már

külön tantárgy keretében foglalkoznak a digitális technológiával támogatott tanítás és tanulás elméletével is.

A TanTáv a digitális oktatásban jártas hallgatókat összeköti a gyakorló tanárokkal, konkrét segítséget nyújtva az utóbbiaknak, akár hosszabb távon is. A hallgatókat ebben a folyamatban Salát Magdolna, a Neveléstudományi Intézet tanársegéde és Misley Helga, a Pedagógusok, Pedagógus szakmai közösségek, Pedagógusképzés Kutatócsoport tagjai segítik, a projekt médiatámogatója pedig az az ELTE hallgatói magazinja, az ELTEOnline. Bár az induláskor az alapítók csupán néhány száz tagban reménykedtek, ma már több ezren vesznek részt a munkában, a tanárok pedig számítanak a segítségükre.

Sok ELTE-s csatlakozott olyan országos önszerveződő mozgalmakhoz is, mint például a Fogjunk össze a diákokért!.  A szervezők ráébredve, hogy a legjobban az érettségire készülő diákokat érinti a közoktatásban hirtelen bekövetkezett változás, a folyamatosan frissülő f21.hu oldalon gyűjtik össze megyénként, városonként azokat a pedagógushallgatókat, akik térítés nélkül segítenének a diákoknak az érettségire való felkészülésben. A projekt nem csak az érettségizőket támogatja, egyéb kérdésekben is rendelkezésre állnak a résztvevők, akár gyermekfelügyeletet is vállalnak.

A nagyobb közösségi mozgalmakon kívül egyedi kezdeményezések is jelzik az egyetemi hallgatóság segítőkészségét és elhivatottságát. Az Újpesti Bródy Imre Gimnázium orosz-német munkaközösségének vezetője, Ilnicki Katalin számolt be arról, hogy a tantermen kívüli digitális oktatás kezdetén

az ELTE angol és német szakos tanárjelölt hallgatóinak egy csoportja felajánlotta segítségét az iskolának.

Kerekes Dorottya angol-orosz szakos hallgatóval megalapították az Online Mentorok csoportot. Azóta 11 egyetemista hetente 2 alkalommal idegen nyelven (angolul és németül) videóhívásban társalog az iskola tanulóival hétköznapi témákról, fejlesztve ezzel idegennyelvi kommunikációs készségüket, játékosan gyakorolva a nyelvtant. A tanárjelöltek a bezártság érzésének oldásában is segítenek mentoráltjaiknak.

Borítókép: Az Újpesti Bródy Imre Gimnázium diákjai a képen látható szófelhőben található szavakkal jellemezték ELTE-s mentoraikat.