Hogyan (NE) írjunk kvízkérdéseket

Azt is kérdezhetném…

Amikor kvízkérdéseket írunk, hajlamosak lehetünk elrugaszkodni a tananyagtól, hiszen a szakterületen megszerzett tudásunk jóval túlmutat a kurzus tananyagaiban feldolgozott, leírt vagy multimédiában felvett tartalmakon. Ez lehetséges és szükséges is, amennyiben nem csak puszta információ-visszakeresésre szorítkoznak a kérdések, hanem az ismeretek alkalmazásának gyakorlását és értékelését is célul tűzzük ki. Viszont nem ajánlatos a túl távoli asszociáció, a tárgytól való elkalandozás, hiszen nem a saját tudásomat kell alapul vennem a kvízkérdések összeállításánál vagy a nehézségük meghatározásakor, hanem azt, hogy mit tanítottam, illetve mit tanít meg a tananyag. Ha csak épp érintek egy témakört, nem kérdezek rá részleteiben, hacsak nem jövök rá a kvízkérdések összeállításánál, hogy ezt a hallgatónak mégiscsak tudnia kellene. De természetesen akkor a tananyaghoz is visszakanyarodok, hogy mankókat adjak ahhoz, hogy valóban tudja majd a hallgató a kérdésre a választ. Az iteratív tervezésbe természetesen ez belefér, hiszen a kurzusfejlesztés során az egyes szakaszok (mint amilyen a tartalomírás és a kérdésbankok készítése) ugyan követik egymást valamilyen sorrendben, de a koherens kurzus megkívánja a vissza-visszatérést korábbi munkafázisok feladataihoz is.

Ez már volt

Ha ugyanarra többféleképpen is rá tudunk kérdezni, az önmagában nagyon is jó. Ha azonban a kérdésbankban több kérdés is ugyanarra kérdez rá, és a kérdésbankból több kérdést szeretnénk a kvízben szerepeltetni, akkor a random generálással semmi akadálya nincs annak, hogy ugyanazt a kérdést tegyük fel többször egymás után, kis változtatásokkal persze. Ez nem állhat összhangban a céljainkkal, így kerüljük, hogy több elemet kölcsönözzünk olyan kérdésbankból, ahol egy kérdés alternatíváit szerepeltetjük. Más a helyzet a típuskérdésekkel, ugyanis lehet felépítésében hasonló 10 kérdésünk, amiből 5 kérdést sorsoltatunk a kvízkérdéssorba, ha azok a kérdések csak struktúrájukban vagy logikájukban hasonlóak, de másra kérdeznek rá.

Ön szerint…?

Ha egy kvíz nem felmérés, hanem valóban kvíz, ahol van helyes és helytelen válasz, akkor egy kérdést nem lehet bevezetni úgy, hogy “Ön szerint…?” vagy hogy “Mit gondol….”, esetleg hogy “Mi a véleménye…?”, kiváltképp, ha a kérdés zárt végű, és eleve adott, hogy mi a jó válasz, vagy gondolatunk szerint van jó és rossz (vagy kevésbé jó válasz), és ez nem szubjektív megítélés kérdése, hanem megindokolható, megvédhető döntés.

Ha tehát a hallgató gondolataira, véleményére vagyunk kíváncsiak, alkalmazzunk

• felmérést, amiben valóban nincs jó és rossz válasz, elfogadható a hallgató véleménye, nem jár érte pont vagy automatikusan odaítélhető a pont bármely válaszért;
• nyílt végű kvízkérdést, ahol nem magát a véleményt értékeljük, hanem például az érvrendszert, szakmai nyelvhasználatot stb., és az értékelés ezen szempontjait közöljük előre a hallgatóval!

Páratlan párosok - mire is gondolt a költő?

A párosítós kérdés sok esetben adja magát, ha van bármiféle kapcsolat, megfeleltethetőség, ok-okozat, rész-egész stb. viszony az egyik oszlop elemei és a másik oszlop elemei között. Hogy a válaszadás ne legyen túlontúl könnyű, lehet ún. disztraktorokat, azaz olyan elemeket is írni, amelyikek egyik elemnek sem párjai, ha úgy tetszik, kakukktojások, amik nehezítik a megfelelő válaszok megtalálását. Tegyük fel azonban magunknak a kérdést, hogy minden pár egyértelmű-e, és éljünk a gyanúperrel, hogy más párosítás is lehetséges. Pláne, ha a tananyagban nem voltak kimondottan összerendelve, táblázatban megmutatva a két oszlopban felsorolt elemek, legyünk óvatosak, lehet-e máshogy is értelmezni esetleg a szöveget. Ebben a cikkünkben további 5 tippet olvashat a párosítós típusú kérdésekhez.

Kis olvasásergonómia

A válaszlehetőségek összekeverése a kvízbeállításoknál segít a feleletválasztós vagy többszörös választós kérdéstípusok esetében, hogy ha mindig az első válaszlehetőség helyére írjuk a jó megoldást, ne kelljen arról gondoskodni, hogy egyenlő arányban legyen második, harmadik, esetleg negyedik pozícióban a jó válasz, ezért általánosságban elmondható, hogy a kvíz beállításánál a válaszok összekeverését kapcsoljuk be. Van azonban kivételes eset is, amikor a válaszok összekeverése nem az indokolt mértékben és céllal nehezíti a hallgató dolgát.

Képzeljük el, hogy egy teszt egy kérdésbankra épül, és a kérdésbankban minden kérdés egy kaptafára megy: a kérdésben látható elemet kell egy kategóriába/szintre besorolni. Minden kérdés esetén azonosak a válaszlehetőségek, esetleg még a válaszlehetőségeknek is van valamiféle logikája, a kisebbtől a nagyobbig, az első szakasztól a hetedik szakaszig, a konkréttól az általánosig. Ergonómiai szempontból könnyebben boldogul a hallgató, ha a válaszok összekeverését kikapcsoljuk, és nem a válaszlehetőségeket kell keresgélnie, hanem csak a megfelelő szintet, szakaszt, lépést vagy kategóriát kiválasztania. Ha sok hasonló kérdésünk van, azonos válaszlehetőségekkel, és kérdésbankból érkeznek a kérdések véletlenszerű sorrendben és összetételben, de egy kérdésbankból több is, a hallgató könnyebben átlátja a válaszlehetőségeket, de ez nem jelenti azt, hogy könnyebben meghozza a döntését.

Lényeges-e

A kvízkérdések szerepét illetően is fontos átgondolni, milyen kérdéseket írunk. A kvízkérdések jó, ha felkészítenek a vizsgára, önellenőrzést tesznek lehetővé, hogy sikerült-e elsajátítani, megérteni és alkalmazni azt, amit az oktató meg szeretett volna tanítani. Ha nagy kérdésbankokat készítünk, a mennyiség akkor sem gyűrheti le a minőséget. Képzeljük el, hogy az online vizsga 10 kérdésbankból és 2000 kérdésből merít, és 60 teljesen irreleváns kérdést szegez a hallgatónak, amiket azért írtunk csak, hogy meglegyen mind a 10 kérdésbankban a 200-200 kérdés. Gondoljunk a kurzus tanulási eredményeire, és ne csak azt nézzük meg, hogy mindegyiket lefedik-e a kérdések, hanem vegyük fontolóra, hogy nincs-e túl sok “töltelék”, amivel potenciálisan tökéletesen értelmetlen kérdéssorokat generáltatunk online vizsga címszó alatt.