Ilyenek vagyunk mi: ELTEfeszt

2019.10.11.
Ilyenek vagyunk mi: ELTEfeszt
Több mint 60 előadás, workshop és mintaóra várta a közel 3000 érdeklődőt az ELTE hagyományos pályaválasztó fesztiválján. Aki október 11-én a Trefort-kertbe látogatott, megtapasztalhatta, hogy az ország legszélesebb oktatási kínálatát nyújtó egyetemen sokoldalú, eleven közösség fogadja, már most is támogatást nyújtva tehetsége kibontakoztatásához.

Programfüzetet lapozva rohanó fiatalok, a továbbtanulásról hangosan vitatkozó csoportok, dugig telt tantermek, az információs pultoknál kígyózó sorok, az ELTE felirat előtt szelfiző baráti társaságok – ez jellemezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem hetedszer megrendezett fesztiválnapját.

„A mai nap nagyszerűsége abban áll, hogy tényleges bepillantást nyerhetnek Egyetemünk életébe, hiszen nincs olyan, amit ne mutatnánk meg örömmel – nyitotta meg a fesztivált Borhy László rektor. – Olyanoktól kérdezhetnek, akik első kézből tudnak válaszolni a jövővel kapcsolatos kérdéseikre, így azt javaslom, használják ki a lehetőséget, hogy most Egyetemünk minden kara egyetlen helyen képviselteti magát, azaz bármelyik tudományterületről, de akár a nálunk elérhető sportolási lehetőségekről, karriertanácsadásról vagy egyéb szolgáltatásokról is részletesen érdeklődhetnek.”

Borhy László a hagyományokhoz hűen köszönetet mondott azoknak a kimagasló oktatói-tehetséggondozói munkát végző középiskoláknak is, amelyeknek diákjai a legnagyobb számban nyertek felvételt az ELTE-re. Idén Eötvös-emlékérmet kapott az Eötvös Loránd Tudományegyetemre a nyáron kiváló eredménnyel bekerült új hallgatók felkészítéséért a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium közössége, a Budapest XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium közössége, a kőbányai Szent László Gimnázium közössége, a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium közössége, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium közössége, a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium közössége.

A rektori beszédet követően az Egyetem két sikeres vezető kutatója tartott párhuzamosan előadást jelenlegi munkájáról, eredményeiről: a bölcsészettudományok képviseletében Gintli Tibor irodalomtörténész, egyetemi adjunktus az anekdota modernségéről beszélt, míg Málnási-Csizmadia András biokémikus a természettudományok képviseletében arról számolt be, munkatársaival hogyan fejlesztették ki a világon elsőként azokat a motorenzimekre ható gyógyszerjelölteket, amelyek elősegítik a stroke utáni agyi regenerációt. A párhuzamos előadásokat a délután folyamán még két központi előadás követte: Oláh Attila boldogságkutató, egyetemi tanár tartott "boldogító" előadást arról, mivel is foglalkozik a pozitív pszichológia, Kajtár Gábor nemzetközi jogász, egyetemi adjunktus és a világbajnok ELTE Jessup Team pedig a világsikerhez vezető út kulisszatitkait osztotta meg a hallgatósággal. (Az előadásokról itt olvashatja beszámolónkat.)

A központi előadások mintegy keretbe foglalták a napot, a fesztivál a közbülső időben zajlott a Bölcsészettudományi Kar épületeiben és az udvaron. Benn egymást váltották a kari szakelőadások, interaktív műhelyek, mintaórák és látványos kísérletek, míg az udvaron az információs pultok szolgáltatásait vehették igénybe az érdeklődők, kínai teát szürcsölhettek, kvízjátékon vehettek részt, kutyabemutatót nézhettek meg, vagy éppen önismereti tesztet tölthettek ki – bepillantást nyerve abba, milyen élénk és sokszínű az élet az ELTE-n.

Az előadások közül nehéz volt választani, az Egyetem mindegyik kara figyelemfelkeltő témákkal és lebilincselő előadókkal várta az érdeklődőket. Arató Krisztina egyetemi tanár, a Politikatudományi Intézet igazgatója annak járt utána, mi is történik az Egyesült Királyságban a Brexit kapcsán. Vaskuti Gergely tanársegéd a prostitúció szabályozásának kérdését járta körül. Loványi Eszter hallássérült tanársegéd azt mutatta meg, hogyan segíti munkáját többdiplomás Mák kutyája, Balogh Mátyás adjunktust hallgatva pedig ismerősek lettek a mongol sámánizmus szertartásai és szellemei.

Horváth Péter, az ELTE Digitális Bölcsészet Központ munkatársa a nehezebb fejűekkel is megértette, hogyan olvas verset a számítógép, de sokakat gondolkodtatott el Dombi Ákos docens is arról, vajon bipoláris vagy multipoláris világ felé tartunk-e.  Nagy volt az érdeklődés Ormos Mihály alternatív befektetési formákat elemző elődásán, és többen akartak ellátogatni a Holdra Szabó Katalinnal, az ELTE IK T@T Labor koordinátorával is. Aczél Balázs docens még azt is bebizonyította, ha a sok ész nem párosul bölcsességgel, akkor nagy és veszélyes hülyeségekhez vezethet, és ha kétségeink lettek volna, Papp Richárd docens meggyőzött, hogy a szépség nagyon is másfajta a különböző kultúrákban. Csomós Petra adjunktus előadásából pedig arra is fény derült, hogyan segíthet egy matematikus a királylánynak választani, ha annak négy kérője is akad, és vajon miért van nála traffipax...

ELTEfeszt 2019

ELTEfeszt 2019

0

/

0

0

/

0