Ismét remekeltek kémiában a magyar diákok

2020.08.03.
Ismét remekeltek kémiában a magyar diákok
Négy érmet szereztek a magyar középiskolások az 59 ország 231 diákjának részvételével megtartott, nemzetközi kémiai diákolimpián. A csapatot  Magyarfalvi Gábor irányításával az ELTE Kémiai Intézetében készítették fel a versenyre.

A középiskolások számára rendezett nemzetközi tudományos diákolimpiák több mint 50 éves múltra tekintenek vissza. A kémiai verseny 1968-ban indult útjára, alapítói között Magyarország is ott volt.

Idén Isztambulban gyűltek volna össze a diákok, de a világjárvány ezt nem tette lehetővé, így a versenyt végül online formában tartották meg július 23. és 30. között. A koronavírus terjedése miatt ebben az évben több tantárgyi diákolimpia elmaradt, de a kémiai verseny virtuális megrendezését a 82 tagország közül 78 támogatta, köztük olyanok is, akik nem tudtak csapatot kiállítani. Végül az elméletre szorítkozó dolgozatot 59 országban, 231 diák írta meg személyes tanári felügyelet mellett.

Az idei különleges verseny feltételeinek kidolgozását és a verseny előkészítését a nemzetközi intézőbizottság újraválasztott elnöke, Magyarfalvi Gábor, az ELTE TTK adjunktusa irányította. Magyarországot négy középiskolás képviselte, mindannyian kiemelkedően szerepeltek, négy érmet szereztek.

Nem ez volt a közelmúltban az egyetlen magyar siker a nemzetközi kémiai versenyek sorában: az egy hete véget ért Mengyelejev-diákolimpián az ELTE TTK-n felkészített magyar csapat – tagjai közt az ELTE Apáczai gyakorlógimnáziumának tanulóival – szintén kiemelkedően szerepelt.

Borítókép: Freepik