Ismét Varga Réka az EHÖK elnöke
A 2021/2022-es tanévben a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a hallgatóságot, egyben a diákszervezetet visszavezessék az offline életbe – referált Varga Réka a közgyűlésen. A vírushelyzet lecsengésével, a jelenléti oktatás újraindulásával a közösségépítés és az érdekképviseleti munka új erővel indulhatott el. A legfontosabb feladatot most a stratégiaalkotás jelenti. "Ki kell lépnünk a megszokott kereteink közül, és meg kell találnunk azokat a módszereket, melyek segítségével érdekképviseletünket az eddiginél is hatékonyabbá, valamint hallgatók számára is közvetlenebbé tudjuk tenni" – mondta az elnök. A fő vezérelv az egység megteremtése és az egyetemi kapcsolatok erősítése lesz, a szervezet transzparenciájának növelése mellett. Az EHÖK a következő tanévben fokozottan részt kíván venni az egyetemi szolgáltatások fejlesztésében, és felülvizsgálja a jelenlegi ösztöndíjrendszert is.
Varga Réka kabinetjében kapott mandátumot 2022. augusztus 1-je és 2023. július 31-e között:
- Bognár Fanni (BTK) – elnökhelyettes,
- Diczkó Dalma (PPK) - szervezetfejlesztésért felelős alelnök,
- Kalmár Gyöngyvér Bella (GTK) – gazdasági alelnök,
- Szilágyi Anna (BTK) – kommunikációs alelnök,
- Domboróczky Balázs (BTK) – szociális alelnök,
- Bérczes Luca (BTK) – tanulmányi alelnök,
- Töreki-Koczka Zsóka (BTK) – pályázatokért felelős alelnök,
- Pap Zsófia (GTK) – külügyi alelnök,
- Saly Eszter (TTK) – tudományos alelnök,
- Princz Laura (BTK) – ELTE Press főszerkesztő,
- Balog Marcell (TáTK) – esélyegyenlőségi referens,
- Fodor Árpád (GTK) – rendezvényekért felelős referens,
- Lőrincz Péter (TTK)– tanárképzési referens,
- Tarnóczy Ticián (PPK) – sportreferens,
- Győri Kata (ÁJK) – elnöki referens.
A csapat 2022/2023-as tanévre vonatkozó pályázata az alábbi linken olvasható.
Fotó: EHÖK