Jubilál a Szökős

2018.04.23.
Jubilál a Szökős
Megalakulásának harmincadik évfordulójához érkezett a szombathelyi ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes, amely 2018. május 5-én kétrészes műsorral ünnepli a jeles évfordulót. Az Agora Művelődési és Sportházban a Szökős aktív tagjai mellett az „ŐsSzökős”, azaz a régi nemzedék, valamint a Reményik iskola csaknem száz néptáncos növendéke is színpadra lép.

A Szökős három évtizedes története az 1987–88-as tanévben, Kőszegen kezdődött, ahol Besenyő Tibor és Gerlecz László hívta életre a csoportot, mely néhány esztendő után Szombathelyen folytatta munkáját. A három évtized nem telt sem eseménytelenül, sem eredménytelenül. A kezdeti esztendőkben formálódott a csoport, kialakult az a szakmai-művészeti arculat, amely a kárpát-medencei táncfolklór mélyen autentikus megközelítésére épült, s igyekezett minél többet meríteni a hagyományt utolsó bástyaként őrző területek forrásából. Így jelentek meg a Szökős repertoárjában a saját erdélyi gyűjtésekből táplálkozó koreográfiák, s így szövődött máig kitartó szakmai és közösségi kapcsolat a helyi hagyományőrzőkkel, a gencsapáti együttessel is. Majd sorra jöttek a tartalmas munka eredményét tükröző sikerek: a körmendi Lajtha László koreográfiai versenyeken, a balatonföldvári és a Vasi Dödölle találkozókon elnyert díjak. Közben a nemzetközi színtérre is kikacsintott a csoport: a szomszédos közép-európai országok mellett Görögország, Észtország, Lengyelország, Svédország és Bosznia-Hercegovina közönségét ismertették meg a „magyar virtussal” a táncosok.

Az alapítók nemzedékét közben új generációk váltották, de a lelkesedés, a magyarság táncos öröksége iránti elhivatottság kitartott, s ennek köszönhető a Szökős-műhely virágzása. Az elmúlt években a csoport Gaspari Gábor együttesvezető és Molnár Péter művészeti vezető irányítása mellett kiemelkedő szakmai sikereket ért el, amit a „Kiváló Együttes” cím, a Bakony és a zalai kamaratánc fesztiválokon elnyert elismerések, valamint a Fölszállott a páva című műsorban való szereplés tanúsít. A kiforrott felnőtt tánckar közben az ifjúságot is felkarolta: többen már oktatóként is részt vállalnak a megye néptáncéletében, az együttes pedig jól működő kapcsolatot alakított ki a Reményik evangélikus iskolával, melynek művészeti tanszakán csaknem száz gyermek ismerkedik a magyar néptánccal, s igyekszik a felnőttek nyomdokaiba lépni. 

A május 5-i jubileumi est az ünneplés mellett alkalmat ad arra, hogy a különféle tánckoreográfiákkal a népművészet közösségi erejét megmutassák , s felemelő pillanatokat okozzanak táncosnak és nézőnek egyaránt. 

Fotó: Váradi Levente