Szökős 30

2018. május 05. 19:00
Agora Művelődési és Sportház (9700 Szombathely, Március 15. tér 5.)
2018. május 05. 19:00 -
Agora Művelődési és Sportház (9700 Szombathely, Március 15. tér 5.)
A műsor első részében a Szökős táncosai a Reményik iskola Bariska, Berke és Möndölecske csoportjaival, valamint a Szabó-legényekkel karöltve lépnek színpadra, a második részben pedig az „ŐsSzökős” és a Gencsi Hagyományőrző Néptáncegyüttes tagjai elevenítik meg a múltat. A talpalávalóról Horváth Attila és zenekara gondoskodik, a banda az előadás után táncházat is muzsikál a kitartó érdeklődőknek.
Az Agora Szombathelyi Kulturális Központ és az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes által közösen szervezett program az Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Program támogatásával valósul meg.