Kenyai oktatási delegáció látogatott az ELTE-re

Az afrikai intézmény pedagógiai karának dékánja, Elizabeth Khalili által vezetett küldöttség megismerte a Bárczi magyar nyelvű alap- és mesterképzéseit, valamint a szeptemberben induló angol nyelvű képzéseket is. Papp Gabriella dékánnal, Perlusz Andrea és Márkus Eszter dékánhelyettesekel értékelték az eddigi együttműködés eredményeit, meghatározták a kenyai tanárképzés fejlesztéséhez szükséges további szakmai lépéseket, és áttekintették a két intézmény közötti hallgatói és oktatói mobilitás lehetőségeit.
A küldöttség ellátogatott egy budapesti inkluzív általános iskolába is, ahol betekintést nyert a hazai inkluzív pedagógiai gyakorlatba, illetve részt vett az idén 49. alkalommal megrendezett Gyógypedagógiai Intézmények Kulturális Fesztiválján is – a rendezvény a fogyatékossággal élő tanulók művészeti fóruma, amely a társadalmi elfogadást és inklúziót segíti elő.
A delegáció találkozott Sitkei Zoltánnal, az Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány (ADRA) magyarországi képviselőjével, aki az ADRA kenyai tevékenységeit és jövőbeni fejlesztési terveit mutatta be, míg Horvát Angélától, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat munkatársától a hazai korai fejlesztés és az ehhez kapcsolódó szakszolgálat tevékenységéről és szervezetéről kaptak részletes tájékoztatást.
A küldöttség Knyihár Eszterrel, az ELTE Nemzetközi Iroda vezetőjével, valamint Takó Ferenccel, a CHARM-EU Iroda vezetőjével a bilaterális kapcsolatok erősítéséről és egyéb nemzetközi együttműködési lehetőségekről tárgyalt. Kiemelt aktualitást adott a találkozónak, hogy a Rongó Egyetem – a Bárczi közvetítésével – a közelmúltban csatlakozott az Erasmus KA1 Virtual Exchange projekthez, így immár hivatalos partnere lett az ELTE-nek ezen a területen is.
Forrás: ELTE BGGYK