Kiemelkedően sok ELTE-s a Roska Tamás-pályázat nyertesei között

2021.02.16.
Kiemelkedően sok ELTE-s a Roska Tamás-pályázat nyertesei között
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács felhívására 2020-ban összesen 107 pályázat érkezett. A márciusban megnyíló, 35. OTDK tudományterületi szekcióiban összesen 16 doktori képzésben résztvevő fiatal mutatkozhat be, közülük 6-an az Eötvös Loránd Tudományegyetemet képviselik.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 2017-ben határozta el, hogy a felsőoktatás különböző képzési szintjein történő tehetséggondozó, tudományos kutatói tevékenység folyamatosságának támogatására életre hívja a Roska Tamás Tudományos Előadás intézményét. A pályázaton 35 év alatti doktoranduszok, doktori hallgatók, posztdoktorok vehetnek részt, akik közül a kétévente megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferencián előadás megtartására felkérést az kaphat, aki kutatómunkája során kiemelkedő teljesítményt nyújtott, eredményeiről nívós publikációk, előadások, művészeti vagy tudományos alkotások formájában számot adott, valamint képes eredményeit magas színvonalú és élményt nyújtó tudományos, tudománynépszerűsítő előadásban közzétenni.

Az előadásokra első ízben 2019-ben a 34. OTDK-n került sor, az ELTE-ről akkor ketten kapták meg az elismerő lehetőséget. A második alkalommal 2020 őszén lehetett pályázni összesen 16 tudománykörben, már folyamatban lévő kutatások prezentációjával.

A felhívásra összesen 107 pályázat érkezett, ebből választották ki a Szakmai Bizottságok és az OTDT elnöke azt a 16 legkiválóbb fiatal kutatót, aki 2021-ben 20 perces előadással bemutatkozhat a 35. Országos Diákköri Konferencián. Idén a 16 nyertesből 6-an az Eötvös Loránd Tudományegyetemet képviselik:

  • Asztalos Anikó (Nyelvtudományi Doktori Iskola) Tanulás- és Tanításmódszertani-Tudástechnológiai Szekció
  • Fekete Anikó (Neveléstudományi Doktori Iskola) Művészeti és Művészettudományi Szekció
  • Horváth Áron (Pszichológiai Doktori Iskola) Sporttudományi Szekció
  • Kállai Péter (Szociológiai Doktori Iskola) Társadalomtudományi Szekció
  • Kincses Dániel (Fizikai Doktori Iskola) Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció
  • Szemethy Tamás (Történelemtudományi Doktori Iskola) Humán Tudományok Szekció.

A kiválasztott előadók elismerő oklevelet, emlékérmet és pénzjutalmat kapnak, továbbá ajánlást szereznek rangos tudományos folyóiratokban való megjelenésekre, és az OTDT támogatja tudományos, illetve tehetséggondozó pályázatokra benyújtott pályázataikat.

A nyertesek listája