Komolyzene és menedzsment

2022.11.15.
Komolyzene és menedzsment
Hallgatói kezdeményezésre és szervezésben új kulturális programsorozat indult az ELTE-n: a tudomány és a művészet összefonódását bemutató első zenés rendezvény középpontjában a művészmenedzsment állt.

Szabó Zoé Júlia, az ELTE GTK kereskedelem és marketing alapszakos hallgatója és Békefi Teodóra, a PPK doktorandusza kezdeményezésére 2022. október 25-én rendezték meg a „Művészet és tudomány” rendezvénysorozat első estjét az ELTE Művészetközvetítő és Zenei Intézet Kodály termében. 

A programsorozat a komolyzene iránt érdeklődőknek enged betekintést a művészeti előadások tudományos hátterébe is. Művészet és tudomány ugyanis nem párhuzamosan futnak egymás mellett, sokkal inkább összefonódnak, kölcsönhatásban vannak egymással, így egy-egy alkotás elkészítésében vagy előadása során észrevehető és kihasználható az interdiszciplinaritás – mondták el a szervezők.

Az első alkalmat "Kezdőakkord" címmel rendezték meg, és a művészmenedzsment fontossága került a középpontjába. Ehhez két fiatal zenészt, Váradi László Junior Prima díjas zongoraművészt és Soós Mátét, a Magyar Állami Operaház hegedűsét hívták vendégségbe, akik Menczer Vera művészmenedzserrel egyebek mellett a zenészi pályakezdés kihívásairól, az impresszáriói hivatásról beszélgettek.   

A pályakezdő, frissdiplomás művészeknek karrierjük elején sok olyan döntést kell meghozniuk, amelyek egész pályafutásukra hatással lehetnek. A művészmenedzser feladata, hogy a kezdő művészeknek segítséget nyújtson karrierjük beindításában, később során pedig a szerződések megkötése, a fellépések szervezése, a stratégiai menedzsment és a kommunikációs tanácsadás is bekerülhet a menedzser feladatkörébe. Mivel a alkotók gyakran nehezen boldogulnak a művészi tevékenységen túlmutató adminisztrációs teendőkkel, a menedzser dolga az is, hogy levegye vállukról az üzleti és bürokráciai feladatok terheit – emelte ki Meczner Vera. Az előadó szerint a menedzser sikerének kulcsa a precizitás, a türelem, a nyitottság, a komplex gondolkodásmód és a piac beható ismerete.

Az esten Bach, Csajkovszkij és Grieg művei hangzottak el. A rendezvénysorozat november 22-én, a matematika és a dzsessz kapcsolatáról szóló beszélgetéssel folytatódik.

Forrás: ELTE GTK
Fotók: Lazar Anilla / ELTEonline