Koreai-Magyar Népmese Könyvklubot indított az ELTE
A kurzus résztvevői a 10 hetes együttműködés során megismerkedhetnek a koreai és a magyar népmesék világával, miközben nyelvtudásukat is elmélyítik. A feldolgozott népmesékből videókat készítenek majd, ezek később mind a koreai, mind pedig a magyar diákok nyelvtanulását segíthetik.
A 2023. március 4-i megnyitón beszédet mondott Lim Hyun Soo, a magyarországi Koreai Köztársaság Nagykövetség képviselője, Jin Kyoung Ae, ia King Sejong Institute Budapest képviselője és a Semmelweis Egyetem Koreai Diákképviseletének elnöke, Lee Sang Heon is.
Magyarországon a 2021-es adatok szerint összesen 686 koreai hallgató tanult, közülük 518 általános orvosi képzésben. Magyar hallgatók 2008 óta ismerkedhetnek az ELTE-n a koreai nyelvvel és kultúrával, a hazai koreanisztika központjának számító Koreai Tanszéken 2013 óta mesterképzés, az elmúlt években pedig már PhD-képzés is folyik. A Könyvklub az orvosképzésben résztvevő koreai, illetve a koreai szakos magyar hallgatók igényeit a két egyetem együttműködésében egyszerre igyekszik kielégíteni.
A programot az ELTE-n 2021-ben létrejött King Sejong Budapest rendezi, amely a 2022/23-as tavaszi félévtől kezdve az egyetemi oktatásba is bekapcsolódik.