Közeledik az OTDK

2019.03.04.
Közeledik az OTDK
Idén tavasszal harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát, Magyarország egyik legnagyobb tudományos rendezvényét. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem két szekció – a Humán Tudományi Szekció, valamint a Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekció – házigazdája lesz április 24. és 26. között. 

A Humán Tudományi Szekciót a Bölcsészettudományi Karon rendezik, a szekció 2005 után tér vissza újra az ország első számú bölcsészettudományi karára. A rendezvény tizennégy szekciójára – fordítástudomány, irodalomelmélet, magyar irodalom- és kultúratudomány, modern nyelvek irodalma és kultúrája, művészettörténet, néprajz, nyelvtudomány, ókortudomány, klasszika-filológia, orientalisztika, összehasonlító irodalom- és kultúratudomány, régészet, színháztudomány, történettudomány, vizuális kultúra – több mint 400 nevezett dolgozat érkezett. 171 ELTE-s hallgató indul, ez az összes induló közel 40%-át jelenti. A szekció szervezői Nagy Balázs egyetemi docens és Vadas András egyetemi adjunktus. A versennyel kapcsolatos információk elérhetők a szekció honlapján és Facebook-oldalán is. 

A Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciónak a Pedagógiai és Pszichológiai Kar ad otthont: ez az első alkalom, hogy a PPK lesz a házigazda. A konferencia négy alszekciójában 209 dolgozatot bírálnak. A szekció főszervezői: Demetrovics Zsolt egyetemi tanár, a kar dékánja, Veres-Székely Anna egyetemi tanár, Hevesi Krisztina egyetemi adjunktus és Zimonyi Szabolcs hallgatói képviselő. A legfontosabb újdonságokról – mint például az OTDK történelmében először megrendezendő Science Slamről – a Facebook-oldalon olvashatnak többet. A részletes program elérhető a konferencia honlapján.

Az OTDK-t minden páratlan évben tizenhat tudományterületi szekcióban hirdetik meg. Rendkívül jelentős, hogy idén két szekciónak is az Eötvös Loránd Tudományegyetem ad otthont:

három nap alatt több mint hatszáz előadás hangzik el, több száz bíráló, konzulens és értékelő érkezik egyetemünkre.

A rendezvények nyitottak, a szervezők mindazokra számítanak, akik kíváncsiak arra, mivel foglalkoznak a tehetséges fiatalok, hogyan mutatják be kutatásaikat, és milyen visszajelzéseket kapnak dolgozataikra az ország kimagasló oktató-kutatóitól. Az OTDK rendkívül hasznos lehet azoknak a hallgatóknak is, akik a következő években tervezik, hogy elindulnak a megmérettetésen.

Az OTDK hat évtizede a tehetséges alkotó fiatalok színvonalas bemutatkozási lehetősége, melynek célja a felsőoktatásban tanuló tehetséges hallgatók munkájának megbecsülése, a tanár-diák kapcsolatok erősítése, támogatása, a diáktudományos tevékenység országos nyilvánosságának növelése és elismerése. A szekciókba, amelyek az egyes tudományterületek országos döntői, azok a hallgatók nevezhetnek, akik a megelőző intézményi, kari konferenciákon erre teljesítményükkel jogosultságot szereztek. A versenyen részt vehetnek a határon túli magyar egyetemisták, valamint a kiemelkedő középiskolás kutató diákok is.

A 2017-es seregszemle ELTE-s eredményei itt találhatók.