Legyen sokszínű az európai irodalom!
A Leuveni Egyetem (KU Leuven) kezdeményezésére 2016 májusában alakult CELSA-tól olyan projektek kaphatnak támogatást, amelyekben egy senior és egy junior kutató dolgozik együtt mind a Leuveni Egyetem, mind egy külső partnerintézmény részéről. A hálózathoz Magyarországról a Semmelweis és a BME mellett az ELTE is csatlakozott. 2018 őszén a nemzetközi bíráló bizottság javaslatára a CELSA irányító testülete 12 pályázatot tartott támogatásra érdemesnek, az ELTE két projekttel került be ebbe a körbe. Az egyik nyertes projekt az európai irodalmi monokultúra előtt álló kihívásokkal foglalkozik, tagjai Réthelyi Orsolya, az ELTE BTK Néderlandisztika Tanszék vezetője és fiatal kutató partnere, Gracza Krisztina, Belgiumból pedig Elke Brems, a Leuveni Egyetem Fordítástudományi Tanszékének vezetője és az amerikai származású, de régóta Belgiumban élő Jack McMartin, aki napjainkban doktorál Leuvenben.
Hogyan indult a kutatási projekt?
Réthelyi Orsolya: Az ELTE Néderlandisztika Tanszéke már 2012 óta dolgozik együtt a Leuveni Egyetemmel. Elke Bremsszel és Ton van Kalmthouttal, a holland tudományos akadémia kutatójával közös szerkesztésű kötetünk is megjelent, így kézenfekvő volt az öltet, hogy pályázzunk. Az első körben a CELSA-pályázat a bölcsészettudományokat kissé mostohagyerekként kezelte, kizárólag természettudományos kutatások kaptak támogatást. Ennek ellenére a második évben újra beadtuk – közben továbbfejlesztett és kiterjesztett – pályázatunkat Towards a Policy on the Diversification of the European Literary Field címmel. Örömmel értesültünk, hogy ebben a második körben Sonkoly Gáborék pályázata mellett a miénk is támogatásban részesült. Azért is lelkes vagyok, mert így ismét együtt dolgozhatom Elke Brems professzorral, az ő személyében egy igazán elhivatott kutatót ismertem meg.
Mit értünk pontosan európai irodalmi monokultúrán?
R.O.: A fordításszociológiában megkülönböztetjük a centrális és a periferális nyelvek fogalmát, ami nem a nyelvet beszélők számától függ, hanem attól, hogy az adott nyelvről hány művet fordítanak le más nyelvekre egy adott időben. Periferálisnak nevezzük azokat az nyelveket, amelyek fordításai kevesebb mint 1 százalékát teszik ki az összes fordításnak, ilyen például a magyar, a holland, de ebben a besorolásban a kínai vagy az arab is periferális nyelvnek számít. Az adatok sokkolóak: napjainkban
a világ összes könyvfordításának mintegy 60 százalékát angolról fordítják le más nyelvekre,
az angol anyanyelvű írók így messze felülreprezentáltak az európai és világirodalomban, ráadásul ez az arány folyamatosan nő. A centrális nyelvek ráadásul jellemzően kevés más nyelvű könyvet fordítanak le a saját nyelvükre. Johan Heilbron és Gisèle Sapiro kutatásai szerint az 1990-es években az összes angol nyelven megjelenő könyv 96 százaléka angolszász szerzők műve volt.
Flamand és magyar kutatókként nemcsak a kis nyelveknek a nagyokhoz való viszonyát vizsgáljuk, hanem a két marginális nyelvet, a magyart és a hollandot is összehasonlítjuk. Flamandnak nevezzük a holland nyelvnek azt a dialektusát, amelyet Belgiumban használnak. Tehát a nyelv holland, de a Belgiumban holland nyelven író szerzőket flamand szerzőknek hívjuk.
Azt vizsgáljuk, hogy egy adott időszakban hány flamand szerző művét fordítottak le hollandról magyarra, magyar szerzőét hollandra, illetve mindkét nyelvről angolra és angolról a két nyelvre. A belga és a holland állam, valamint a különböző kulturális szervezetek hatalmas összegeket fordítanak arra, hogy nemzeti irodalmaik – ne felejtsük, Belgium többnyelvű ország! - a világ minden pontjára, a lehető legtöbb nyelvre lefordítva eljusson. Megnézzük, hogy Belgium és Hollandia milyen módszerekkel, mennyi pénzből végzi ezt a tevékenységet, és melyek azok a legjobb gyakorlatok, amelyeket Magyarországon is érdemes lenne alkalmazni. Szeretnénk többet tudni arról, mik az összetevői az elképesztő angolszász dominanciának, majd gyakorlati tanácsokat is adni a könyves szakmának.
Mit finanszíroz valójában a pályázat?
R.O.: A támogatás nagy része két kutatói álláshely bérköltsége, tehát egy posztdoktori állás Leuvenben és egy kutatói állás az ELTE-n. Ezen kívül beszereztünk egy számítógépet a munkához, illetve egy kisebb összeg jut arra is, hogy három alkalommal összeüljön a kutatói csapat Magyarországról és Belgiumból, hogy áttekintsük az addigi eredményeket és a lehetséges folytatást. A projekt 2020 augusztusáig tart, és lehetőséget teremt arra, hogy a kutatók teljes figyelmükkel az adott feladatra koncentrálhassanak, kapcsolati hálójuk megerősödjön; így ugródeszkaként szolgálhat későbbi európai uniós pályázatokon való részvételhez is. Elke Brems és jómagam a tapasztalatainkkal segítjük fiatal társkutatóinkat: a kutatómunka oroszlánrészét ők végzik el a projektben.
Ezek szerint a CELSA-pályázat tekinthető egyfajta kutatói utánpótlás-nevelésnek is?
R.O.: Pontosan. Manapság az alacsony bérek miatt az egyetemek nehezen tudják megtartani a tehetséges fiatal kutatókat, ezért
különösen fontos, hogy az elhivatott fiatalok ráérezzenek a kutatói munka ízére.
Krisztina nálunk, a holland tanszéken végezte el az alap- és a mesterképzést, mindkét szakdolgozatával díjakat nyert. Később szeretne PhD-fokozatot is szerezni, ezért kértem fel társkutatónak. A fordításszociológia egyébként is fehér foltnak számít a kutatásokban, annak ellenére, hogy nem egy teoretikus, elefántcsonttoronyba való témáról van szó, nagyon is gyakorlati jelentősége van akár az országimázs, akár a magyar irodalomnak a világban elfoglalt helye szempontjából. Németországban például sok jel mutat arra, hogy a magyar irodalom népszerűbb és presztízse nagyobb, mint a holland, annak ellenére, hogy a német és a holland rokon nyelvek.
Pontosan milyen módszerekkel dolgoznak?
Gracza Krisztina: A makroelemzés során az 1989 és 2017 között megjelent fordítások adatait gyűjtjük össze, a mikroelemzésben viszont már a szerzőkkel, szerkesztőkkel, lektorokkal, fordítókkal, recenzensekkel, egyetemi tanárokkal, könyvkiadókkal és a fordításokat támogató alapítványokkal, szervezetekkel, vagyis a folyamat szereplőivel foglalkozunk. Az angolszász szerzők túlreprezentáltak a világ irodalmi körforgásában, és ez a tendencia egyre csak erősödik. Pedig az ökológiából tudjuk, hogy a monokultúra veszélyes állapot, hosszútávon az adott faj kihalásához is vezethet, ezért érdemes lehet korrigálni ezt a folyamatot.
A kutatás mostani fázisában mit tudunk az 1989 és 2017 között megjelent fordításokról?
G.K.: Első lépésben a magyarról hollandra fordított szépirodalmi művekkel foglalkoztam, erről vannak részletesebb adataim, a periodikákban megjelent művek még feltárásra várnak. A jelenlegi állás szerint
a vizsgált időszakban körülbelül 150 hollandra fordított magyar nyelvű műről tudunk,
beleszámítva egy-egy műnek több kiadónál megjelent példányait is. Nagy részük nyomtatásban jelent meg, közülük hatot e-book formátumban is kiadtak, illetve van egy, amelyik kizárólag digitális változatban látott napvilágot. Többségüket Amszterdamban adták ki, illetve előfordul néhány amszterdam-antwerpeni közös kiadás is. A flamand nyelvű művek magyar és angol fordításaival a belgiumi kollegáink foglalkoznak.
Melyek voltak a magyar irodalomtörténet első holland/flamand fordításai?
G.K.: A mostani kutatásunk fókuszán kívül esik ez az időszak, de mivel a tanszéken már régóta folyik komoly recepciótörténeti kutatás, tudomásunk van arról, hogy már a 19. században is volt ilyen jellegű kapcsolat a két kultúra között. Ennek a bizonyítéka a Hollandiában kialakult Petőfi-kultusz, amely főként Antal Géza felesége, Adèle Opzoomer (írói álnevén A.S.C. Wallis) Petőfi-fordításainak köszönhető. Erről korábban Gera Judit írt részletesen a Petőfi Sándor Hollandiában. A. S. C. Wallis Petőfi-képe és fordításai című cikkében. Adèle Opzoomer persze nem csak Petőfivel foglalkozott, az ő jóvoltából született meg Madách Imre Az ember tragédiája című ikonikus drámájának fordítása is 1887-ben. A magyarra fordított flamand szerzők közül Hendrik Consciencet érdemes kiemelni, akinek hat műve jelent meg magyar fordításban, köztük leghíresebb regénye, a De Leeuw van Vlaanderen (Flandria oroszlánja).
Kik a legnépszerűbb magyar szerzők Belgiumban és Hollandiában?
G.K.: A németalföldi közönség egyaránt érdeklődik a klasszikus és a kortárs szerzők iránt. A toplistát Konrád György vezeti 16 lefordított művel, őt követi Kertész Imre (12), Márai Sándor (11), Nádas Péter (10) és Esterházy Péter (9). Említést érdemel még Kosztolányi Dezső (6), Szabó Magda (4) és Janikovszky Éva (4) is. Mindkét csoportban találunk olyan írókat is, akiknek egy-egy művét fordították le. A klasszikusok közül ilyen Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Szerb Antal, Füst Milán és Ottlik Géza, a kortárs szerzők közül pedig Beney Zsuzsa, Berg Judit, Darvasi László, Závada Pál és Vámos Miklós. Szinte minden irodalmi műfajjal találkozhatunk a fordítások között. Többségük regény, de találunk verses köteteket (Beney, Nádasdy) és drámákat (Örkény), Nádas és Konrád művei pedig az esszéirodalmat is képviselik. Bár kis számban, de a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom is jelen van a holland piacon Janikovszky Éva, Berg Judit és Máté Angelika műveivel.
R.O.: Dragomán György és Krasznahorkai László is igen népszerű a holland nyelvterületen. Németalföld már a középkor végén és a kora újkorban is a leginkább alfabetizált területek közé tartozott, a régióban az írásnak, olvasásnak hatalmas kultúrája volt és ez a mai napig érződik a könyvpiacokon. Hollandiában jobban ismerik a magyar irodalmat, mint nálunk a hollandot és a flamandot.
