Lendületben az ELTE Savaria Műszaki Intézet

2022.06.03.
Lendületben az ELTE Savaria Műszaki Intézet
Egyedülálló műszaki berendezéseket adtak át június 2-án Szombathelyen: az ELTE Informatikai Kar és ipari partnerei, az eCon Engineering Kft. és a Flexman Robotics Kft. együttműködésében példaértékű fejlesztések vetítik előre a jövőt a városban és a régióban.

Az Áramlástan labor az eCon Engineering Kft. közreműködésében megvalósult zártkörű, vízszintes (Göttingen típusú) szélcsatorna telepítésével nyílt meg. Az Ansys szimulációs eszközeivel optimalizált szélcsatornában áramlások modellezésére és a szenzoroknak köszönhetően áramlási paraméterek mérésére van lehetőség. A több mint 2 méter magas és 60 négyzetméter alapterületet elfoglaló berendezés különlegessége, hogy az áramló levegő jelentősen fagypont alá hűthető, és a vízbefecskendezésnek köszönhetően jegesedési folyamatok modellezésére is használható, többek között repülőgépek szárnyain, szélerőművek lapátjain, távvezetékeken. Ez az alkalmazási területe Magyarországon kívül térségünkben is egyedülálló, így az oktatásban való felhasználásán túl, kutatási és ipari projektekben, nemzetközi együttműködésekben is fontos szerepet fog kapni.

A rendezvényen bemutatták továbbá a hattengelyes Yaskawa ipari hegesztőrobotot, melyet a Flexman Robotics Kft-vel együttműködésben telepítettek. A roboton a hallgatók a pálya programozáson túl hegesztéstechnológiai alapokat is tanulnak a jövőben. A berendezéssel a korszerű ipar 4.0-s kutatómunkákban is részt tudnak venni mind az alap- és mesterszakos hallgatók, mind a kiberfizikai rendszerekkel kapcsolatos doktori tanulmányaikat folytató kollégák. A  rendezvény alkalmával a Flexman Robotics Kft. részéről Farkas Attila ügyvezető és az ELTE Informatikai Kara részéről Horváth Zoltán dékán további együttműködésről írt alá megállapodást, amely a berendezéshez kapcsolódó üzemeltetési, tanácsadási feladatokon túl utat nyit a kutatási feladatokban való együttműködéseknek, valamint a vállalat mérnökképzéshez való hozzájárulásának is, többek között szakdolgozatok témavezetése révén.

A beruházásokat az Informatikai Kar Szoftver-és Adatintenzív Szolgáltatások Kompetencia Központja támogatta, amelynek küldetése a gazdasági szereplőkkel együttműködve versenyképes termékek és szolgáltatások fejlesztése a kutatóegyetemi tudástőkére alapozva.

„Azért jó a szoros együttműködés az ELTE Informatikai Karral és a gépészmérnök-képzéssel, mert komoly emberek dolgoznak itt és komoly tudást birtokolnak. Hiszem és tudom, hogy aki komoly ember és komoly tudást birtokol, az nemcsak letudni akar egy feladatot, hanem előre megy és a jövőbe fektet” – kezdte Nemény András, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere az ünnepélyes átadáson, majd hangsúlyozta: aki innovációt és teljesítményt hoz, az a tudásra alapoz, a tudományos életet tartja szem előtt és gyakorlati hasznot hoz a város számára. „Ez a mai alkalom pedig pontosan ezt bizonyítja, hiszen az innováció befektetés a jövőbe. A jelen városvezetés Szombathelyen a jövő városát határozta meg” – zárta beszédét a polgármester.

Az ELTE Informatikai Kara immár évtizedes távlatban építi a 3. generációs kutatóegyetem, az oktatás, a kutatás és az innováció összekapcsolásának hatékony mechanizmusait, az informatikus- és gépészképzésben érdekelt vállalatokkal hosszú távú, stratégiai partnerségben. „Az itteni infrastruktúrafejlesztés oktatási és kutatás-fejlesztési célokat szolgál, lehetőséget biztosít a mérnökhallgatóknak, hogy bekapcsolódjanak piaci igényeket kiszolgáló kutatás-fejlesztési projektekbe. Ugyanakkor támogatja az egyetem tudományos potenciáljának fejlődését is, hiszen az ipar digitalizációjának, a negyedik ipari forradalomnak a megalapozása a mérnöki és informatikai tudományok metszéspontján történik, amihez az Informatikai Kar többek között adattudományi, mesterséges intelligencia, szoftverfejlesztési tudását és képzéseit hozta el Szombathelyre” – emelte ki Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Kar dékánja.

A szélcsatorna fejlesztéséért és kivitelezéséért felelős eCon Engineering Kft. ügyvezetője, Kiglics Gábor a sajtótájékoztatón két fontos tényezőt is kiemelt. Egyrészről ez a projekt vállalat- és oktatásszinten is példaértékű kooperációban valósult meg, összefogva a szakembereket az elméleti és gyakorlati oktatás, a számítógépes szimuláció, az automatizálás, valamint a gépészeti tervezés és összeszerelés területein. Másrészről a megvalósult, térségünkben egyedülálló szélcsatorna ékes bizonyítéka annak, hogy

nemzetgazdasági szinten is van létjogosultságuk a magas hozzáadott értéket képviselő projekteknek.

„Az ehhez hasonló mérnöki teljesítményt igénylő fejlesztések jelenthetnek hazánknak kitörési pontot, hogy ne csak a nyugati nagyvállalatok összeszerelő üzemeként tekintsenek Magyarországra. Az ilyen tudományos nóvumok és a ráépülő szolgáltatások hozhatnak szakmai elismertséget, tarthatják itthon szakembereinket és hozhatnak megtérülést nemzetgazdasági szinten is. A sikerhez elengedhetetlen a piaci szereplők, a fejlesztők és az oktatási intézmények összefogása, melyhez alapfeltétel kell legyen a minőségi alapképzés” – zárta beszédét az ügyvezető.

Balázsy Péter, Vas megye főjegyzője köszöntőjében felidézte azt a napot, amikor a kormánymegbízotti irodában összegyűltek a város és legnagyobb cégek akkori vezetői, hogy a gépészmérnökképzés ügyét előre lendítsék. "Egy évvel később 2013-ban már együttműködési megállapodást kötöttünk, majd 2015-ben elindult az első gépészévfolyam, és azóta is számos fejlesztés történt, amelyek sorába illeszkedik a mai jelentős laborfejlesztés is.” Beszédét gratulációval zárta, majd hozzátette: továbbra is össze kell fogni annak érdekében, hogy újabb képzések és fejlesztések induljanak el Szombathelyen. Az a sikerrecept, amely 10 évvel ezelőtt el tudta indítani ezt a képzést, segíthet abban is, hogy az ELTE valamennyi helyi képzési ügye sikeres legyen.

Egy jó képzési központ nemcsak a város és a megye érdeke, hanem a régióé is

– mondta.

Farkas Attila, a Flexman Robotics Kft. ügyvezetője a Nemzetközi Robotszövetség statisztikai adataira hivatkozva bemutatta, hogy Magyarország nemzetközi viszonylatban az elmúlt évtizedben rendkívül sokat fejlődött: a 10 000 fő alkalmazottra vonatkoztatott ipari robotok száma megtízszereződött, és ezzel hazánk a világátlag közeli szintre került. Ezért rendkívül fontos, hogy a műszaki képzésbe az ipari robotok alkalmazástechnikai megközelítésű oktatását vigyük be.

A támogatás segítségével az ELTE Informatikai Kar Savaria Műszaki Intézetébe beszerzett YASKAWA ívhegesztő robotcellát a Flexman Robotics Kft. szállította. A robotcella technikailag a világ élvonalába tartozik, így a hallgatók számára legkorszerűbb technika oktatását teszi lehetővé, az oktatás pedig a robotcellához tartozó 20 munkahelyes off-line programozói szoftverrel még hatékonyabbá tehető. A Flexman Robotics működése során mindig is nagy súlyt helyezett az oktatás támogatására. Ez nem csak az oktatási intézményeknél elhelyezett ipari robotokra korlátozódik, hanem kiegészül az oktatáshoz nyújtott szakmai támogatással. Ennek helyi manifesztációja az ELTE Informatikai Kar Savaria Műszaki Intézetével a mai napon ünnepélyesen aláírt együttműködési szerződés.

A borítófotón a beüzemelt szélcsatorna látható.