Majdnem megduplázta a keresztféléves felvettek számát az ELTE

2021.01.27.
Majdnem megduplázta a keresztféléves felvettek számát az ELTE
Minden 8. új felvett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdi meg tanulmányait, nagyrészük az idén országosan is legtöbb jelentkezőt vonzó Gazdálkodástudományi Intézetben.

Január 25-én megtörtént a keresztféléves felvételi ponthatárok megállapítása: 5231-en jutottak be valamilyen szakra, ebből 613-an nyertek felvételt az Eötvös Loránd Tudományegyetem különböző mesterszakjaira. Az eredmények alapján elmondható, hogy az ELTE majdnem megduplázta a felvettek számát a korábbi évekhez képest, 2020-ban 319 új felvett érkezett a keresztféléves eljárásban.

 A 2021. februárban induló szakokra összesen 6439-en nyújtották be jelentkezésüket, bő négyszázzal többen, mint tavaly ilyenkor. A keresztféléves felvételi eljárásban a felsőoktatási intézmények szinte csak a mesterképzéseket hirdették meg állami ösztöndíjas formában, a mesterképzésekre jelentkezők száma pedig több mint ezer fővel nőtt az előző évhez képest.

2021-es keresztféléves felvételin a legtöbben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézetébe jelentkeztek az egész ország összes egyetemi kara közül, a GTI a tavalyi 245 után idén 505 új hallgatót fogadhat. A legnépszerűbb mesterszak a vezetés és szervezés lett, de sokan érdeklődtek a pénzügy és a marketing terület iránt is.

A tavalyihoz képest másfélszer annyian nyertek felvételt a 3 féléves gyógypedagógiai tanárképzésre. Ezen kívül az ELTE Informatikai Karára, Társadalomtudományi Karára és Természettudományi Karára is érkeznek majd új hallgatók februártól.