Már lehet jelentkezni a Tanítsunk Magyarországért! program kurzusaira

2020.02.03.
Már lehet jelentkezni a Tanítsunk Magyarországért! program kurzusaira
A programban részt vevő hallgatók felkészülése tavasszal indul, majd ősszel kezdhetik meg a hátrányos helyzetű kistelepülésen élő, általános iskolás diákok mentorálását, amelyért ösztöndíjat és költőpénzt is kapnak.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem is csatlakozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2019-ben indult kezdeményezéséhez, melynek keretében társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indult Magyarország több térségében. Már a nyitórendezvényen látszott, hogy a hallgatók részéről nagy az érdeklődés a program iránt, a január 23-i tájékoztatón több mint 140 ELTE-s diák vett részt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium nevében György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem részéről pedig Zentai László, az oktatási és tanulmányi ügyek rektorhelyettese írta alá a programhoz kapcsolódó együttműködési megállapodást a projektindító eseményen.

A program célja Nógrád és Pest megyei, hátrányos helyzetű kistelepüléseken élő, 7. osztályos tanulók támogatása abban, hogy minél sikeresebbek legyenek a továbbtanulásban és a pályaválasztásban. Ennek elősegítésére egy-egy hallgató hetente találkozik 4–5 fő mentorált tanulóval, iskolai és iskolán kívüli, közös programokat szervez nekik.

Az ősszel kezdődő mentorálásban azok a hallgatók vehetnek részt, akik eredményesen elvégzik a tavaszi félévben meghirdetett TM1 kódú, Tanítsunk Magyarországért! című, 2 kredites felkészítő kurzust. A magyar nyelvű tanfolyamra bármely alapszakon vagy mesterszakon tanuló nappalis hallgató jelentkezhet annyi kitétellel, hogy legalább egy éve legyen még tanulmányai befejezéséig.

Érdeklődő hallgatók a projektnyitó ünnepségen

A felkészítő kurzusokat a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai, a Bölcsészettudományi, a Pedagógiai és Pszichológiai, a Tanító- és Óvóképző, valamint a Természettudományi Kar oktatói tartják három szombaton. A tavaszi felkészítő kurzussal párhuzamosan a hallgatók megismerhetik a programban részt vevő iskolákat, júniusban pedig háromnapos budapesti táborban is találkozhatnak az iskolák 7. osztályos tanulóival. Az oktatók ezt követően is támogatják a mentor hallgatókat konzultációs kurzus keretében.

A hallgatók a mentorálás időszakában havi 30 ezer Ft ösztöndíjat, a tanulók költségeire havi 10 ezer Ft költőpénzt, valamint ingyenes utazási lehetőséget kapnak.

A "Tanítsunk Magyarországért!" programot a Tanárképző Központ koordinálja az ELTE-n. Az érdeklődő hallgatók személyesen, telefonon vagy a tmo@tkk.elte.hu címen, írásban is feltehetik a jelentkezéssel és felkészítő kurzussal kapcsolatos kérdéseiket.

További információ