Martinkó András-díjat kapott Vaderna Gábor

2016.02.02.
Martinkó András-díjat kapott Vaderna Gábor
A 2015-ös év legjobb, 19. századi magyar irodalomtörténeti témájú tanulmányának járó Martinkó András-díjat Vaderna Gábor, a BTK XVIII–XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének adjunktusa vehette át. „A bárdköltészet lehetőségei. Berzsenyi Dániel 1803-as költeményei” című tanulmány az Irodalomtörténeti Közlemény 2015/6. számában jelent meg. A díjat 2016. január 30-án adták át a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében.

Vaderna Gábor 1979-ben született, 2008 óta az ELTE oktatója. 2013-ban megjelent könyve, az „Élet és irodalom. Az irodalom társadalmi használata gróf Dessewffy József életművében” Kazinczy kortársának és barátjának, gróf Dessewffy Józsefnek a pályáját mint a főúri műkedvelő irodalmiság példáját mutatja meg. Korábban egyik szerzője volt az Akadémiai Kiadónál 2011-ben megjelent Magyar irodalom című összefoglalásnak, amelyről akkor interjút is adott az elte.hu-nak.



Az MTA Irodalomtudományi Intézete ezzel a díjjal az életében sokat mellőzött, de kutató személyiségével, tudós etikájával és egész életművével példaadó Martinkó Andrásnak (1912–1989) állít emléket. A Martinkó-díj kuratóriuma az MTA Irodalomtudományi Intézetének XIX. Századi Osztályából és a már jutalmazottakból áll: minden januárban ők választják ki az elmúlt évben megjelent anyagból a legszínvonalasabb tanulmányt. A Martinkó Andrást ábrázoló érmet Gulácsy-Horváth Zsolt szobrászművész készítette el. A kuratórium elnöke: Szörényi László; a kuratórium titkára: Korompay H. János. A díjat Egyetemünk oktatói közül legutóbb 2013-ban Czifra Mariann vehette át, korábban díjazták Balogh Piroska, Szilágyi Márton, Eisemann György, Demeter Júlia, Margócsy István és Mezei Márta egy-egy tanulmányát.

MTA BTK ITI