Megnyílt a Brigetio Öröksége Látogatóközpont Komáromban

2023.05.08.
Megnyílt a Brigetio Öröksége Látogatóközpont Komáromban
Az állandó kiállítás mellett itt működik majd az Ókori Régészeti Tanszék gyakorlati oktatóközpontja is – mondta el Borhy László akadémikus, az ELTE rektora.

Április végén Komárom központjában átadták a Klapka György Múzeum új kiállítóhelyét, a Brigetio Öröksége Látogatóközpontot, amelyet a hajdani Méntelep főépületéből alakítottak ki. A város saját költségvetéséből 1,2 milliárd forintot áldozott a gátépítés közben felfedezett római katonaváros régészeti leleteit bemutató múzeum létrehozására. 

Az ókori Brigetio (Komárom/Szőny) Magyarország egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye. Az első századokban a határvédő Pannonia provincia dunai határvonalát négy tábor védte, ebből kettő esik a mai Magyarország területére: Aquincum és Brigetio. Előbbit évszázadok óta szisztematikus feltárások tették közismertté, míg Brigetio feltárását csak 1992-ben kezdte meg az ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszéke és a Komáromi Klapka György Múzeum Borhy László régész, az ELTE rektora vezetésével. 

Az ásatási munkák később Bartus Dávid régész, az ELTE Bölcsészettudományi Kar jelenlegi dékánja vezetésével folytatódtak. 2021-ben sikerült megtalálni és részben feltárni a légiótábor több ezer négyzetméter alapterületű fürdőjét is. A munka során az ELTE régészeit innovatív technológiák (geofizikai felmérések, földradar, mágneses műszerek, légifelvételek) segítették.

A látogatóközpont fő attrakciója a földszinten kialakított, Brigetio öröksége című állandó régészeti kiállítás, amely interaktív formában mutatja be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Komáromi Klapka György Múzeum együttműködésében három évtizede zajló brigetiói feltárások legjelentősebb leleteit és a tudományos munka eredményeit – mondta el Számadó Emese, a múzeum igazgatója a megnyitón. Borhy László beszédében kiemelte, hogy az intézmény a kiállítás mellett helyet ad az ELTE Ókori Régészeti Tanszék gyakorlati oktatóközpontjának, ahol az egyetemi hallgatók szakmai kurzusokon vehetnek részt. A rektor részletesebben is bemutatta az állandó kiállítás repertoárját.


Borhy László akadémikus, régész, az ELTE rektora (Fotó: Viszló Balázs / Kemma.hu)

A kiállításba kihelyezett információkat QR-kódos, négynyelvű multimédia vezető egészíti ki, valamint egy virtuálisvalóság-játék, amely egy római városba kalauzolja a látogatókat. Az állandó kiállítás négy termében látható például egy katonai díszsisak, valamint egy tetőfedő tégla, amelybe Publius Ovidius Naso híres ókori költő portréját és nevét karcolták bele, az egyetlen ismert ókori Ovidius-ábrázolásként. Láthatók még a polgárváros lakóházait díszítő falfestmények, amelyek mitológiai alakokat, istennőket és lakomajeleneteket ábrázolnak. A látogatók beléphetnek Jupiter Dolichenus szír hadisten Brigetióban feltárt templomába, a kiállításból kivezető folyosón pedig az ókori temetők világa tárul az érdeklődők elé.

A csontvázakkal és leletanyaggal bemutatott sírok egy rég letűnt korszak temetkezési szokásairól mesélnek. Az ókori embereket a kiállításban elhelyezett fejrekonstrukciók alapján lehet elképzelni. Az épületben kisebb állandó kiállítások mutatják be Klapka György hőstettét és a Komáromi M. Kir. Állami Méntelep Osztály történetét, amelynek egykori épületében a múzeum helyet kapott. A tetőtérben látványraktárt alakítottak ki, amely a régészeti leletanyagon keresztül az őskortól kezdve mutatja be a város történetét. A látványraktár oktatótér is, ahol az egyetemi hallgatók régészeti anyagismeret kurzusait és múzeumpedagógiai foglalkozásokat, múzeumi órákat tarthatnak.

Forrás: MTI, ELTE