Mindent az egyetemi parasportról

2016.12.06.
Mindent az egyetemi parasportról
A Magyar Paralimpiai Bizottság felsőoktatási körútjának első állomásán, 2016. november 30-án Szabó László, a Bizottság elnöke az ELTE PPK-n tartott előadást a parasport múltjáról, jelenlegi helyzetéről, az előtte álló kihívásokról, de természetesen szó esett a riói sikerekről is.

A rendezvényt Bukta Zsuzsanna, a PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének tanársegédje nyitotta meg, majd Simon Gábor, a BEAC ügyvezető igazgatója köszöntötte röviden a résztvevőket, köztük Illés Fannit, az ELTE TáTK riói paraúszóját. Rozemberczki Zoltán, az ELTE Fogyatékosügyi Központjának munkatársa az idei Európai Egyetemi Játékokon való sikeres szereplést emelte ki, ahol több dobogós helyezést ért el az ELTE küldöttsége, amely Magyarországról az egyetlen olyan egyetem volt, mely parasportolókat küldött az Egyetemi Játékokra. A megnyitón kiemelték még a 2016. szeptember 20-án megrendezett Inkluzív Sportnapot, illetve az ebben a szemeszterben először induló csörgőlabda kurzust is, melynek elindításában szintén egyedülálló az ELTE, mivel Magyarországon egyedül itt van lehetőség integrált sportra az ép és fogyatékos hallgatók számára.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke a paralimpiák történeti áttekintését az elsőként 1960-ban megrendezett, XVII. Olimpiai Játékokkal egy időben zajló játékokkal kezdte. Kiemelte, hogy az 1988-as Szöulban megrendezett eseményig a paralimpiákat (akkori nevén „fáklyajátékok”) nem az aktuális olimpia helyszínén rendezték. Szöul adott otthon az első olyan eseménynek, mikor a két világjáték azonos városban zajlott, így csupán ’88 óta él ez a hagyomány. Nagy változásokon ment keresztül a parasport helyzete világszerte, mivel 1945-1970 között a fogyatékkal élők jelenléte egyenlőnek számított a persona non grata (nemkívánatos személy) státusszal. 1970-ben megalapították a Halassy Olivér Sport Egyesületet, mely a méltán híres vízilabdázóról kapta a nevét: Halassy nyolc évesen megpróbált felugrani egy mozgó villamosra, de lecsúszott a lépcsőről és bal lábát amputálni kellett. Ennek ellenére 1928-ban ezüst, míg 1932-ben és 1936-ban arany érmet szerzett a magyar csapattal az olimpiai játékokon. Megemlítette Tauber Zoltánt is, hiszen az ő nevéhez fűződik az első magyar paralimpiai érem: a parasportoló 1976-ban Torontóban állhatott a dobogó legfelső fokára.

A 2016-os riói parajátékokon 4300 sportoló vett részt 162 nemzet képviseletében. 23 sportágban versenyeztek egymással, 528 esemény keretein belül. A rendezvényen résztvevők sikereit mi sem bizonyíthatná jobban, mint a 2347 átadott érem és 396 pararekord megdöntése.

Magyar viszonylatban Rió a harmadik legeredményesebb paralimpiai szereplés volt.

A sporttörténeti áttekintés után a jelen értékelése következett: többek között a kommunikáció terén is javulás történt, hiszen az M4 Sport és az M5 ugyanolyan műsorszerkezettel tudósított a paralimpiáról, mint az olimpiáról, ennek eredményeként több milliós nézőszámot sikerült elérnie a versenysorozatnak. Mivel a Magyar Paralimpiai Bizottság 2017-től önálló köztestületté alakul át, több változást és fejlesztést is terveznek a jövőben, többek között egy szakdolgozati pályázati rendszer kialakítását, amely a parasporttal kapcsolatos szakdolgozatokat fogja értékelni. A pályázat kiírására 2017. szeptember 15. és október 30. került sor, a pályázatok leadására 2018. május 10-ig lesz lehetősége a hallgatóknak, és a szakmai zsűri által kiválasztott 10 legjobb pályaművet díjazzák.

Forrás: ELTE Online

Előadás a parasportról az ELTE PPK-n

Előadás a parasportról az ELTE PPK-n

0

/

0

0

/

0