„Nagyon jó lehetőségek vannak CHARM-EU-s diplomával a kezünkben”

2024.02.29.
„Nagyon jó lehetőségek vannak CHARM-EU-s diplomával a kezünkben”
Az egyetemszövetség fenntarthatósági mesterképzésének negyedik évfolyamába március 20-ig lehet jelentkezni. Az innovatív program különleges elemeiről és a hallgatói élményekről Kovaloczy Andrással, a képzés egyik magyar végzősével beszélgettünk.

A fenntarthatóság globális kihívásai mesterképzés egyik jellegzetessége, hogy bármilyen alapszakos diplomával lehet rá jelentkezni. Mesélj egy kicsit magadról, te mit tanultál, mivel foglalkoztál korábban?
Hollandiában, Amszterdamban tanultam egy társadalomtudományi alapszakon, amelynek PPLE (Politics, Psychology, Law and Economics) a neve. A rövidítés a pszichológiát, a politikát, a jogot és a közgazdaságtant összekapcsoló képzésre utal, én ezen belül a jogi szakirányt választottam. Itt végeztem 2020-ban, tehát már bőven a koronavírus miatti nagy lezárások idején, akkor költöztem haza Budapestre. Egy évet dolgoztam egy nagyvállalatnál, majd egy évet szabadúszóként a médiaszektorban főleg fordítóként és szerkesztőként, és a CHARM-EU mesterképzése alatt is ezzel foglalkoztam részmunkaidőben.

Miért döntöttél úgy, hogy az alapképzés elvégzése és 2 év szakmai tapasztalatszerzés után mesterszakon folytatod a tanulmányaid? 
Igazából mindig is tervben volt a folytatás, és a mesterszakot is szerettem volna külföldön elvégezni, de 2020-ban a lezárások közepette bizonytalan volt, hogy kinyitnak-e az egyetemek, megéri-e visszamenni Hollandiába, ezért inkább elkezdtem dolgozni. A CHARM-EU mesterképzésében pont az tetszett meg, hogy egyrészt angol nyelven, másrészt nemzetközi környezetben,

nemzetközi közösségben, nemzetközi tanároktól lehet tanulni magyar tandíjért

és részben Magyarországon. Az első félévet Budapesten, a másodikat és a harmadikat pedig Barcelonában töltöttem, illetve Montpellierben is voltam két hetet rövidtávú mobilitás keretében.

Futóversenyen Barcelonában (Kovaloczy András jobbról az első a képen)

Hogyan hatott a közösségre és a hallgatói életre, hogy a képzésbe épített mobilitás miatt többször is campust váltottatok a három félév során?
Annak ellenére, hogy csak ritkán voltunk ugyanazon a helyszínen mindannyian, nagyon erős közösséggé formálódtunk. Talán azért történhetett ez így, mert már az első félévtől volt olyan csoportmunka, amelyben többen több campusról dolgoztunk együtt. Ugyanez megvolt a második félévben is, miközben a képzés kötelező szemesztermobilitása keretében valaki Budapestről Barcelonába költözött, más pedig Utrechtbe vagy Dublinba egy teljes szemeszterre. Ami pedig még jobban összehozta a közösséget, az a közös Montpellier-i tanulmányi kirándulásunk volt. Hatvanan voltunk az évfolyamon, ami szerintem nagyon ideális szám, én mindenkinek az ilyen kisebb méretű mesterszakokat vagy akár alapszakokat ajánlanám. 

Ez a közös tanulmányi kirándulás hogyan épült fel, mit csináltatok ebben a két hétben?
A CHARM-EU-ban fontos a challenge-based, vagyis kihívásalapú szemlélet, ami azt jelenti, hogy konkrét problémákra összpontosítunk. A probléma feltérképezésében, megoldásában segítenek a tanáraink, és többször van alkalom együtt dolgozni egy-egy cég, civil szervezet vagy akár állami vagy önkormányzati szerv képviselőjével mint külső partnerrel is. Franciaországban két hétig mind a hatvanan, specializációtól függetlenül együtt voltunk, és 4–6 fős csoportokban dolgoztunk helyi problémákon. Az én csoportom külső partnere egy Montpellier-közeli francia kisváros, Sète önkormányzatának munkatársa volt, akivel alapvetően azzal foglalkoztunk, hogyan lehetne javítani a kisvárosban élő fiatalok mentális egészségét.

Hogyan illeszkedett ez a tanulmányi kirándulás, valamint a specializáció kiválasztása a képzés egészébe?
Az első félévben még mindenkinek ugyanazok a tárgyai, a második félév szól a három szakirányról (ezek a „Víz”, az „Élelmiszer”, valamint az „Élet és egészség”). A harmadik félév során pedig 3-6 főből álló csoportokban dolgozunk egy adott kihíváson, ami hasonlít a Montpellier-i mobilitási héthez, de jóval nagyobb léptékű annál. Öt hónapon keresztül zajlik, és minden csoportban van legalább egy hallgató mindhárom szakirányról. Én a második félévben az élet és egészség tematikát választottam, mivel sok orvos és orvostanhallgató vesz körül, és érdekes iránynak tűnt az egészségügyi menedzsment fenntarthatósági szempontjaival foglalkozni. Nem volt könnyű döntés a szakirányválasztás, engem a víz témája is érdekelt, ezért azt ajánlom mindenkinek, hogy alaposan tájékozódjon mielőtt dönt.

Tanulmányi kiránduláson Montpellier-ben

A harmadik félév során milyen diplomamunka-projekten dolgoztatok és milyen külső partnerrel működtetek együtt?
Barcelona mellett van egy Baix Llobregat Agrarian Park elnevezésű városkörnyéki mezőgazdasági terület, mi ennek a parknak a munkatársaival dolgoztunk együtt. Ők alapvetően azért jelentkeztek külső partnerként a mesterképzés záró szemeszterébe (Capstone phase), mert

szerették volna a körforgásos gazdaság elveit jobban integrálni a park működésébe.

Az első találkozó során arra jutottunk, hogy a mezőgazdasági műanyaghulladék feldolgozásának a menedzsmentjére fogunk fókuszálni, mivel ez fontos terület volt számukra, és a diplomaprojektünk szempontjából is kivitelezhetőnek tűnt.

Az öt hónap során így azon dolgoztunk, hogyan lehetne a műanyaghulladék feldolgozását, újrahasznosítását és elszállítását megreformálni. Erről írtuk a mesterdolgozatunkat. A CHARM-EU egyik különlegessége, hogy nem csak megírunk egy tipikus szakdolgozatot, hanem készítünk hozzá egy gyakorlatiasabb "eredményterméket" (Capstone Product) is, például konkrét megvalósíthatósági tervet. A mi esetünkben ez egy szakpolitikai javaslat volt az Európai Bizottság számára, egy javaslatcsomag a park menedzsmentje számára, illetve egy iránymutatás a farmerek számára, ami összefoglalta, hogy ők egyéni szinten hogyan tudják fenntarthatóbbá tenni a műanyagfelhasználásukat.

Milyen szerepe, akár hozzáadott értéke lehet annak, hogy hallgatóként nem csak egy diplomadolgozatot készítesz el, hanem egy gyakorlatban alkalmazható eredménytermék létrehozásában is részt veszel?
Számomra ez így sokkal motiválóbb volt. Nyilván nem világmegváltásról van szó, de hogy a projektünkkel egy picit hozzá tudunk járulni egy területen a változáshoz, az engem nagyon inspirált. Kicsit úgy is éreztem, mintha dolgoznék, tehát egyfajta szakmai gyakorlatra is hasonlított, és jól illeszkedett a CHARM-EU azon törekvéséhez, hogy megpróbálja közelebb hozni egymáshoz az egyetemi világot és a különféle szektorok érintettjeit.

Az együttműködés nem volt mindig könnyű, de szerintem ez így van a munkahelyeken is,

sokszor mást vár el a megrendelő és a főnök, amit valahogy egyeztetni kell. A CHARM-EU keretet adott az együttműködéshez, még a projekt kezdetén megállapodtunk a külső partnerrel abban, hogy mit csinálunk meg mi, és mi az, amit ők vállalnak.

Az évfolyamod február elején vett részt a képzés záró hallgatói konferenciáján Barcelonában. Miért fontos ez az esemény, mi a jelentősége?
Ez talán a diplomamunka megvédéséhez hasonlítható. A legtöbben személyesen elutaztak Barcelonába, páran pedig online kapcsolódtak be. A két nap során minden csoport bemutatta a munkáját, elsősorban az eredménytermékre, tehát a gyakorlati megvalósításra helyezve a hangsúlyt. Ez lényegében a lezárása az egész képzésnek, amit a diplomaosztó követ majd. 

Visszatekintve az utóbbi három félévre, mit emelnél ki, minek volt számodra meghatározó jelentősége? 
Elég nehéz választani, de talán a Montpellier-i tanulmányi kirándulás. Egyrészt nagyon sokat tanultam belőle, mert rövid idő alatt kellett megoldásjavaslatot „szülni” az adott problémára, másrészt nagyon jó volt végre személyesen találkozni azokkal, akiket korábban csak egy laptop képernyőjén láttam. Ez a két hét mind tanulmányi, mind szakmai, mind pedig közösségépítő szempontból kiemelkedett. 

A tapasztalataid alapján mennyire érvényesültek a hallgatói szempontok a program során?
Szerintem teljes mértékben. Az alapképzés többszáz fős előadótermeiben semmilyen személyes kapcsolat nem tudott kialakulni a diákok és az előadó között, 

itt volt olyan kurzusom, ahol a tanárok és a diákok száma szinte megegyezett.

A tanároknak így tényleg volt idejük, energiájuk minket segíteni. Ezáltal talán kollegiálisabb is volt a kapcsolat, ami engem jobban motivált.

Az első és a második szemeszterben heti három nap voltak óráink, amikor tíztől négyig bent ültünk az egyetemen. Az előadások közben feladatokon dolgoztunk napi 6-7 órában a tanárainkkal. Mindezt a campusokat összekötő hibrid rendszerben, tehát volt, hogy a csoporttársaim voltak online, volt, hogy a tanár volt online, volt, hogy mindenki online volt, és ennek a különféle változatai. Teljesen más élmény ez, mint egy hagyományos egyetemi nap.

Mivel biztatnád azokat, akik még gondolkodnak, szerinted miért érdemes a CHARM-EU mesterképzését választani?
Azokat a jellemzőket emelném ki, amelyek a CHARM-EU nevében is benne vannak (CHallenge-driven, Accessible, Research-based, Mobile European University), ezek közül is első sorban a kihívás-alapú szemléletet. Konkrét problémákra és azok megoldására fókuszáló,

a gyakorlati készségeket hatékonyan fejlesztő feladatokra épül az oktatás.

Szerintem ez nagyon innovatív és 21. századi, és sokkal jobban felkészíti a diákokat a munka világára. Én nagyon sokat fejlődtem például a kommunikáció terén, a prezentálásban, és rugalmasabban állok hozzá a feladatokhoz, ami nagyban segíti a problémamegoldást. A rengeteg kollaboráció, a csoporttársakkal és külső partnerekkel való együttműködés szerintem olyan készségeket fejleszt, amelyekre nagyon nagy szükség van, és kialakít egy olyan szemléletet, amellyel egy felmerülő feladatra vagy nehézségre nem tragédiaként, hanem kihívásként tudok tekinteni.

Mesélj egy kicsit a terveidről, milyen területen képzeled el a jövőd, látod-e már esetleg, hogy mivel fogsz foglalkozni?
Ez még alakulóban van, de jelenleg úgy gondolom, szabadúszóként folytatnám. Hátra van még egy félévem egy fordítóképzésen, valahogy ezt a két képzettséget szeretném majd kombinálni. A csoporttársaim terveiből kiindulva ugyanakkor több irányt látok az évfolyamunk előtt: van, aki marad az egyetemi világban és jelentkezik egy doktori képzésre, vannak, akik az állami, önkormányzati vagy regionális szektorban képzelik el a jövőjüket. Tudok olyanokról, akik egy EU-s vagy ENSZ-intézményhez mennek szakmai gyakorlatra, vagy a legnagyobb nemzetközi tanácsadócégeknél fognak elhelyezkedni fenntarthatósági tanácsadó munkakörben. Gyakorlatilag bárkinek tudom ajánlani ezt a képzést, aki nyitott arra, hogy innovatív oktatási módszerek alapján tanuljon nemzetközi környezetben, szívesen utazik és dolgozik együtt más nemzetiségű diákokkal és tanárokkal. Összességében úgy látom, nagyon sok kaput nyit ki a CHARM-EU-s diploma. 

A CHARM-EU mesterképzésének 2024 őszén induló évfolyamába 2024. március 20-ig lehet jelentkezni bármely tudományterületen megszerzett alapszakos diplomával. A képzésről a CHARM-EU 2024. március 12-én 18:00 órától online tájékoztató alkalmat szervez. További információ és jelentkezés a szövetség honlapján