Önfejlesztés és tudásmegosztás

2021.09.23.
Önfejlesztés és tudásmegosztás
Második évét kezdi meg a Tanár Leszek! Hallgatói Műhely. Az ELTE tanárszakosaiból alakult közösség elkötelezett az oktatás korszerűsítése mellett, és ebben a tagok személyes felelősségét is fontosnak látja. Szeptembertől a Műhely együttműködik a Modern Iskolával, a Kutatók Éjszakáján pedig workshopot tart.

Mint az alapítók, Mohay Domonkos és Péter Petra tanárszakos hallgatók elmondták, már 2019-ben megfogalmazódott bennük a gondolat, hogy szükség lenne az egyetemen belül egy olyan hallgatói közösségre, amely kifejezetten a tanárszakosoknak kínál közös tanulási lehetőséget. A tanárképzésben a sok különböző szakpár miatt nincs igazi hallgatói közösség, és olyan intézmény sem, amely a leendő tanárok szakmai fejlődését az egyetemi órákon túl támogatná. Ezt az űrt hivatott a Műhely betölteni. A  munka több hónapos tervezés után 2020 szeptemberében hivatalosan is elindult.

A Műhelyben minden olyan témáról szó esik, ami érinti az iskolai életet és a tanári hivatást. A múlt tanévben főképpen a digitális munkarenddel, a kezdő pedagógus problémáival, a tanári pályalehetőségekkel és talán legfontosabbként a tanári mentálhigiénével foglalkoztak. A közösséghez folyamatosan csatlakoznak a hallgatók, jelenleg kb. 25 aktív tagja van, akik a tavalyi tanév második félévére már komoly érdeklődést kiváltó eseményeket tudtak szervezni. A tavaszi-nyári kerekasztalokon stabil 60–80, akár 100-nál több fő is részt vett. "Ezt nagy eredménynek tartom egy néhány hónapos, önkéntes alapon működő közösségtől, és elismerés jár az ezekben résztvevő hallgatótársaknak" – mondja a főszervező, Mohay Domonkos.

A munkát mentorként Misley Helga és Salát Magdolna segítik, de szükség esetén szakmai támogatást nyújtanak az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének további munkatársai, Szivák Judit és Rapos Nóra is. Bevonó alkalmakat általában félévente tartanak, ilyenkor lehet a Műhelyhez csatlakozni, aki pedig már a csapat tagja, az mindig az is marad. A bátorító közösség tagjaiként a hallgatók nem csak megfogalmazhatják maguknak, miért is akarják ezt a szakmát, miért vállalják az egyértelmű nehézségeket, de támogatást kapnak ahhoz is, hogy pedagógusként majd helyt álljanak, sőt hozzájáruljanak az oktatás színvonalának emeléséhez.  

Péter Petra fotója

A Műhely az új tanévet új társelnökkel kezdi, Péter Petrát Mohay Domonkos mellett Prajczer Petra váltotta fel. A következő hónapokban a pedagógusok és közoktatási vezetők magazinjával, a Modern Iskolával fognak együttműködni egy projektben, a résztvevők a pedagóguspályával kapcsolatos időszerű kérdésekről írnak majd cikkeket. A szervezők azt remélik, hogy miközben a folyóiratot közelebbről megismertetik a hallgatókkal, és a cikkszerzők is fejlődnek a szakcikkírásban, a témák feldolgozásával a Műhely tagjai extra tudáshoz jutnak, amelyet később tanári pályafutásuk során kamatoztathatnak.

A közösség legközelebbi akciójához a Kutatók Éjszakáján lehet csatlakozni, workshopjukon az érdeklődők megtudhatják, melyik tanárszerep illik hozzájuk a leginkább, és melyik a legkevésbé, feltehetik kérdéseiket az ELTE tanárképzésével kapcsolatban, és megismerkedhetnek a jelenlegi hallgatókkal is. Az esemény regisztrációköteles.