Őrzi tavaly megszerzett helyét az ARWU rangsorában az ELTE

2024.08.15.
Őrzi tavaly megszerzett helyét az ARWU rangsorában az ELTE
Az előkelő 501-600. kategóriában zárt idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem az Academic Ranking of World Universities egyetemi világrangsorában, publikációs tevékenységében továbbra is megelőzve valamennyi magyar egyetemet.

2023-ban ezzel az eredménnyel az ELTE első helyen állt a magyar egyetemek között, idén azonban a Szegedi Egyetem – a Nobel-díjas Karikó Katalinnak és Krausz Ferencnek köszönhetően – jelentős előrelépést ért el a kínai rangsorban, s így a magyarok között elsőként, a rangsor 401-500. helyén végzett.

Hazánkból további két intézmény került be a világ legjobbjai közé, a Semmelweis Egyetem – szintén megőrizve tavalyi eredményét – a 601-700-as, míg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – egy kategóriát javítva tavalyi eredményén – a 801-900-es csoportba jutott. A lista publikációs teljesítményt mérő indikátoraiban a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is az ELTE szerepel a legjobban a hazai egyetemek között.

A lista élén az elmúlt évekhez képest nem történt érdemi változás: az első tíz helyen most is ugyanaz a nyolc amerikai és két angol egyetem osztozik, a dobogóra pedig sorrendben idén is a Harvard, a Stanford és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) állhatott fel. Az európai kontinenst tekintve a Paris-Saclay University lett az első (a világranglistán egyébként a 12.), a svájci ETH Zürich a második (a világranglista 21. helyén), míg a dán University of Copenhagen a harmadik (a világranglista 32. helyén). Az ázsiai egyetemek közül pedig a Tsinghua University megtartva tavalyi eredményét a 22. helyen szerepel az összesített rangsorban.

Az ARWU rangsort 2003-ban kezdte publikálni a sanghaji Jiao Tong Egyetem, a felmérést 2009 óta egy független szervezet, a ShanghaiRanking készíti. A ranglistát a felsőoktatási szakma évek óta a legmegbízhatóbb értékelések között tartja számon. A transzparens módszertan és a külső partnerektől összegyűjtött adatok alapján vizsgált 2500 intézmény közül minden évben az első 1000 kerül fel a listára, az indikátorok között a publikációk és a magas idézettségű kutatók száma, az intézmények volt hallgatói, illetve jelenlegi oktatói által nyert tudományos díjak száma is szerepel. A felmérés módszertanáról ezen az oldalon olvashat részletesen angol nyelven.

Az eredmények országok és intézmények szerinti bontásban böngészhetők a ShanghaiRanking honlapján, az ELTE hazai és nemzetközi rangsorokban elért eredményeit pedig ebben a cikkben foglaltuk össze.