Pan-European Seal gyakornoki program 2021-2022
Az ELTE Innovációs Központ közreműködésével az ELTE – más vezető európai egyetemek mellett – már második alkalommal vesz részt stratégiai partnerként az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) és az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) Pan-European Seal (PES) fizetett gyakornoki programjában. A program elsődlegesen azoknak szól, akik szeretnének nemzetközi szakemberek mentorálása alatt szakmai ismereteket (online és offline tréningek) és releváns munkatapasztalatot (on-the-job coaching) szerezni az EUIPO és az EPO multikulturális környezetében, kiemelten a szabadalmaztatás és más oltalmazási (védjegy, formatervezési mintaoltalom) folyamatok területén.
Az 1 éves időtartamú gyakornoki program 2021. szeptemberében veszi kezdetét a választott szervezet (EPO, vagy EUIPO) székhelyén, havi ösztöndíj (várhatóan szervezettől függően bruttó 1.000-2.000 EUR/hó) biztosítása mellett. Az EUIPO és az EPO emellett térítésmentes kiegészítő képzéseket és előadásokat is szervez gyakornokai számára. Az előadásokat az EUIPO és az EPO munkatársai, a magánszektor képviselői, valamint a program meghívott szakértői tartják. Az egyes irodák működéséhez kapcsolódó tématerületeken a két szervezet emellett ösztönzi a tudományos kutatómunkát, valamint publikációk és egyéb anyagok közzétételét.
A programra az ELTE összes frissdiplomás, valamint 2021 júniusában végző hallgatója pályázhat.
Dokumentumok |
---|
Részletes tájékoztató |
EPO Általános útmutató (GIG) |
EPO PES Program prezentáció |
EUIPO Általános útmutató (GIG) |
EUIPO PES Program, összefoglaló |
Általános információk a PES Programról:
Kapcsolat, további információ: innovacio@innovacio.elte.hu