Pedagógusképzés – segítségnyújtással

2022.03.30.
Pedagógusképzés – segítségnyújtással
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar hallgatói az Edisonplatform közreműködésével hetente tartanak foglalkozásokat a Gyáli úti menekültszálláson.

Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara a 2021/22-es tanév őszi félévétől együttműködik az Edisonplatformmal. A gyerekek fejlesztéséért végzett közös munka idén is folytatódik, a Kar most az Ukrajnából menekült családok segítésében fogott össze a Veres Rita vezette szervezettel.

Az önkéntes munkát vállaló hallgatók újra csatlakozhattak az óvodás és iskolás korú gyerekeket különféle módokon támogató Edison 100-as csapatokhoz, de most hetente más-más programmmal, foglalkozásokkal a Gyáli úti menekültszálláson tartózkodó ukrajnai gyerekeket segítik. A március 21-i héten például a Do as I Alapítvány segítségével tartottak a kárpátaljai kicsiknek kutyás asszisztált foglalkozást.

A karról a programot a Neveléstudományi Tanszék oktatói – Kerekes Valéria mesteroktató, Böddi Zsófia egyetemi adjunktus és Serfőző Mónika egyetemi adjunktus –  koordinálják a TÓK HÖK segítségével.  

Az ELTE az ukrajnai válsághelyzetre tekintettel segítséget nyújt határon túli hallgatóinak és a hazánkba érkező menekülteknek, az ezzel kapcsolatos aktualitásokat az alábbi oldalon találja. 

Forrás: ELTE TÓK