„Az a célom, hogy az egyetem és az ipar kapcsolatát elmélyítsem”

Tanszékvezető, kutató, üzletember, de eredetileg állatorvosi diplomát szerzett. Miért errefelé indult el?
A keresztapám nutriákat tartott: ezeket az állatokat a '60-70-es években a bundájukért tenyésztették. Gyerekként a szünidőben sok időt töltöttem közöttük, segítettem a gondozásukban. Egyébként is szerettem az állatokat, ez a munka is nagyon tetszett; akkor határoztam el, hogy állatorvos leszek. 1987-ben végeztem el az Állatorvostudományi Egyetemet, de már az egyetemi évek alatt, az Élettani és Biokémiai Tanszéken TDK-hallgatóként betekinthettem a kutatómunkába. Korábban fel sem merült bennem a gondolat, hogy tudományos kutató legyek, azt gondoltam, hogy ez csak kevesek kiváltsága. Az egyetem elvégzése után azonban a témavezetőm jelezte, hogy örülne, ha tudományos segédmunkatársként a tanszéken maradnék. Mivel továbbra is állatorvosnak készültem, elsősorban arrafelé kerestem volna munkát. Szembe kellett néznem azonban két dologgal: egyrészt éppen akkoriban jelentősen csökkent Magyarországon a gazdasági haszonállatok száma, ezért egyre kevesebb állatorvosra volt szükség; másrészt láttam, hogy a kutatás világába nagyon nehéz visszakerülni, ha egyszer kilépünk belőle. Így aztán elfogadtam az egyetemi ajánlatot, és ’89-től, kisebb megszakításokkal – mert ’91-94 között az USA-ban kutattam – az Állatorvostudományi Egyetemen, az Élettani és Biokémiai Tanszéken dolgoztam, a végén tudományos főmunkatársként.

Közel egy évtizede azonban az ELTE Immunológiai Tanszékén dolgozik. Miért váltott?
Jól éreztem magam az Állatorvos-tudományi Egyetemen, de az évek során egyre kevesebb időt tudtam kutatásra fordítani, pedig kutatni szerettem igazán. Rengeteg órám volt, és az idegennyelvű képzések miatt túl sokat kellett készülni rájuk. 2006-ban megkeresett az ELTE Immunológiai Tanszékének alapítója és akkori vezetője, Gergely János és Erdei Anna, hogy lenne-e kedvem átmenni hozzájuk. Akkor már a Magyar Immunológiai Társaságban betöltött tisztségemnek köszönhetően jól ismertem őket és a tanszék munkatársait. Korábban egy projekten 3 évig együtt is dolgoztunk, és igazán kiváló embereknek, kitűnő kutatóknak ismertem meg valamennyiüket. Így aztán a meghívásnak nagyon örültem és habozás nélkül el is fogadtam. Tudományos főmunkatársként kerültem ide, aztán docens lettem, tavaly pedig kineveztek egyetemi tanárnak, amit aztán a tanszékvezetői kinevezés követett.

Hogyan zajlik a tanszéken az oktatói-kutatói munka? Tanszékvezetőként milyen feladatai vannak?
A tanszékvezetés érdekes munka, tele kihívással, hiszen a rendkívül megterhelő egyetemi adminisztráció mellett kimagasló képességű oktató-kutatókat kell irányítani, mindennapi tevékenységük feltételeit biztosítani, optimalizálni. A tanszékünk nem hagyományos munkahely, mivel az immunológia korszerű oktatása mellett, melyet mindenki egyaránt végez, a kutatás független munkacsoportokban zajlik. Vannak ugyan átfedések és vannak közös projektek is, de alapvetően

minden csoport külön, önállóan végzi a munkáját, és teremti meg hozzá az anyagi bázist.

Ezt a tanszékvezető esetleg stimulálhatja, bár az Immunológiai Tanszék hagyományosan az egyik legkimagaslóbb kutatói teljesítményt nyújtja az ELTE-n.

Ön az Immunológiai Tanszék FcRn Kutatócsoportjának vezetője: mivel foglalkoznak?
2006-ban érdekes felismerést tettünk, melynek előzményei még az amerikai kutatásaim időszakára nyúlnak vissza. Ott a háziállatok immunglobulin génjeivel, azaz az antitestekkel foglalkoztunk, a mai napig ez a fő kutatási területem. Ezeket az antitesteket a szervezet nemcsak saját védelme érdekében termeli, hanem akár kutatási, diagnosztikai vagy terápiás célra is fel lehet őket használni. Ha valaki például elmegy az orvoshoz a panasszal, hogy hirtelen besárgult, az orvosban pedig felmerül a gyanú, hogy a betegnek fertőző májgyulladása van, első lépésként vért vesznek tőle. A levett vérben – több más paraméter mellett – elvégzik a Hepatitis vírus tesztelését is, azaz megvizsgálják, hogy van-e a vérében az adott vírus elleni antitest. Ha van, akkor a beteg fertőzött és a szervezete elkezdte az ellenanyagot termelni. Az antitesteket úgy lehet kimutatni, hogy egy másik antitesttel azonosítjuk, és ezeket a "másik" antitesteket általában állatokból nyerjük. A folyamat során egeret vagy nyulat oltunk, és az antitesteket az ő vérükben azonosítjuk, majd megfelelő módon tisztítjuk, hogy aztán felhasználhassák a már említett diagnosztikai eljárásokban.

Miért épp az antitestek vizsgálata vált a fő kutatási területévé?
Amikor én a kilencvenes években ezzel elkezdtem foglalkozni, a világ immunológusainak többsége úgy gondolta, hogy már mindent tud az antitestekről. Bár korábban ez volt az immunológiai kutatások fő célterülete, ekkorra már szinte mindenki az immunsejtek vizsgálatával foglalkozott, Magyarországon is. Akkoriban a háziállatok antitestjeit pedig szinte senki se vizsgálta, és mi pont ott értünk el új eredményeket. Az én tudásom azért is értékes most, mert Magyarországon alig van már olyan szakember, aki az elmúlt években ezzel a területtel foglalkozott volna. A gyógyszeripar viszont fokozott figyelemmel fordult az antitestek felé, és a rák vagy az autoimmun betegségek kezelésében ilyen tartalmú gyógyszerekkel jelentős áttörést ért el.

A gyógyításra használt antitesteket állatokból állítják elő, így

az én molekuláris immungenetikai tudásom hirtelen felértékelődött.

Az amerikai éveket követően, 1996-tól, az itthoni kutatások mellett több évig dolgoztam egy külföldi projektben is a svéd Karolinska Intézetben. Az volt a feladatom, hogy azonosítsam azt a mechanizmust, amelynek révén a tehén véréből a tejbe kerülnek az ellenanyagok. Ennek kapcsán azonosítottuk a kérődzők, sertés (sőt teve) ún. neonatalis Fc receptorát (FcRn), és kimutattuk, hogy azokban a sejtekben fejeződik ki, amelyeken keresztül az antitestek a vérből a tejbe jutnak. Ez azért volt lényeges, mert az egér és az ember esetén korábban már igazolták, hogy az FcRn képes az ellenanyagok (IgG) sejten keresztüli transzportjára. Ezt követően igazolni szerettük volna, hogy a receptor valóban részt vesz az ellenanyagok tejbe irányuló szekréciójában. Sok állatkísérletet végeztem, de a tehenekkel nem egyszerű dolgozni, és így végül is nem sikerült ezt a feltételezésünket akkor igazolni. Találkoztam viszont Bősze Zsuzsannával, aki a Mezőgazdasági Biotechnológia Kutatóközpontban (MBK) vezette az Állatbiotechnológiai Kutatócsoportot, és azt javasolta, hogy készítsünk egy olyan genetikailag módosított egeret, mely ezt a "tehénreceptort" kifejezi, és vizsgáljuk meg, mi történik az egér tejmirigyével: fokozza-e a túlzott mértékű szarvasmarha receptor az egér tej IgG-szintjét, vagy sem. Az ötlet hallatán rendkívül szkeptikus voltam (hogyan vizsgálhatnánk a tehénreceptor működését egy egérben?), de végül elnyertünk egy pályázatot, és elindítottuk a kutatást. Bősze Zsuzsáék kifejlesztették a bovin FcRn-t kifejező egereket, és viszonylag hamar igazoltuk is, hogy a tehén receptora működik az egérben. Azonban nem a tejmirigyét vizsgáltuk. Azt vettük észre, hogy ezekben a génmódosított állatokban, ha beoltjuk őket valamilyen idegen anyaggal, sokkal több antitest termelődik, mint egy normál egérben.

Hova vezetett ez a felismerés?
Ezen a ponton beindult a fantáziánk. Bősze Zsuzsával azt gondoltuk, hogy felfedezésünk egyben meseszerű üzleti lehetőség is. Habár soha nem volt korábban semmilyen üzleti tapasztalatunk, 2006-ban elhatároztuk, hogy üzletemberekké válunk. Bejelentettük első, majd 2007-ben második szabadalmunkat is, melyet aztán az ELTE és a MBK közös nemzetközi szabadalomba gyúrva jelentett be.

A szabadalom bejelentése után rögtön kinyíltak az üzleti szféra kapui?
2007-ben egy innovatív ötleteket felkutató és felkaroló üzleti programba jelentkeztünk, amelynek győztesei közé a mi projektünket is beválogatták. Ebből egyrészt az következett, hogy céget kellett alapítanunk és befektetőket kellett keresnünk, másrészt pedig részt vehettünk egy olyan tanfolyamsorozaton, amely az üzleti élet legalapvetőbb ismereteit adta át, az amerikai üzleti világban jártas szakemberek közvetítésével. Nagyon sok dolog persze csak évek múlva vált értelmezhetővé, miután felépítettük a saját vállalatunkat, és magam is több, a vállalatfejlesztés és irányítás témájával kapcsolatos könyvet elolvastam. Így aztán,

bár nem vagyok közgazdász, az elmúlt évek alatt megtanultam céget irányítani.

2007-ben tehát megalapítottuk az ImmunoGenes Kft.-t, és az év végén, egy amerikai üzletember tanácsára, külföldi befektetők bevonásával, a cég a nemzetközi színtérre is kilépett: 2008 őszén egy svájci vállalkozás megvette, mi pedig Bősze Zsuzsával tulajdonostársak lettünk.

A cég megalapítása után mi történt? Mekkora kockázattal vágtak bele a vállalat felépítésébe?

A start-upok világa a lehető legkockázatosabb az üzleti életben: nagyot lehet nyerni, de a bukás esélye is hatalmas. Vannak, akik hisznek benne és csinálják, miközben a befektetetők hatalmas hasznot várnak el tőlük. Teljesen máshogy működik, mint az akadémiai világ: állandó verseny van még a cégtársak között is. Folyamatosan kerestük az amerikai és nyugat-európai cégek kutatási igazgatóit, aztán a sok-sok megkeresésből és találkozóból egy-egy valódi együttműködés született. Sok külföldi gyógyszergyári szakember azt sem tudta, hogy Magyarországon létezik biotechnológia. Persze ahhoz, hogy a vállalkozás sikeres legyen, nem elég csak az üzleti szférában előre jutni. Folyamatosan kutatni kell, minél többet megtudni a kutatásunk tárgyáról, jelen esetben erről a genetikailag módosított egérről, arról, miért és hogyan működik.

Milyen eredményt hoztak a további kutatások?
Szisztematikusan elkezdtük vizsgálni a korábban említett molekulát és tulajdonságait. Korábban azt gondolták, legfontosabb szerepe az, hogy az anya véréből az antitesteket a magzati szervezetbe juttassa. Az újszülött így lesz védett a kórokozókkal szemben. De az anyai immunitás átadása mellett az is feladata, hogy megakadályozza az antitest gyors lebomlását a szervezetben. Az antitestek egy része a vérpályában kering, a másik fele pedig a sejtek között található. A vérpályában lévő antitestek, hasonlóan a többi molekulához, fölvételre kerülnek az érpálya belsejét borító sejtek, az endotélsejtek által. Ezek a sejtek nem specifikusan mindent „behabzsolnak”, majd lebontanak (gyakorlatilag így jutnak ugyanis táplálékhoz). Megjelenik bennük a speciális receptor, és kiválogatja a sokféle molekula közül az IgG típusú antitestet és az albumint, majd visszajuttatja a vérpályába, megakadályozva ezzel a bomlásukat. Emiatt gondoltuk eleinte azt, hogy az általunk létrehozott génmódosított egerekben azért van több antitest, mert az előbb említett „antitest megmentő folyamat” hatékonyabb, így több IgG marad a keringésben. Később rájöttünk, hogy emellett sokkal több olyan sejt termelődik ezekben az állatokban, amely az értékes antitesteket termeli. Akkor még nem tudtuk, hogy ezt mi okozza, de a szabadalomba beírtuk az állatok ezen képességét, mivel jelentőségét korán felismertük. Ezt a szabadalmi hivatal elismerte, így az egész világra kiterjedő szabadalmi védettséget formálunk a felismerésre.

Ennek értéke az, hogy minél több megfelelő B-sejtet termel egy állat, annál könnyebb közülük a legmegfelelőbbet kiválasztani, ami aztán akár egy új gyógyszer kiindulópontja is lehet.

A gyógyszeripar régóta keresi a terület Szent Grálját,

azaz olyan - akár génmódosított egereket -, amelyek révén hatékonyabban lehet terápiás ellenanyagokat fejleszteni. Az általunk kifejlesztett egerektől ezt vártuk. Végül a japán Kyowa Hakko Kirin vállalattal kötöttünk szerződést 2014-ben. Ha nekik sikerül valódi gyógyszert kifejleszteni és eljuttatni a klinikai fázisig, akkor jelentős bevételre számíthatunk.

Más lehetőségeket is hozott ez a felfedezés?
2012-ben az ELTE egyik innovációs napján, meghallgatta előadásomat a Corvinus Kockázati Tőkealap Társaság egyik elemzője. Hosszas egyeztetést követően közösen létrehoztuk az ImmunoGenes-ABS Zrt.-t, azzal a céllal, hogy az általunk kifejlesztett génmódosított egerekkel és nyulakkal megrendelésre antitesteket állítson elő, valamint szintén megrendelésre más genetikailag módosított egereket, patkányokat és nyulakat is fejlesszen. El is kezdtük a munkát, és egy amerikai reagensgyártó cégnek, a Sigma-Aldrich-nak állítottunk elő transzgenikus nyulakat. Mivel jó volt a bevétel, tovább fejlesztettük a vállalatot. Közben a genetikai technológia is fejlődött. Míg 2012-ben csak egy módszer volt arra, hogy a nyulak kromoszómáját célzottan módosítsák, két évvel később más módszerek is megjelentek. Ennek hatására a cég, amelynek szállítottunk, elvesztette egyeduralmi pozícióját, és nem rendelt tőlünk többet. Nagy veszteség volt, az egész céget át kellett szerveznünk. Most újra felívelőben vagyunk, egyre több antitestet és génmódosított állatot rendelnek tőlünk.

2016 júliusában a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatot hirdetett, amelynek célja Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) létrehozása volt. Az Önök konzorciumi projektje, melyben egyaránt vannak egyetemi és ipari résztvevők, 2,5 milliárd forintos támogatást nyert.
Tavaly nyáron Szalay Péter rektorhelyettes biztatására adtuk be az NKFIH-hoz biotechnológiához kapcsolódó konzorciális FIEK pályázatunkat (címe: Molekuláris biomarker kutatási és szolgáltatási központ kialakítása az ipari igények kiszolgálása érdekében). A projekt témáját a CRU Hungary Kft vetette fel. Ez a cég hazánk egyik legelismertebb klinikai vizsgálatokat végző intézménye. Jelezték, hogy szívesen együttműködnének az ELTE-vel egy olyan központ létrehozásában, amely molekuláris biomarker kutatással foglalkozik. Mivel a klinikai vizsgálatok manapság egyre specifikusabbak, az önkéntesek vagy betegek beválogatása sok esetben genetikai vagy egyéb paraméterek alapján történik, kapcsolódva a személyre szabott terápiához. Ma csak néhány helyen foglalkoznak ilyen célzott vizsgálatokkal Magyarországon, komoly, nemzetközi akkreditációval is rendelkező laboratórium nincsen. A CRU javasolta, hogy az ELTE vezetésével fejlesszünk ki nemzetközileg akkreditált laboratóriumot, és azt a FIEK keretében működtessük. Terveink megvalósításához felkértük a Lágymányosi Campus másik nagy természettudományos bázisa, az MTA TTK kutatóit is, akik örömmel csatlakoztak. Pályázatunkhoz egy másik ipari partner, a Sevier Kutatóintézet Zrt is csatlakozott. Olyan tesztrendszer kidolgozását javasolták, mely lehetővé teszi, hogy miután izolálják egy rákos beteg tumorsejtjeit, a sejteken tesztelhessék az összes létező gyógyszert, azok kombinációit, valamint a fejlesztés alatt álló készítményeket is. Ha a támogatási időszak végére létrejön a kutatóközpont, akkor talán a gyógyszergyárak megkeresnek minket fejlesztési problémáikkal, és tőlünk várják majd a megoldást. A projekt során saját kutatócsoportommal egészséges és

autoimmun betegekből nyert B-sejtek sokféleségét fogjuk elemezni az ún. új generációs génszekvenálási eljárással.

Az ipari partnerek mellett milyen kutatócsoportokkal fognak együtt dolgozni a projektben?
A pályázatírási fázisban mintegy húsz kutatócsoportot kerestünk meg az ELTE-n és az MTA TTK-n, melyek közül a konzorcium vezetői tizenegyet választottak ki. Lesz még egy tizenkettedik csoport is, amely bioinformatikai kutatásokat fog végezni, ill. támogatja a többi kutatócsoport ilyen irányú munkáját. A molekuláris biomarker kutatás során – ide tartozik a saját kutatásom is – több millió adat (Big Data) keletkezik, melyek feldolgozását kizárólag bioinformatikai eljárásokkal lehet szakszerűen elvégezni. Az ELTE-n az egyik legjobb bioinformatikust, Csabai István professzort sikerült megnyernünk ennek a csoportnak az irányítására. Tervezzük azt is, hogy  e csoportra alapozva, a következő években, az ELTE-n, Magyarországon egyedülálló módon, létrejöjjön egy valós bioinformatikai mesterképzés.

Hozzá kell tennem, hogy a pályázatírást eddig általam soha nem tapasztalt összefogás segítette. Nemcsak a kiváló kutatók lelkesedése jelentett sokat, de az ELTE valamennyi vezetője is rendszeresen érdeklődött irántunk. Külön ki kell emelnem Szalay Péter rektorhelyettest, valamint az Innovációs Központ két újonnan felvett vezetőjét, Mészáros Nórát és Magyar Dánielt, valamint Papp Ildikót, a CRU munkatársát. Folyamatos és kimagasló szakmai támogatásuk nélkül nem tudtuk volna a pályázatot benyújtani. Scheuer Gyula kancellár pedig azt jelezte, hogy a tervezett laboratóriumot új épületben képzeli el, amely a Lágymányosi Campus déli tömbjének részleges átépítésével, kiegészítésével jöhet létre. Már készítik a terveket, és 2018 közepére-végére remélhetőleg a munkálatokat is befejezik, így a laboratóriumot és az említett bioinfomatikai részleg központját is időben be tudjuk majd rendezni.

Mindig is az volt a célom, hogy az egyetemet az ipar kutató-fejlesztő tevékenysége felé tereljem. A nemzetközi színtéren ez már bevett gyakorlat, de itthon nem mindenki ért vele egyet. Sajnos az akadémiai szférában nagyon sokan nincsenek azzal tisztában, hogy milyen eredményeket ért el és milyen irányokat követ a fejlesztések során saját tudományterületükön belül az ipar, így a diákoknak sem tudnak naprakész ismereteket átadni. Többek között ezt a hiátust igyekszenek megszüntetni azok a tárgyalások, melyek nemrég kezdődtek meg az ELTE és a BME között az ún. elit biotechnológiai mesterképzés elindításáról. Bízom benne, hogy a közeljövőben a kiváló elméleti oktatás mellett hallgatóink a megfelelő gyakorlatot is megszerezhetik majd - arra alkalmas, modern és felszerelt laboratóriumokban. Az ipari szféra bevonása az oktatásba számos financiális kérdésre is megoldást jelenthet, ilyesmivel pedig a jelenlegi biológusképzés során – de említhetném bármelyik természettudományos területet – gyakran szembesülünk.