QS Europe: idén is az ELTE a legjobb magyar egyetem
A Quacquarelli Symonds (QS) 2023 őszén tette először közzé európai egyetemi rangsorát, amelynek most a második kiadását publikálták QS Europe 2025 néven. A kontinens 42 helyszínén összesen 685 intézményt vizsgáltak.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az összesített rangsorban 18 helyet javítva tavalyi eredményén a 190. lett, ezzel pedig idén is a legjobb felsőoktatási intézménynek számít Magyarországon. Hazánkból összesen 15 egyetem került be a rangsorba, az ELTE után a 2-5. helyeken sorrendben a Debreceni Egyetem (222.), a Szegedi Tudományegyetem (228.), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (247.), majd a Pécsi Tudományegyetem (314.) következik.
A QS európai rangsora a szervezet más listáihoz hasonló módszertannal készül azzal a különbséggel, hogy az intézmények értékelése során nagyobb hangsúllyal veszik figyelembe a nemzetköziesítést és a mobilitást, mint fontos európai értékeket. Ezt egy újonnan bevezetett, a nemzetközi hallgatók sokszínűségét (International Student Diversity) vizsgáló új mérőszám jeleníti meg a rangsorban.
A QS Europe 12 indikátorral számol, ezek közül az akadémiai reputáció, a publikációk szerinti hivatkozás, az elhelyezkedési lehetőségek, a kimenő hallgatói mobilitás, valamint a fenntarthatóság területén hazánkban az ELTE szerepelt a legjobban.
Az elhelyezkedési lehetőségek tekintetében az ELTE az európai mezőnyben a legjobb százon belül, a 68. helyen áll.
A felmérés módszertanról ezen az oldalon olvashat bővebben angol nyelven.
A QS 2024 júliusában megjelent európai rangsorában Kelet-Európából a prágai Károly Egyetem és a Varsói Egyetem érte el a legjobb eredményt, előbbi a 79., utóbbi a 96. helyen szerepel. A Jagelló Egyetem (120.), a Masaryk Egyetem (143.) és a Prágai Műszaki Egyetem (177.) után az ELTE (190.) a hatodik helyen áll a kelet-európai intézmények között. A részletes eredmények országok szerinti bontásban böngészhetők a QS honlapján.
Az ELTE hazai és nemzetközi rangsorokban elért eredményeiről ebben az összefoglalóban olvashat bővebben.