Regionális bajnokok médiajogász hallgatóink

2018.12.11.
Regionális bajnokok médiajogász hallgatóink
Az ELTE Egyetem téri épületében 2018. december 5–7. között megrendezett budapesti fordulóban a Preliminary Rounds során kétszer alperesi és kétszer felperesi oldalon versenyzett és nyert az ÁJK csapata. Ezután a kieséses jellegű Play-off elődöntőjében alperesként a University of Bucharest csapatát, míg a döntőben felperesként a University of Tirana csapatát legyőzve a hat meccs után 100%-os teljesítménnyel az első helyet szerezte meg a regionális válogatón, és ezzel bejutott az oxfordi döntőbe.

A 2018/2019-es tanévben immár negyedik alkalommal mérettette meg magát az ELTE ÁJK csapata a leghíresebb médiajogi és szólásszabadsági nemzetközi perbeszédmondó versenyen, a Monroe E. Price Media Law Moot Court Competition-ön. A verseny oxfordi világdöntőjébe nyolc regionális válogatón keresztül vezet az út. A magyar csapatok a dél-kelet-európai regionális válogatón indulhattak, amelynek idén a University of Oxford felkérésére az ELTE volt a házigazdája.

Az ELTE hallgatóinak a tavalyi tanévben sikerült a regionális fordulóból a világdöntőbe kvalifikálniuk magukat, ahol a világ legjobb tizenhat csapata közé jutottak. Az angol szaknyelv folyamatos használata által már az írásbeli anyagok megírása során rengeteget fejlődtek, amit a szóbeli fordulóra való felkészülés csak megerősített. A perbeszédversenyre egy jogesetet kellett feldolgozni mind a kérelmezők (Unger Ras és UConnect), mind az ellenoldal, jelen esetben egy fiktív állam (Magentonia) oldaláról. A regionális fordulóra kilenc csapat adott le a régióból írásbeli keresetet. A perbeszédekben, amelyek előadására 45-45 perc állt a csapatok rendelkezésre, az ezekben foglalt érvekre támaszkodva kellett meggyőzni a három tagból álló nemzetközi bírói testületet, akik szabadon kérdezhettek az éppen beszédet mondóktól. A regionális forduló során többek között zsűritag volt Paczolay Péter, az ECtHR magyar bírója, Baka András, az ECtHR volt magyar bírója, Goran Selanec, a Horvát Alkotmánybíróság bírója, Haraszti Miklós, aki két cikluson keresztül töltötte be az OSCE Representative on Freedom of the Media posztját, Ewa Galewska, a University of Wrocław médiajogásza vagy Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora.

A regionális forduló végeredménye:

  1. Eötvös Loránd Tudományegyetem
  2. University of Tirana
  3. University of Bucharest
  4. Szegedi Tudományegyetem

Legjobb leadott írásbeli kereset:

  1. Eötvös Loránd Tudományegyetem
  2. University of Tirana

Legjobb szóbeli teljesítmény:

  1. Sziládi Péter, Eötvös Loránd Tudományegyetem
  2. Szegedi Levente, Szegedi Tudományegyetem

A világdöntőre az első három helyezett csapat kvalifikálta magát. A díjakat Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára adta át, aki köszöntőjében hangsúlyozta a perbeszédmondó versenyek fontosságát a magyar joghallgatók számára.

A világdöntőre a legjobb 38 csapat számára 2019. április 8–12. között kerül sor az University of Oxford szervezésében.

A 2018/2019-es budapesti regionális válogatón résztvevő csapat tagjai: Erdősi Rebeka, Gyetván Dorina, Kiss Nóra, Mező Emese, Sziládi Péter és Tatár Attila. A felkészítő oktató idén is Gosztonyi Gergely, a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék adjunktusa volt.

A regionális forduló megrendezését és az azon való részvételt az Igazságügyi Minisztérium oktatásfejlesztési programja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a PwC-tag Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda, a Frank Ignác Alapítvány, illetve az ELTE Tehetséggondozási Tanács támogatta.

"Monroe E. Prince Media Law Moot Court Competiton" regionális forduló 2018

"Monroe E. Prince Media Law Moot Court Competiton" regionális forduló 2018

0

/

0

0

/

0