Szabados Tamás az ELI vezetői közt

Az European Law Institute (ELI) az európai jog kutatásának és művelésének egyik legrangosabb szervezete, amely az európai jogfejlődés előmozdítása érdekében folytat tagállamokon átívelő kutatásokat, tesz ajánlásokat, ad iránymutatásokat, valamint szervez rendezvényeket. A Tanács az Intézet vezető szerve, amelynek tagjait négy évre választják meg. Jelenleg 55 főből áll, a 2021-es választásokon ebből 28 tag került meg-, illetve újraválasztásra.
Szabados Tamás 2007-ben végzett jogászként az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, ugyanitt szerzett doktori fokozatot 2012-ben. 2010 óta dolgozik az ELTE-n, a Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék habilitált docense. Kutatási ösztöndíjas volt többek között a Harvardon, Oxfordban, Heidelbergben és Bécsben, vendégkutató volt a hamburgi Max-Planck Institutban és a londoni University College-ben. 2018-ban lett az ELTE ígéretes kutatója.
Legutóbb tanulmánya a pandémia gazdasági hatására rákérdező UNIDROIT nemzetközi pályázaton a legjobb öt dolgozat közé került, és 2021-ben ő nyerte el az International Journal of Cultural Property folyóirat díját is, amelyet az adott évben a legjobb tanulmányt publikáló 40 év alatti szerzőnek ítélnek oda.
Bővebb információ az ELI Tanácsáról és annak tagjairól
Forrás: ELTE ÁJK