Szobrot állítottak Szladits Károly tiszteletére Dunaszerdahelyen

2021.09.22.
Szobrot állítottak Szladits Károly tiszteletére Dunaszerdahelyen
A magánjog nemzetközi szaktekintélyéről születése 150. évfordulóján nagyszabású konferenciával is megemlékeztek, ahol Hamza Gábor és Vékás Lajos ELTE-s akadémikusok, illetve Mészáros Lajos szlovák alkotmánybíró tartottak előadást.

2021-et Dunaszerdahely Város Önkormányzata emlékévvé nyilvánította a magánjog nemzetközi hírű professzora, Szladits Károly tiszteletére. A 150 évvel ezelőtt a városban született, iskolateremtő budapesti jogász előtt szeptember 16-án szoboravatással tisztelegtek. Az egész alakos köztéri alkotást Lebó Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész készítette.

Szladits Károly Budapesten végezte jogi tanulmányait, 1895-ben itt szerzett jogi doktorátust. 1908-ban magyar magánjogból egyetemi magántanárrá, 1917-ben egyetemi tanárrá nevezték ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogelődjén, ahol 1942-ig dolgozott. Mint a magyar magánjog egyik legtekintélyesebb tudósa részt vett az 1928-as magánjogi törvénytervezet tíz éven át tartó előkészítésében, kidolgozásában. Nevéhez fűződik a hatkötetes Magyar Magánjog című gyűjteményes munka (a „Nagy Szladits”), amelyben szerzőtársaival a II. világháború előtti magánjog intézményeit foglalta rendszerbe közérthető módon. 1932-ben az MTA levelező, 1943-ban rendes tagjává választották.

A szoborállítást egyetemünk oktatói, Sándor István, az ÁJK Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék vezetője és Czirfusz György, az ÁJK Polgári Jogi Tanszék megbízott előadója kezdeményezték. A szobor felavatásával felvidéki és magyarországi jogtudósok közösen tisztelegtek a 20. századi modern magyar magánjog iskolateremtő személyisége előtt. A Városi Művelődési Központ előtti parkban megtartott ünnepséget emlékkonferencia követte.

Az ünnepi ülést Sándor István egyetemi tanár, az Emlékbizottság vezetője nyitotta meg. Felkérésére három előadó méltatta Szladits Károly munkásságát. Hamza Gábor akadémikus professzor, Vékás Lajos akadémikus professzor és Mészáros Lajos nyugalmazott alkotmánybíró, a Szlovák Köztársaság Bírói Tanácsának tagja erősítették és árnyalták az ünnepségen felrajzolt képet a tudósról és az emberről egyaránt.

Hamza Gábor professor emeritus, Sándor István, az Emlékbizottság elnöke, Vékás Lajos professor emeritus és Mészáros Lajos nyugalmazott alkotmánybíró az ünnepi konferencián


Fotók forrása: Csudai Sándor / Origo